2014. július 16., szerda

Zöldséges rakott csirkemell

Hétvégén úgy döntöttünk, hogy végre itthon maradunk hármasban, mert ilyenben nem volt mostanság részünk és nem is lesz a nyár folyamán túl gyakran, ami persze nem baj :) Levesből egy félét készítettem, a már jól ismert tejszínes hagymakrémlevest. Szombaton a főétel rakott padlizsán volt, a desszertet pedig majd mutatom a héten, a vasárnapi menü ez a zöldséges rakott csirkemell volt. Nekem megfelelő volt a zöldség-hús arány benne, de maradt bőven zöldség, ami ugyan még nagyon jó lesz ebédre magában is, de szerintem fele ekkora mennyiségű zöldséggel is finom és kiadós.

Hozzávalók:
75 dkg burgonya
30 dkg sárgarépa
35 dkg brokkoli
kb. fél liter zöldségleves (kockából is tökéletes)
50 dkg csirkemellfilé
2 ek. olaj
3 dkg vaj
3 dkg liszt
2,5 dl tej
só, bors, szerecsendió
6 dkg sajt
petrezselyem


A burgonyát kb. 20 perc alatt, héjában puhára főzöm. A répát ferdén felkarikázom, a brokkolit rózsáira szedem (ha mirelitet veszek, ezt a műveletet megspórolom). A felforralt zöldséglevesben 4 percig párolom őket, majd kiszedem, mert a levére még szükségem lesz. A krumplikat meghámozom és felkarikázom. Egy hőálló tálat kivajazok, majd a krumplit és a zöldségeket felváltva rétegezem. 
A csirkemellet felszeletelem, befűszerezem, majd olajon hirtelen megsütöm és a zöldségek tetejére halmozom. A lisztet a megolvasztott vajon megpirítom, felöntöm a levessel és a tejjel és felforralom. Hozzáadom a reszelt sajtot, sózom, borsozom, és megszórom szerecsendióval, majd 4 percig forralom. Ráöntöm a rakottasra, és előmelegített sütőben, 200°-on 25 percig sütöm, majd aprított petrezselyemzölddel tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése