2017. szeptember 30., szombat

Kiterített csirke paprikás joghurtos pácban uborkasalátával 111/1.

Könnyű ebéd: hús salátával, és nagyon hamar elkészíthető, bárki vágjon bele bátran. Mi ezt még a nagy nyári melegben fogyasztottuk, de szerintem ez bármikor aktuális.

Hozzávalók:
1 csirke
só, bors
2,5 dl joghurt
2 gerezd fokhagyma reszelve
1 kk. őrölt kömény 
1 tk. pirospaprika
2 ek. olívaolaj
uborkasalátához:
2 kígyóuborka
1 lilahagyma
0,6 dl ecet
4 dkg cukor
1 tk. só
1,2 dl langyos víz 

Elkészítési idő: 60 perc+pihentetés
Sütési hőfok: 200°


A csirkét kiterítem, azaz mellével lefelé deszkára fektetem, késsel bevágom a püspökfalattól a gerincoszlop jobb oldalán végig, majd megismételem ezt a bal oldalon is és kiemelem a gerincét. Megfordítom a csirkét és egy roppantással lelapítom. Alaposan sózom és borsozom. Összekeverem a joghurtot a fokhagymával és a fűszerekkel, majd ezzel a páccal bedörzsölöm a csirkét és egy éjszakára lefedve hűtőbe teszem. Sütés előtt picit leitatom róla a pácot, meglocsolom olívaolajjal, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetem és 45 perc alatt megsütöm.
Az uborkát legyalulom, a hagymát félfőre vágom és ráöntöm az elkevert öntetet.







2017. szeptember 29., péntek

Olvadó forró sajt savanyított zöldségekkel és salátával 113/1.

Sült camembert sajtot már többször készítettem, ez is egy ilyen recept, a lényeg azon van, hogy jó minőségű sajtot süssetek meg és akkor garantált a siker. Ebben a bejegyzésben azonban nem is ez a fontos, hanem a savanyított zöldség. Érdekes ízhatás, más mellé is fogyasztható mint savanyúság, próbáljátok ki.

Hozzávalók:
1 Carré de l`Est sajt (vagy bármilyen más jó minőségű camembert sajt)
3 répa rudakra vágva
1 vöröshagyma cikkekre vágva
negyed fej fejes káposzta cikkekre vágva
1 édeskömény cikkekre vágva
2 dl ecet
2 dl víz
10 dkg cukor
1 kk. só
4 gerezd fokhagyma
bagett pirítva
3 marék madársaláta
fél fej lilahagyma vékonyra szelve
1 citrom leve
1 ek. olívaolaj

Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 180°


A savanyított zöldségekhez darabolom a répát, káposztát, édesköményt, hagymát, majd összeforralom az ecetet, a cukrot és a vizet és amikor már forr, beledobom a zöldségeket, majd két percig forralom és utána hagyom langyosra hűlni. Ekkor üvegbe töltöm és így hetekig eláll a hűtőben.
A sajthoz előmelegítem a sütőt, majd egy méretben hozzá passzoló kisebb tűzálló tálat kibélelek sütőpapírral és dobok a sajt mellé pár gerezd fokhagymát, majd visszahajtom a sütőpapírt és összetűzöm tűzőgéppel. Így sütöm nagyjából 20 percig, majd az utolsó 5 percben beteszem mellé a bagett szeleteket is.
Készítek egy kevert salátát: madársalátából, hajszálvékonyra vágott lilahagymából, meglocsolom pár csepp citromlével és olívával. A forró sajtot azonnal tálalom a hűvös savanyított zöldségekkel, a pirított bagettel és a salátával.




Házi tarhonya bográcsban mangalica kolbásszal és burgonyával 107/2.

Íme még egy bográcsos étel, hátha lesz még hétvégén jó idő, de ha nem akkor lábosban is elkészíthető, nekem sajnos végül abban kellett csinálnom, de így is finom lett, csak a füstös íz maradt el.

Hozzávalók:
40-50 dkg házi jellegű tarhonya
12 dkg mangalica kolbász karikázva
12-15 dkg sertészsír
2 vöröshagyma apróra vágva
3 gerezd fokhagyma aprítva
1 kk. erőspaprika pehely
2-3 nagyobb burgonya kockázva
2 paradicsom kockázva
3 paprika (esetleg 1 erős) kockázva 
8 dkg húsos szalonna kockázva
fűszerpaprika
őrölt kömény

Elkészítési idő: 90 perc

Amennyiben van lehetőségünk bográcsban készíteni ezt az ételt, úgy a tűzrakással kezdünk. 
A bográcsba vagy a lábosba teszem a zsírt, ezen megpirítom a tarhonyát, de állandóan kevergetem, hogy egyenletesen piruljon. Amikor már szép aranybarna hozzáadom a burgonyát és a hagymát, majd pár percig tovább pirítom. Közben ízesítem sóval, köménnyel paprikapehellyel, fokhagymával. Amikor már érezzük a hagyma illatát hozzáadom a karikákra vágott kolbászt és szalonnát, paradicsomot és paprikát, majd még pár percig pirítom és a legvégén ízesítem fűszerpaprikával és felöntöm a tarhonya mennyiségéhez képest két és félszer annyi vízzel. Megvárom amíg felforr, még sózom ha szükséges, majd letakarom és csendesen forrdogálva 20-30 percig főzöm, míg a tarhonya megpuhul. Uborkával vagy egyén savanyúsággal tálalom.

2017. szeptember 27., szerda

Erdei gyümölcsös "túrótiramisu" 114/2.

Íme a vacsora párja a desszert, kóstoljátok meg. Én fél adagot csináltam, de az is napokig elég volt kettőnknek.

Hozzávalók:
5-6 zabpelyhes keksz
eper, málna, szeder, áfonya
40 dkg babapiskóta
mártólé:
6 dl víz
15-20 dkg barnacukor
3-4 marék fagyasztott málna
fél dl brandy vagy konyak
2-3 csipet só
túrókrém:
1 kg túró 
30-45 dkg tejföl
5 tojássárgája
15 dkg cukor
1 citrom héja

Elkészítési idő: 30 perc


A mártólével kezdem: cukorszirupot főzök a barnacukorból és a vízből, majd 3-4 percig főzöm, amíg picit besűrűsüdik. Ha elkészült, beledobom a málnát, ízesítem citromhéjjal és citromlével, turmixolom és leszűröm, igény esetén hozzáadom a brandyt vagy konyakot.
A túrókrémhez áttöröm a túrót, hozzákeverem a tejfölt és kézi mixerrel krémesre keverem, olyan állagúra mint a mascarpone. Habosra keverem a tojássárgákat a cukorral és a túrókrémhez adom, majd jöhet a citromhéj és lé.
A desszertet úgy állítom össze, mint egy klasszikus tiramisut: egy réteg málnás lébe mártott babapiskóta, egy réteg krém, majd piskóta és ismét krém, és ezt addig rétegezem, amíg krém lesz a tetején. Hűtőbe teszem egy éjszakára, majd fogyasztás előtt ráreszelem a kekszeket, mint a kakaóport. Kanállal szaggatom és gyümölcsökkel kínálom.

2017. szeptember 26., kedd

Langyos sült spárgasaláta mozzarellával 114/1.

Ez egy olyan páros sajnos megint amit nehéz összehasonlítani: desszert és könnyed vacsora, de nekem mind a kettő ízlett, viszont a vacsi nekem jobban tetszett, csak most még elég nehéz lesz spárgát szereznetek, de remélem emiatt várni fogjátok a spárga szezont, illetve ha jól keresitek találtok, én néha a Lidl-ben vagy a Sparban szoktam látni.

Hozzávalók:
50 dkg apró szemű újburgonya 
1 csomag zöld spárga
12 gerezd fokhagyma héjastul
olívaolaj
só, bors
25 dkg koktélparadicsom
2 szívsaláta
1 citrom reszelt héja
5 dkg fekete olajbogyó
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
2 mozzarella

Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 220°


A krumplit félbe vagy negyedekbe vágom mérettől függően, összeforgatom az olívaolajjal, fokhagymákkal, sóval, borssal és egy sütőpapírral bélelt tepsire szórom és 35 percig előmelegített sütőben sütöm. 
A zöld spárgának letöröm a szárát, azt a részt ami fásnak tűnik és amikor a krumpli sütéséből már letelt 20 perc, akkor mellé szórom a spárgát. A megsült zöldségeket összekeverem a félbevágott paradicsommal, a sült fokhagymákkal, a reszelt citromhéjjal, olajbogyóval és az aprított zöldfűszerekkel, majd beleforgatom a levelekre szedett szívsalátát is. 
Egy nagy lapos tálra rendezem, a tetejére rátépkedem a mozzarellát.

2017. szeptember 25., hétfő

Sültpaprika saláta grillsajttal 117/1.

Könnyed vacsora bármikor. Ez még egy diétásabb étrendbe is beilleszthető, és hamar el is készül.

Hozzávalók:
3 piros kaliforniai paprika
3 sárga kaliforniai paprika
10 dkg hámozott mandula
késhegynyi cayenne bors
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
fél dl olívaolaj
só, bors
2 doboz grill sajt

Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 220°, grill fokozat


A paprikák magját eltávolítom, majd meggrillezem a sütőben kb 15-20 perc alatt. Kiveszem, tálba teszem és fóliával lefedem, így pár perc múlva könnyen lehúzható lesz a héja. Miután meghámoztam felcsíkozom, sózom, borsozom, meglocsolom olívaolajjal és megszórom petrezselyemmel valamint bazsalikommal.
A paprika sülése alatt száraz serpenyőben megpirítom a mandulát, amit összekeverek egy csipet cayene borssal. Az aprított zöldfűszereket botmixerrel pürésítem az olívaolajjal, így egy krémet kapok, melyet majd tálaláskor használok.
A sajtot felszeletelem és forró serpenyőben szintén meggrillezem az utolsó pillanatban, a salátára rendezem és meglocsolom a zöldfűszeres krémmel.

2017. szeptember 24., vasárnap

Wokos pirított üvegtészta spenóttal és sertéshússal 115/1.

Két tésztás étel párban, mindkettő ázsiai ihletésű, próbálja ki mindenki bátran, aki kedveli ezeket az ízeket.

