2013. február 26., kedd

Zabpehely reggelire

Mivel a szendvicsembe sem kerülhet felvágott az elkövetkezendő hetekben, csak és kizárólag hétvégén, de igazából még akkor se muszáj, így igyekszem a sajtos szendvicsen kívül más finomságokat is készíteni magamnak, hogy ezáltal is jól indulhasson a napom. Ma zabpelyhet készítettem, ami ugyan annyira nem lett csodálatos, mint kolléganőim alkotásai, de azért igyekeztem.

Gyümölcsös zabpehely (2 fő részére)
1 bögre nagyszemű zabpehely
1 bögre víz
1 bögre tej
fahéj
méz
gyümölcsök és magvak ízlés szerint - az én esetemben banán, mazsola, mandulaforgács és hántolt mandula

A vizet felteszem forralni, és amikor már zubog, beleszórom a zabpelyhet, és felöntöm a tejjel. Újraforralástól számítva 10-15 percig párolom, amíg igazán megpuhul. Leveszem a tűzről, belekeverem a mézet és a fahéjat, valamint a mazsola nagy részét. Két kis tálba öntöm, majd a tetejükre halmozom a felszeletelt banánt, a maradék mazsolát és a mandulát.

Szép napot mindenkinek!:)

2013. február 25., hétfő

Csőben sült zöldségek

Már két hete elkezdődött a böjt, így úgy döntöttem, hogy hétköznap csak húsmentes ételeket fogok enni. A múlt héten már készítettem rakott kelbimbót és brokkolit, de a fotózás ismét nem jött össze, azonban ma igen.

Csőben sült zöldségek 
(2 fő részére)
300 g mélyhűtött zöldségkeverék (az enyémben brokkoli, karfiol és répa volt)
1 dl főzőtejszín
1 tk. liszt
fűszerek - fokhagyma, bazsalikom, só, bors
reszelt sajt

A zöldségeket forrásban lévő vízben 10 perc alatt puhára főzöm. A tejszínt elkeverem a liszttel, valamint a fűszerekkel. Egy hőálló tálat kikenek egy kis olajjal, majd beleöntöm a lecsöpögtetett zöldségeket, ráöntöm a tejszínes keveréket, majd vastagon megszórom reszelt sajttal. 
180°-on, légkeveréses sütőben 15-20 perc alatt készre sütöm.

Folytatom a vega recepteket, még öt hétig :)

2013. február 24., vasárnap

Vendégségek hada: Baconbe tekert szűzérme és Citromos tiramisu

A vendégségek folytatódtak :) Most már túl vagyunk az első ebédvendégségen is, amire kolléganőm és a férje érkezett hozzánk. Kicsit aggódtam, hogy minden meleg maradjon, és szépen tálaljak, ami olyannyira jól sikerült, hogy csak a desszertet sikerült lefotóznom. 
Az eredeti elvem az volt, hogy ide csak képpel töltök fel receptet, de ezek olyan finomak voltak, hogy kép nélkül is felkerülnek, majd egyszer igyekszem le is fotózni őket, ebben még nem vagyok annyira jó.

A menü:
- Baconbe tekert szűzérme bor- és sajtmártással
- Citromos tiramisu

Baconbe tekert szűzérme
Ez nem egy ördöngös recept, egyszerű és nagyon gyors, szuper vendégváró. A sütőbe beteszem és csak akkor kapcsolom be, amikor a vendégek megérkeznek, így a beszélgetés alatt el is készül.

2 db közepes méretű sertésszűzérme
1 nagyobb csomag bacon szalonna
Bormártás:
5 dkg margarin
1 kis fej hagyma
1 nagy ek. mustár
2 kédhegynyi paprika
1 dl fehérbor
só, bors
1 dl tejszín
2 tk. liszt
Sajtmártás:
15 dkg kékpenészes sajt
1 dl tejszín
só, bors

Egy hőálló tálat kiolajozok, majd belehelyezem a baconbe tekert szűzérméket. 160°-on, 30-45 perc alatt készre sütöm. Akkor van készen, amikor a bacon már jól rápirult.
Amíg sül elkészítem a kétféle mártást. A bormártáshoz a margarinon megfonnyasztom az apróra vágott hagymát. Hozzáadom a mustárt, a fűszereket, és felöntöm a fehérborral. Összeforralom, majd a tejszín és a liszt keverékével behabarom és újraforralom. A sajtmártáshoz felkockázom a sajtot. Felöntöm a tejszínnel, felforralom és fűszerezem.
Krumplipürét és párolt zöldséget tálaltam hozzá.

Citromos tiramisu
Aki kedveli a kissé savanykás, krémes desszerteket, az nem fogja tudni abbahagyni :)

25 dkg babapiskóta
1 citrom
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
5-5 dkg porcukor és kristálycukor

A kristálycukorból és 3 dl vízből, valamint fél citrom levéből szirupot főzök. A lehűtött tejszínt kemény habbá verem. A mascarponét elkeverem a citrom másik felének a levével és a porcukorral, majd beleforgatom a tejszínt és a citrom lereszelt héját. A babapiskótákat a szirupba mártogatom, de csak épphogy beleérintem, mert nagyon hamar szétázhat. Egy nagyobb tálba, vagy négy kehelybe rétegzem az alábbiak szerint: piskóta, krém, piskóta, krém. Minimum 5 órán át hűtjük, de jobb egy egész éjszakán át, hogy az ízek jól összeérjenek.


2013. február 9., szombat

Töltött krumpli


Túl vagyunk az első két vendégségen:) Nagyon jó volt önálló háziasszonynak lenni, és fürdeni a dicséretekben. Múlt hétvégén volt az első, amikor házavató bulit szerveztünk, de sajnos végül csak egy pár tudott eljönni, így négyesben vacsoráztunk. A főnökömtől kaptam ezt a receptet, és nagyon bevált, hiszen már kétszer is elkészítettem.







Töltött krumpli
fejenként 2 nagy fej krumpli
Négy főre számolva:
1-2 ek. ráma
kb. 1 dl tej
1-2 ek. tejföl
1 tubusos sajtkrém
só, bors, zöld fűszerek
25 dkg bacon szalonna
reszelt feta vagy füstölt sajt

A krumplikat alaposan megmosom, majd sós vízben, héjában puhára főzöm. Félbevágom őket és 1 cm-es peremet hagyva kikanalazom a belsejét. Összetöröm, vajjal és tejjel kissé keményebb krumplipürét készítek. Hozzákeverem a sajtkrémet és a tejfölt, fűszerezem. A baconszalonnát kicsit megpirítom, majd ezt is a töltelékhez keverem és visszakanalazom a krumplicsónakokba. Megszóróm reszelt fetával vagy reszelt füstölt sajttal és beteszem a sütőbe. 180°C-on, légkeveréses sütőben kb. 10-15 percig sütöm.
Szuper vendégváró étel, mert teljesen készre elkészíthető, és a sajt rápirítását csak akkor tesszük meg, amikor már itt vannak barátaink, így frissen, melegen tálalhatjuk. Franciasalátát készítettem mellé és joghurtos kapros szószt, valamint a húsimádóknak fasírtgolyót, de ez természetesen nem feltétlen szükséges :) Jó étvágyat mindenkinek!