2016. augusztus 30., kedd

Gombás-húsos hasé köménnyel 65/2.

A közös elemek a két receptben a gomba és a hús volt. Ezt egy kiadós leves után ettük második fogásként, finom volt, a győzelmet ez szerezte meg, hiszen a másik családom szerint "csak rizs volt".
Az állás így jelenleg Széll Tamás javára 35-28.

Hozzávalók:
2 sonkahagyma, vagy 1 vöröshagyma finomra vágva
10 dkg darált hús
1 gerezd fokhagyma
1 kk. cayenne bors
20 dkg csiperkegomba
1 tojássárgája
1-1 csokor petrezselyem és snidling
50 dkg leveles tészta
2 tojás
csipetnyi köménymag
5-6 ek. olaj
só, bors


Kevés olajon megdinsztelem a hagymát, majd hozzáadom a húst és lepirítom. Ízesítem fokhagymával, sóval cayenne borssal és borssal, majd ha kész félre teszem. A cikkekre vágott gombát is lepirítom, közben sózom, borsozom, majd pürésítem és ezt elkeverem a hússal. Hozzáadom a tojássárgáját és a finomra aprított zöldfűszereket.
A leveles tésztát kicsit kinyújtom, majd 10*10 cm-es négyzetekre vágom és 1-1 evőkanál tölteléket helyezek rájuk. Tojással megkenem a szélét, háromszög alakúra hajtom, és a tetejét is megkenem tojással. Megszórom köménnyel és durva szemű sóval, majd megszurkálom egy villával. 180°-os sütőben kb. 10-15 percig sütöm, míg arany színű nem lesz.


2016. augusztus 20., szombat

Wok-os fűszeres sült rizs grillezett gombával 65/1.

Már két hónapja, hogy receptet publikáltam, aminek az az oka, hogy megszületett kisfiam, így az időmet a két gyermek mostanában nagyon leköti, de azért, ha nem is minden nap, heti 3-4 alkalommal biztosan főzök, Emmával sütünk sütit is, szóval a konyha nem marad üres, csak a blogolás szünetelt, de most igyekszem szép lassan visszatérni. A LIDL sorozatot is folytattam, vannak még várakozó receptek, de mindet meg fogom csinálni, türelem :)

A rizs még továbbra sem családom tagjainak kedvenc étele, de azért ez is ízlett nekik. Hiába, rizsből is lehet jó és finom ételt készíteni, ráadásul ez még gyors és egyszerű is volt.

Hozzávalók:
50 dkg csiperkegomba
40 dkg darált hús
40 dkg főtt rizs
4 cm gyömbér
1 chilipaprika (ezt én elhagytam)
4 tojás
1 csokor újhagyma
2 gerezd fokhagyma
0,5 dl szójaszósz
2 ek. olívaolaj
só, bors
ropogós hagyma a tálaláshoz 


A sütőt grill fokozatra kapcsolom, a gombákat megtisztítom, félbe vágom és egy alufóliával bélelt tepsire teszem, majd sózom, borsozom, meglocsolom egy evőkanál szójaszósszal és olajjal, majd kb. 5 perc alatt aranyszínűre sütöm.
A wokot felhevítem, az olajon megpirítom a húst, sózom, borsozom, hozzáadom a reszelt fokhagymát és egy kevés szójaszószt és ha megpirult kiszedem egy tálba. A lehetőleg hideg rizst szintén megpirítom, majd amikor már kezd színt kapni, hozzáadom az újhagymát, a reszelt fokhagymát és az apróra csíkozott gyömbért, szójaszósszal ízesítem és hozzákeverem a már kész darált húst. Felverem a tojásokat és a rizsre öntöm, folyamatos keverés mellett rádermesztem. A gombával, újhagyma aprított zöldjével, esetleg chilipaprikával és a ropogós hagymával tálalom.