Hozzávalók:
10 dkg üvegtészta
1 nagyobb sárgarépa gyufaszálra vágva
1 csokor újhagyma gyufaszálra vágva
10 dkg mungóbabcsíra
20 dkg bébispenót
2 ek. olaj
2 cm gyömbér finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma finomra aprítva
20 dkg darált sertéshús
4 ek. szójaszósz 
2 ek. szezámolaj
2 ek. chiliszósz
2 ek. nádcukor
3 dkg szezámmag 

Elkészítési idő: 30 perc


Az üvegtésztát 5 perc alatt megfőzöm, majd leszűröm. Közben megpucolom és felszeletelem a zöldségeket. A spenótot egy szűrőben a tészta főzővízébe mártom néhány másodpercre, majd bőven átöblítem és kinyomkodom. 
Egy nagy wokban felhevítem az olajat, hozzáadom a gyömbért és a fokhagymát, beleteszem a darált húst, sózom, borsozom és néhány percig pirítom. A húshoz adom a zöldségeket, dobva-rázva pirítom, majd jöhet a tészta, még pár perc pirítás. A szószokat elkeverem a cukorral és ráöntöm a tésztára a szezámmaggal együtt, majd pár percet pirítom és már tálalom is.


2017. szeptember 23., szombat

Pikáns burgonyaleves pirított gyufatésztával és kolbásszal 118/1.

Két igazán testes fogás következik, melyek közül ez az első egy leves, a párja pedig egy karaj főzelékkel, mindegyik hagyományosnak mondható magyar étel kicsit újragondolva.
Ebben a hideg, borobgós időben, egy jó meleg leves belülről is átmelegít, fogyasszátok egészséggel.

Hozzávalók:
15 dkg gyufatészta
2 fej hagyma finomra vágva
6-7 ek. kacsazsír
fél paradicsom apróra vágva
fél paprika apróra vágva
1 dl száraz fehérbor
1 kk. pirospaprika
20 dkg burgonya kockákra vágva
1-2 ek. keményítő
12 dkg tejföl
15 dkg kolbász
1 citrom leve
1 csokor petrezselyem
1-2 ek. ecet

Elkészítési idő: 80 perc


200°-ra előmelegített sütőben pár perc alatt megpirítom a gyufatésztát, épp csak addig, amíg felszáll az illata. Ha kész, kiveszem és hagyom hűlni. 
A finomra aprított hagymát és fokhagymát kevés kacsazsíron megdinsztelem, majd hozzáadom a paradicsomot és a paprikát, ezzel is pirítom egy keveset, majd felöntöm a borral, megszórom paprikával, sózom és hagyom elpárologni az alkoholt. Ezek után felöntöm annyi vízzel, hogy 8 cm-el ellepje az alapot és így főzöm 5-10 percig. Közben egy serpenyőben megpirítom a burgonyát szintén egy kevés kacsazsíron, így extrább íze lesz a levesnek. Ha kész, hozzáadom a levesalaphoz, majd ugyanebben a serpenyőben lepirítom a vékonyra karikázott kolbászt is. Papírtörlővel bélelt tányérra szedem, hogy lecsepegjen róla a zsír. Amikor újra felforrt a leves további 5 percig forralom, majd jöhet bele a tészta, mellyel még 5 percig főzöm, és ez idő alatt kissé besűrítem a levest egy kevés vízzel elkevert keményítővel, illetve a tejföllel, melyet előtte elkeverek egy kevés levessel, hogy a hőmérséklet kiegyenlítődjön.
A pirított kolbásszal, néhány csepp citrommal és ecettel tálalom, esetleg tárkonyecettel és megszórhatjuk aprított petrezselyemmel is.


2017. szeptember 22., péntek

Krémes túrótorta bogyós gyümölcsökkel

Augusztus közepétől egy hónap alatt családunkban összesen 5 születésnap zajlik le, szóval ilyenkor nagy a torta gyártás. Idén én három alkalomra készítettem, megmutatom mindhármat nektek, először most a húgomnak sütött túrótortát, neki az volt a szempont, hogy ne nagyon legyen benne szénhidrát, hát ebbe nem volt túl sok.

Hozzávalók:
50 dkg krémes túró
50 dkg natúr krémsajt
20 dkg porcukor vagy nyírfacukor vagy egyéb alternatív édesítő
7 tojás
1 rúd vanília kikapart magja
1 citrom reszelt héja
1 ek. liszt
5 dl habtejszín
tetejére málna, áfonya, ribizli, szeder vegyesen ízlés szerint

Elkészítési idő: 60 perc
Sütési hőfok: 220°
 

Egy nagy tálban elkeverem elektromos habverővel a túrót, a krémsajtot, a cukrot, a citromhéjat, a tojásokat, a vaníliát, a lisztet és legutoljára a tejszínt. Egy 23-25 cm átmérőjű formába sütőpapírt helyezek, és beleöntöm a masszát, majd 40 percig sütöm. Mikor kiveszem a hűtőből még lágynak tűnik, de egy éjszakára hűtőbe kell tenni és ezalatt meg fog szilárdulni. Tálalás előtt tetejére halmozom a gyümölcsöket és pici porcukorral megszórom.


