2017. szeptember 23., szombat

Pikáns burgonyaleves pirított gyufatésztával és kolbásszal 118/1.

Két igazán testes fogás következik, melyek közül ez az első egy leves, a párja pedig egy karaj főzelékkel, mindegyik hagyományosnak mondható magyar étel kicsit újragondolva.
Ebben a hideg, borobgós időben, egy jó meleg leves belülről is átmelegít, fogyasszátok egészséggel.

Hozzávalók:
15 dkg gyufatészta
2 fej hagyma finomra vágva
6-7 ek. kacsazsír
fél paradicsom apróra vágva
fél paprika apróra vágva
1 dl száraz fehérbor
1 kk. pirospaprika
20 dkg burgonya kockákra vágva
1-2 ek. keményítő
12 dkg tejföl
15 dkg kolbász
1 citrom leve
1 csokor petrezselyem
1-2 ek. ecet

Elkészítési idő: 80 perc


200°-ra előmelegített sütőben pár perc alatt megpirítom a gyufatésztát, épp csak addig, amíg felszáll az illata. Ha kész, kiveszem és hagyom hűlni. 
A finomra aprított hagymát és fokhagymát kevés kacsazsíron megdinsztelem, majd hozzáadom a paradicsomot és a paprikát, ezzel is pirítom egy keveset, majd felöntöm a borral, megszórom paprikával, sózom és hagyom elpárologni az alkoholt. Ezek után felöntöm annyi vízzel, hogy 8 cm-el ellepje az alapot és így főzöm 5-10 percig. Közben egy serpenyőben megpirítom a burgonyát szintén egy kevés kacsazsíron, így extrább íze lesz a levesnek. Ha kész, hozzáadom a levesalaphoz, majd ugyanebben a serpenyőben lepirítom a vékonyra karikázott kolbászt is. Papírtörlővel bélelt tányérra szedem, hogy lecsepegjen róla a zsír. Amikor újra felforrt a leves további 5 percig forralom, majd jöhet bele a tészta, mellyel még 5 percig főzöm, és ez idő alatt kissé besűrítem a levest egy kevés vízzel elkevert keményítővel, illetve a tejföllel, melyet előtte elkeverek egy kevés levessel, hogy a hőmérséklet kiegyenlítődjön.
A pirított kolbásszal, néhány csepp citrommal és ecettel tálalom, esetleg tárkonyecettel és megszórhatjuk aprított petrezselyemmel is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése