2019. december 14., szombat

Édesburgonyás sárgarépa krémleves gránátalmával

Megfogadtam magamnak, hogy idén időben elkezdek készülni karácsonyra, és a saját készítésű ajándékokat, illetve az ünnepi menü megtervezését nem fogom az utolsó pillanatra hagyni, és ezeket itt is megosztom. Tavaly mivel legkisebb gyermekünk még egy hónapos se volt Szenteste, így a hagyományainkkal ellentétben azt kértük a családtól, hogy most hagy legyünk csak ötösben. Ettől még a 24-ei vacsoránk nem változott, azt ugyanúgy Férjem családjának hagyományai szerint készítettem el: rántott halat, burgonyasalátával és hagymás tört krumplival, azonban 25-én ebédre újdonságot készítettem. Édesburgonyás sárgarépa-krémlevest gránátalmával, majd Áfonyás csirkemellet, melyek közül most a levest mutatom meg.

Hozzávalók:
40 dkg édesburgonya
40 dkg sárgarépa
1 tk. édesköménymag
olaj
só, őrölt koriander
1 gránátalma magjai

Elkészítési idő: 30 perc+30 perc a zöldségek sütésének
Sütési hőfok: 180° 



A megmosott édesburgonyát héjastul, a sárgarépát pedig meghámozva sütőpapírral bélelt tepsire helyezem és 180°-on 30 perc alatt megsütöm. Egy lábosban előpirítom a köménymagot, mejd hozzáadom a meghámozott édesburgonyát  és a feldarabolt répát, sózom, korianderrel fűszerezem, majd felöntöm 2 liter vízzel, vagy amennyiben van alaplével és 15 percig főzöm. Botmixerrel pürésítem és tálaláskor megszórom a gránátalma magokkal. 

Tipp: A gránátalmát én mindig félbe vágom, és egy edény felett (melyet a biztonság kedvéért a mosogatóba helyezek) kipattintgatom belőle a magokat, természetesen kötényben.