2017. szeptember 21., csütörtök

Rizskoch málnaöntettel 110/1.

Már elég régen volt édes recept ebéd gyanánt, és ez se most készült, mert a diétásabb étrendbe ez nem férne bele, de azért még nyárbúcsúztató gyanánt, fagyasztott málnából készítse el bárki, akinek kedve van hozzá. Bár több rizskoch recept is van a blogon, ez most Mautner Zsófitól származik. Ilyen hideg időben amúgy is jár egy kis édes kényeztetés! :)

Hozzávalók:
30 dkg rizs
1 l tej
2 dl víz
1 kk. só
1 vaníliarúd kikapart magja
15+5 dkg cukor
3+2 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola
6 tojás
1 zacskó fagyasztott málna (40 dkg)
1 citrom leve
5 dkg porcukor

Elkészítési idő: 90 perc+hűtés
Sütési hőfok: 190°


A rizst átöblítem, majd a tejjel és a vízzel felteszem főni. Hozzáadom a sót és a vaníliát (magokat és a rudat is) és közepes lángon gyakran megkeverve kb. 25 perc alatt puhára főzöm. Hozzákeverem a cukrot és a vajat, a citrom héját valamint a mazsolát, a vaníliarudat kiveszem. Szoba hőmérsékletűre hűtöm a masszát, majd jöhetnek bele a tojássárgák és a felvert tojásfehérje is óvatosan, melyhez hozzáadom előtte még a maradék cukrot.
Egy hőálló tálat kibélelek sütőpapírral, kivajazom és beleöntöm a masszát, majd 45 percig sütöm. A málnaszószhoz botmixerrel pürésítem a málnát, hozzáadom a citrom levét és a porcukrot.


2017. szeptember 20., szerda

Olasz kenyérlepény friss ricottával, mortadellával és olívával 112/1.

Egy klassz vacsoraötlet amivel villoghatunk vendégeinknek, de mégse kell órákat tölteni hozzá a konyhában.

Hozzávalók:
10 dkg búzadara
25 dkg liszt
10-12 g szárított élesztő
2 ek. kefír
1 ek. cukor
1 kk. só
2 ek. olívaolaj+a tálaláshoz
1,2-1,5 dl langyos víz
2-3 csipet kakukkfű
15 dkg ricotta
20 dkg mortadella 
2 marék rukkola
3-4 ek. pesto
Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: grill 200-220° 


A tészta összegyúrásával kezdem: egy dagasztógép edényébe öntöm a búzadarát, a lisztet, közepébe jöhet a cukor, az élesztő, a kefír és ezeket villával összekeverem, lazán összedolgozom és adok hozzá egy kevés vizet. Amikor tejfölsűrűségű a massza a liszt közepén akkor elkezdem dagasztani a tésztát. Keverés közben hozzáadom az olívaolajat és a sót, valamint a maradék vizet és alaposan kidagasztom, majd hagyom duplájára kelni, ami 2-2,5 órába telik. Ha megkelt, lisztezett felületen négybe vágom (én hat lepényt készítettem belőle), bucikat gyúrok belőle, letakarom és duplájára kelesztem a bucikat. A sütőt maximum fokozatra állítom és belehelyezek egy kerámiaedényt, pl piteformát, ennek a tetején sütöm meg a pizzaformájúra nyújtott korongokat, amiket sütés előtt megszórok sóval és kakukkfűvel és pár perc alatt készre sütök.
Meglocsolom olívaolajjal, rámorzsolom a ricottát, pár levél rukkolát, mortadellát és adok rá egy kevés pestót.


2017. szeptember 19., kedd

Fűszeres húsragu sütőtökkel és sajttal

Orvosi előírásra változtatunk étrendünkön. Eddig se gondolom, hogy tőlem akár a családom, akár a barátaink, akár bárki aki evett már a főztömből nagyon zsíros ételeket szokhatott meg, de most a szénhidráttartalomra és a mennyiségre nagyon oda fogunk figyelni egy jó darabig. 
Elővettem a régebbi és azóta is folyamatosan járó Nők Lapja Konyha magazinjaimat, melyben a Dolce Vita Blog szerzője ajánl egy-egy egész napi menüt, ezekből szemezgetek. Ezek a receptek mindig 2 főre szólnak majd, de nekünk általában egy adag még szokott maradni belőle.
Reggelire zabkását eszünk, vagy turmixot iszunk kókusztejjel, tízóraira és uzsonnára gyümölcs, ebédre és vacsorára egy-egy 160 gramm diétás recept.

A 160 grammos diéta lényege, hogy naponta legfeljebb 160 grammnyi szénhidrátot fogyaszthatunk el az alábbi megoszlásban: reggelire 30, tízóraira és uzsonnára 20-20, ebédre 50 és vacsorára 40 gramm.

Hozzávalók:
1 vöröshagyma
olívaolaj
40 dkg darált sertás-marhahús vegyesen
1 ek. őrölt pirospaprika
2 ek. curry fűszerkeverék
2 gerezd fokhagyma
2 dl paradicsomszósz
40 dkg (tisztítva mérve) sütőtök
5 dkg sajt

Elkészítési idő: 45 perc
Szénhidráttartalom: 32 gramm/adag


A felaprított hagymát az olajon üvegesre dinsztelem, majd hozzáadom a húst és lepirítom. Fűszerezem sóval, paprikával, curryvel, fokhagymával. Belekeverem a paradicsomszószt és 1 dl vizet is, majd takarékon még kb 15 percig lefedve puhára párolom.
A sütőtököt meghámozom és kb 1-1 cm-es kockákra felvágom, majd egy serpenyőben úgy, hogy ne fedjék egymást, kevés olívaolajon megsütöm őket. Tálaláskor a sütőtökre szedem a húsragut és megszórom reszelt sajttal.

2017. szeptember 18., hétfő

Cukkinis-brokkolis-paradicsomos csirke sajttal sütve

Hús a hétköznapok többségében is kell a családnak, de ha azt jó sok zöldséggel megpakolom, akkor azért jobb szívvel tálalom fel nekik. Ez is éppen egy ilyen fogás.

Hozzávalók:
80 dkg csirkemellfilé
olaj
5 dkg vaj
1 cukkini (kb. 30 dkg)
4 dkg liszt
4 dl tej
só, bors, kömény
20 dkg brokkoli
20 dkg koktélparadicsom
20 dkg reszelt sajt

Elkészítési idő: 45 perc+10 perc sütés
Sütési hőfok: 180°


A csirkemellet felszeletelem, mindkét oldalát kevés olajon serpenyőben elősütöm és félreteszem. A vajat felhevítem, hozzáadom a nagy lyukú reszelőn lereszelt cukkinit, kissé megpirítom, majd rászórom a lisztet. Fokozatosan, állandó keverés mellett felöntöm a tejjel, sózom, borsozom, megszórom a köménnyel és összeforralom a mártást. A rózsákra szedett brokkolit sós vízben pár perc alatt leforrázom, majd leszűröm. A tepsibe helyezett húsokra öntöm a mártást, ráhelyezem a brokkolit, a paradicsomot és megszórom a reszelt sajttal és 10-20 perc alatt megsütöm.

2017. szeptember 15., péntek

Faszénen grillezett pácolt csirkecomb és -mell grillzöldségekkel 108/1.

Ezt a receptet nem nagyon mondanám ördöngös feladatnak, nem is inkább recept, inkább összeállítás, hiszen már pácolt húst kellett vennem hozzá. Használjátok ki a nyárvégi hétvégéket és grillezzetek még egy utolsót.

Hozzávalók:
50 dkg pácolt csirkemell
50 dkg pácolt csirkecomb
3 cukkini kétujjnyi szeletekre vágva
3-3 piros és sárga húsú paprika félbe vágva 
3 lila hagyma cikkekre vágva
3 vöröshagyma cikkekre vágva
5-6 gerezd fokhagyma
só, bors, csipet cukor
2 fejes saláta
2 citrom
4-5 dl olívaolaj
1 csokor petrezselyem

Elkészítési idő: 2 óra


A zöldségeket egy nagy tálba helyezem és összeforgatom kevés olívaolajjal, pár csepp citromlével, sóval, cukorral.
Faszénnel feltöltöm a grillt, begyújtom, majd 15-20 percet várok, amíg parázs lesz belőle és szépen eloszlik. Felpakolom a húsokat (amennyiben csontos a comb, azt már 5-6 perccel előbb érdemes feltenni a tűzre) és a zöldségeket, majd 5 perc után nagyjából megfordítom a hússzeleteket, majd újra ennyi ideig sütöm a másik felét is. 
A zöldségekhez készítek egy pácot: olívaolajat, citromlevet, reszelt fokhagymát, petrezselymet keverek össze, amit végül borsozok is.
Amikor minden elkészült, csak tálalni kell :)

2017. szeptember 12., kedd

Tormás burgonyafőzelék ropogós kolbászmorzsával 105/2.

Ha férjemen múlna, minden héten ennénk főzeléket, és lehet igaza is van, hiszen sokfélét lehet készíteni, de nekem valahogy sose fűlik hozzá a fogam, a rántás nálam nagy mumus, viszont most már önmagával sűrítem őket, és így egészen kedveltek lettek számomra is.
Íme egy kicsit extra főzelék, sokféle íz kavarog benne, igazán izgalmas, próbáljátok ki.

Hozzávalók:
6 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma finomra aprítva
1,5 kg burgonya apró kockákra vágva
8-10 dl alaplé vagy víz
só, bors
2 babérlevél
3 dl tejföl
2 ek. ecetes torma
40 dkg kovászos uborka apró kockákra vágva
2 csokor kapor aprítva
1 tk. nádcukor
2 ek. ecet (alma- vagy fehérbor)
kolbászmorzsához:
4-5 szelet rozsos kenyér
3 ek. olaj
15 dkg paprikás kolbász
5 dkg szalonna felkockázva

Elkészítési idő: 60 perc


A vajon puhára dinsztelem a fokhagymát, átforgatom rajta a burgonyát, majd felöntöm az alaplével, annyival amennyi ellepi. Sózom, borsozom, hozzáadom a babérlevelet és fedő alatt negyed óra alatt puhára főzöm. Egyharmadát és 50 ml főzővizet botmixerrel pürésítem, majd ezt a többi krumplihoz adom. Belekeverem a simára kevert tejfölt, a tormát, az uborkát és a kaprot, ezzel már nem főzöm tovább. Pici cukorral és ecettel igazítom az ízeket, majd langyosan tálalom.
A morzsához apróra kockázom a kenyeret, meglocsolom olajjal és 200°-on 10 perc alatt aranysárgára sütöm. Közben a meghámozott kolbásznak kiolvasztom a zsírját, és ebbe forgatom a kenyérkockákat, tálaláskor a főzelékre szórom.

2017. szeptember 11., hétfő

Barackos grízfelfújt

Édes ételt ebédre ritkán készíthetek, mert azt általában desszertnek tekinti a család, de azért töretlenül próbálkozom. Ez a grízfelfújt hasonló a rizsfelfújthoz, de valóban kell hozzá a felvert tejszínhab, az könnyít a tömörségén.

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű formához:
8 dl tej
6 dkg cukor
10 dkg gríz
3 dkg vaj
3 tojás szétválasztva
fél citrom reszelt héja
30 dkg őszibarack (ez a magozott mennyiség) felkockázva
4 dl hideg habtejszín felverve

Elkészítési idő: 25 perc+25-30 perc sütés
Sütési hőfok: 170°


Egy sűrű tejbegrízt készítek: felforralom a tejet, hozzáadom a grízt és a cukrot és puhára főzöm a grízt, majd belekeverem a vajat, a tojássárgákat és a citromhéjat. Végül beleforgatom a felvert fehérjékből készült habot és a barackot.
Vastagon kivajazott hőálló tálba öntöm, majd kb. fél óra alatt megsütöm. Felvert tejszínnel és kockázott barackkal tálalom.

2017. szeptember 10., vasárnap

Csirkepörkölt gombákkal és burgonyával bográcsban 105/1.

Még reméljük lesz egy-két melegebb hétvége az ősz elején, és lesz alkalmunk bográcsozni. Mi még a nyár utolsó hétvégéjén készítettük el Édesapámmal ezt a csirkepörköltet. Teljesen más íze volt, mintha bent a tűzhelyen készítettem volna el. Barátnőmtől kaptam hozzá bükkfán füstölt pirospaprikát, ami még finomabbá tette ezt az ételt.

Hozzávalók:
1-1,5 lg csirkecomb/-szárny/-mell vegyesen
4-5 fej vöröshagyma finomra vágva
2-3 gerezd fokhagyma finomra aprítva
1 ek. darált csípős paprika 
1 paradicsom héj nélkül apróra vágva
1 hegyes erős paprika apróra vágva (én édes paprikát tettem bele)
1 dl száraz rozé
10-15 dkg kacsazsír
30 dkg burgonya cikkekre vágva
40 dkg gomba cikkekre vágva 
piros paprika
tálaláshoz:
kenyér
tejföl

Elkészítési idő: 2,5-3 óra tűzrakástól tálalásig


Először tűzet rakunk - ehhez kérjünk férfi segítséget, legalábbis nekem szükségem volt rá -, majd megvárom, míg parázs keletkezik és csak ekkor kezdem el a főzést, de főzés közben folyamatosan táplálom a tüzet. A bográcsban felhevítem a zsírt, majd megdinsztelem benne a hagymát, ez kb. 20-30 percig is eltart, közben néha kevés vizet is adok hozzá. Közben besózom a húst és pihenni hagyom. A hagymához adom a paradicsomot, a paprikát és a fokhagymát, valamint az erős paprikát és a rozé bort, melyet elpárologtatok. Kevés vizet öntök bele, így feljön a zsír a tetejére, amiben elkeverem a darált pirospaprikát, ha felforrt, jöhetnek a húsdarabok, pár perc pirítás után jöhet bele annyi víz, ami éppen ellepi. Ízlés szerint sózom, majd hagyom rotyogni, ez maximum 1 órát vesz igénybe, de az utolsó 20 percben a pörkölthöz dobom, a hámozott és cikkekre vágott burgonyát, valamint a gombát.
Kovászos uborkával, friss kenyérrel és tejföllel tálalom.


2017. szeptember 8., péntek

Hamburger teljesen házilag

Házi készítésű buci, grillezett húspogácsa, házi szószok és zöldségek... Ki ne szeretné a hamburgert? Én nem nagyon ismerek olyat. Gyermekes barátaink számára készítettem vacsora gyanánt ezt a finomságot és senki sem csalódott benne. Ahányan voltunk annyi féle verziót készítettünk, sült krumplit készítettem hozzá, klassz hamburger partyra sikeredett az este. A legtökéletesebb akkor lett volna, ha nem serpenyőben hanem szabad tűzön grillezzük a húsokat, de azt majd egyszer kertes házunk lesz :) A júniusi Nők Lapja Konyhában, amúgy kétféle zsemle, 6 féle szósz és 6 féle húspogácsa receptet találtok, melyeket kedvetek szerint kombinálhattok.
A bucik másnap még finomak voltak, de ha akkor is maradna, azt inkább fagyasszátok le, mert megszikkad.

Hozzávalók:
6 db nagy bucihoz:
50 dkg liszt
5 dkg puha vaj
7 dkg cukor
1 tk. só
1 tojásárgája+1 tojás a kenéshez
1 tasak szárítitt élesztő
2,5 dl langyos tej
tetejére: szezámmag, mák, napraforgómag, tökmag, reszelt sajt ízlés szerint
hagymás koktélszószhoz:
1 dl ketchup
1 dl majonéz
1 kk. Worchester szósz
negyed póréhagyma
fél fej lilahagyma
barbecue szószhoz:
2 ek. cukor
olaj
2 vöröshagyma
1 lilahagyma
3 ek. sűrített paradicsom
1 ek. ketchup
1 ek. Worchestre szósz
1 narancs leve és héja
húspogácsához:
60 dkg darált marhahús (én fel-fele arányban csináltam sertés és marha húsból)
1 kis fej vöröshagyma finomra aprítva
1 kk. mustár
1 kk. ketchup
só, bors
1 tk. Worchester szósz

Elkészítési idő: a műveletek párhuzamosan végezhetők
bucik: 2-2,5 óra pihentetéssel együtt
szószok: 1-1,5 óra együtt a kettő
húspogácsa: 20 perc sütéssel együtt
 

A bucikkal kezdek, mert annak sokáig kell kelnie. A hozzávalókat alaposan tésztává dagasztom, majd letakarva langyos helyen duplájára kelesztem, ez nagyjából 1-1,5 óra. 6 egyforma részre osztom, mindegyikből zsemlét formálok, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem és tovább kelesztem 15-20 percig. Tetejüket megkenem felvert tojással és megszórom a kívánt feltéttel. 170°-on 15-20 perc alatt megsütöm. 
A koktélszósz hamar elkészíthető: a hagymákat finomra aprítom, elkeverem a többi hozzávalóval és már kész is.
A barbecue szósztól ne a hagyományos ízvilágot várjátok, nem olyan lesz, de finom szósz lesz. A cukrot karamellizálom, majd jöhetnek bele az aprított hagymák. Amikor már lepirult, akkor beleteszem a paradicsomot és pár percig együtt pirítom őket. Beleteszem a ketchupot, a Worchester szószt és kb 2 dl vizet, valamint a narancs héját és levét és alacsony lángon kb. 1 órát főzöm, majd botmixerrel pürésítem és lehűtve tálalom.
A húspogácsához a összedolgozom a húst, a hagymát, a mustárt, a ketchupot, a worchester szószt valamint a sót és borsot. Pogácsákat formálok a masszából és kevés olajon mindkét oldalukat közepes lángon 5-5 perc alatt megsütöm.

Kedvünkre kombinálhatjuk az összetevőket további zöldségekkel, marinált lilahagymával (ez nálunk nagy kedvenc) vagy sajtokkal.


2017. szeptember 6., szerda

Túrós nudli márványsajtos szószos csirkemellel

Ez az étel a címe alapján keltette fel nagyon az érdeklődésemet. Ilyen jellegű csirkét már én is készítettem korábban, de a köret mindig gondot okoz. Én a szószos ételekhez rizst vagy bulgurt szeretek enni, de a férfiak ezt nálunk nem mindig díjazzák, viszont ez a nudli szinte csak túróból készül, illetve az az alapja, így érdeklődően álltam neki. Az eredmény finom lett, de azért maradjunk annyiban, hogy a nudli azért nálunk inkább édesség, mint sós köret :)

Hozzávalók:
50 dkg túró
25 dkg liszt+a nyújtáshoz
6 dkg vaj
15 dkg zsemlemorzsa
70 dkg csirkemellfilé
1 ek. olaj
5 dkg vaj
só, bors
25 dkg márványsajt
3 dl főzőtejszín
1 csokor snidling

A nudlihoz a túrót összetöröm és elkeverem a többi hozzávalóval, majd vékony rudakat sodrok belőle és kb. 3 cm-es darabokra vágom. Sós vízben kifőzöm, majd megforgatom a vajon pirított zsemlemorzsában.
A csirkét felkockázom, az olaj és vaj keverékén megpirítom, közben sózom és borsozom, majd hozzáadom a morzsolt márványsajtot, felöntöm a tejszínnel és összefőzöm. Aprított snidlinggel és a nudlival tálalom.

Töltött nyári tök kapormártással 107/1.

Töltött zöldségek nyáron? Remek! A fiúknak is megfelel, mert van benne hús, nekem is, mert a zöldség miatt érzem, egészségeset készítettem, szóval mindenki nyer. Ugyan beléptünk az őszbe, de azért találtok még bőven tölteni való zöldséget a piacon: tök, cukkini, padlizsán... hajrá.

Hozzávalók:
10 dkg rizs megfőzve
50 dkg darált pulykahús
só, bors
1 tk őrölt paprika
1 csokor petrezselyem finomra aprítva
1 tojás
2 főzőtök
4 ek. olívaolaj
szószhoz:
tökök kivájt belseje
3 dl tejföl
1 ek. keményítő 
1 ek. almaecet
1 ek. méz
1 csokor finomra aprított kapor
tetejére reszelt juhsajt kb 10 dkg
friss kapor
olívaolaj

Elkészítési idő: 60 perc + rizsfőzés
Sütési hőfok: 190°


A sütőt előmelegítem, a rizst megfőzöm. A húst fűszerezem, majd hozzáadom a rizst és a tojást és alaposan összedolgozom. A tököket vastagabb karikákra vágom, majd kivájom, de nem dobom ki a belsejét, mert kelleni fog a mártáshoz, de csak a mag nélküli része. A karikák belsejét sózom, meglocsolom olívaolajjal, majd púposan megtöltöm a töltelékkel. Alufóliával bélelt tepsire helyezem őket és 45 percig lefedve sütöm, az utolsó 10 percben alufólia nélkül.
Miközben sül, elkészítem a mártást: a tök belsejét lábosba teszem, ráöntök kb. 2,5 dl vizet, ami éppen ellepi, majd sózom, borsozom és fedő alatt 20 percig főzöm, amíg teljesen puha nem lesz. Simára mixelem az egészet, behabarom a keményítős tejföllel, mézzel és ecettel ízesítem, majd hozzáadom az aprított kaprot.
Tálaláskor minden tányérba szedek a szószból, majd mindegyik közepére teszek egy-egy tökkarikát, megszórom sajttal, megszórom friss kaporral, meglocsolom olívaolajjal és kész.

2017. szeptember 4., hétfő

Házi cseresznyelekvár 106/2.

Akik rendszeresen olvasgatjátok ezt a blogot, tudhatjátok, hogy nagyon szeretek lekvárokat főzni, nálunk itthon már évek óta nem volt bolti lekvár. Cseresznyét még nem használtam lekvárnak, de idén kétfélét is készítettem belőle, az egyik ez a darabos cseresznyelekvár volt.

Hozzávalók:
1,5 kg cseresznye
75 dkg zselésítő cukor
1 citrom leve

Elkészítési idő: 60 perc + 1 éjszaka állás + száraz dunszt

A cseresznyét kimagozom - az egész lekvárban ez a legnehezebb feladat :) -. Egy tálba teszem a cseresznyét, a cukrot, a citromot és a gézlapba kötött magokat (nem szükséges az összes magot beletenni, de azért legyen bőven).
Lefedve 12 órát állni hagyom, másnap leszűröm, a magokat kidobom. A levet felforralom, beleteszem a cseresznyét és addig főzöm, amíg ráncosodni kezd, majd steril üvegekbe töltöm és száraz dunsztban kihűtöm.

2017. szeptember 2., szombat

Kovászolt fejes káposzta 106/1.

Kovászos uborkáról nyilvánvalóan hallottam már, de kovászolt káposztáról még nem. Őszintén bevallom sokkal többet vártam ettől, igazából nem volt semmi különleges íze, pedig minden készítési szabályt betartottam -talán napsütésből volt kevés-, de bármilyen saláta alapjának kiválóan felhasználható így is, így egy próbát megér. 

Hozzávalók 2 nagy üveghez:
2 nagy fej fejes káposzta csíkokra vágva
2 csokor kapor
1 ek. egész bors
5-6 gerezd fokhagyma
10 dkg (1 kisebb fej) nagyobb darabokra vágva
1 ek. só literenként a vízhez

Elkészítési idő: 30 perc + 6-10 nap állás


A káposztát legyalulom, vagy vékonyan felcsíkozom és enyhén besózom, hogy levet engedjen. 20-30 perc múlva kicsavarom a felesleges nedvességet és nagyméretű üvegekbe töltöm kb. az üvegek háromnegyedéig. Nagyméretű gézzel kibélelem az üvegek tetejét és erre teszem a fűszereket: a kaprot, a borsot, az egész gerezd fokhagymákat és a burgonyát, majd betakarom őket a kilógó gézzel.
Felforralom a vizet a sóval és felöntöm vele a káposztát. Ezek után tányérral lefedem őket, majd egy másik tányért alá helyezek, hogyha kiforrna a lé, az ebbe folyjon, majd napos helyre teszem és 6-10 napig érlelem.

2017. szeptember 1., péntek

Balatonszemesi kovászos uborka krémleves 101/2.

Kicsit ódzkodtam ettől a levestől, mert a kovászos uborka sem a kedvencem, azt szerettem,a mit Édesanyám készített, de azért megpróbáltam, és a végeredmény pozitív csalódás volt. Jéghidegen, a talán utolsó ilyen meleg hétvégére tökéletes választás, próbáljátok ki, mi pirított zsemlekockát is tettünk bele ;)

Hozzávalók:
8-10 kovászos uborka 
5 dl ubokralé
3 dl víz (ez lehet 4 dl is, ha nagyon intenzív az uborkalé)
1 nagy doboz Pilos görög joghurt
1 gerezd reszelt fokhagyma
pirított bacon a tetejére
kapor, menta díszítésnek igény szerint

Elkészítési idő:20 perc+hűtés


Az uborkát apróra kockázom, hozzáadom a levét, a vizet, a fokhagymát és a joghurtot, majd turmixxal vagy botmixerrel simára turmixolom és igény szerint átszűrjük (én nem szűrtem át). Pár órára hűtőbe teszem, hogy teljesen lehűljön. 
A bacont megpirítom és ezzel valamint friss zöld fűszerekkel tálalom.