2016. június 22., szerda

Hideg sült karaj mascaponés tésztasalátával és mézes-balzsamecetes zöldségekkel 64/2.

Szilveszteri vacsoraként készítettem el ezt az ételt, szóval ez se ma volt, de ezt a szerkesztők is, mármint a Mautner kontra Széll párbajéi is erre az alkalomra szánták. A döntés nem volt könnyű, mert mindkettő fogás finom volt, de talán a finomabb a másik étel, Mautner Zsófié volt, mert ez a tésztasaláta nem volt annyira különleges, mint a másik két köret.
Az állás így jelenleg Széll Tamás javára még mindig 34-28.

Hozzávalók:
1 kk. pirospaprika
1 ek. mustár
1 kk. cayenne bors
fél gerezd fokhagyma
30 dkg sertéskaraj csont nélkül, egészben
5-6 ek. olaj
30 dkg fussili tészta
fél cukkini apró kockákra vágva
8 csiperke gomba apró cikkekbe vágva
12 dkg mascarpone
3-4 ek. aprított, aszalt paradicsom
8 dkg gorgonzola
1-1 csokor snidling és petrezselyem finomra vágva
1 lime héja és leve
8-10 levél bazsalikom apróra vágva
0,5 dl fehér balzsamecet
1-1,5 olívaolaj
1+1 ek. méz
só, bors
madárbegysaláta ízlés szerint



Kevés olajat, a paprikát, mézet, mustárt, sót, borsot, cayenne borsot, reszelt fokhagymát elkeverek és ebbe a pácba forgatom a karajt. Kevés zsiradékon körbe pirítom, majd 170°-ra előmelegített sütőben 20 percig sütöm. Ha kész, langyosra hűtöm, fóliába csomagolom és hűtőbe teszem, csak hidegen szeletelem leheletvékonyan.
A tésztát lobogó, sós vízben kifőzöm, leszűröm, de kevés főzővizet felfogok. Olívaolajjal meglocsolom és hűlni hagyom. A gombát és a cukkinit megpirítom, sózom és borsozom. A mascarponét olívaolajjal lazítom, hozzáadom a fehér balzsamecetet, a pirított zöldségeket, az aszalt paradicsomot, a morzsolt gorgonzolát, a zöldfűszereket, a lime héját és pár csepp levét, majd ebbe forgatom a tésztát és a felfogott főzővízzel igény szerint hígítom ha kell.
A mézet elkeverem a fehér balzsamecettel, sózom, borsozom, finomra vágott bazsalikomot adok hozzá és ezzel megkenem a hideg karajszeleteket. A tésztasalátára helyezem őket, majd a maradék dresszingben megforgatom a madárbegysalátát és ezt is ráhelyezem.

2016. június 21., kedd

Sertéssült egyben krémes zellerpürével és sült kelbimbóval 64/1.

Nagyon ritkán sütök egyben húst, sőt nagyon ritkán használok sertéshúst az ételekhez, de ugye ez a sorozat azért is nagyon jó, mert nem feltétlen mindig extra, de annál ízletesebb ételeket is elkészítek :) Mikor a kétféle köretet megláttam, egyből attól féltem, hogy a családnak nem fog tetszeni, de mindenki megette, sőt, volt aki másnap is ezt ette ebédre :)


Hozzávalók:
1 kg sertéskaraj csont nélkül, egyben
2 ek. pesto tartufo
15 dkg szeletelt bacon
só, bors
2 zellergumó
2 dl alaplé
2 dl tej
10 dkg mascarpone
1 kg kelbimbó (akár fél kg is elég lehet, attól függ, ki mennyire szereti)
0,5 dl olívaolaj
4 ek. balzsamecet (krémesebb állagú)


A sertéskarajt sózzuk, borsozzuk majd vékonyan megkenjük a pestóval és beborítjuk a baconszeletekkel és 190°-ra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt készre sütöm, szeletelés előtt 10 percig pihentetem.
A zellert meghámozom, felkockázom, majd az alaplé és a tej keverékében teljesen puhára főzöm. Botmixerrel simára pürésítem, majd hozzáadom a mascarponét. A kelbimbókat félbe vágom, összeforgatom az olívaolajjal, sózom, borsozom és vágott felükkel lefelé sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, majd 200°-on 25 perc alatt pirosra sütöm (ez sütőtől függően lehet kevesebb). Tálalás előtt meglocsolom a balzsamecetkrémmel.

2016. június 20., hétfő

Deluxe rántott húsos szendvics

Egy újabb Street Kitchenről hozott recept következik, melyet barátainknak készítettem el vacsorára - hozzáteszem focinézéshez ez is tökéletes választás, de lassan annyi ételt mutatok a meccsekhez, hogy utána sportolni se árt ha elmentek ;)

Hozzávalók 4 szendvicshez:
kovászos uborka salátához:
3 kovászos uborka
2 ek. majonéz
friss kapor és snidling aprítva
1 csapott tk. porcukor
fél citrom leve
csirkecsíkokhoz:
1 púpozott ek. keményítő
3 púpozott ek. liszt
fél cs. sütőpor
só, bors
1 tojás
2,5 dl sör
35 dkg csirkemell
szendvicshez:
4 zsemle
8 dkg cheddar vagy más jól olvadó sajt
4-5 salátalevél 


Az uborkákat apró kockákra vágom, hozzáadom a majonézt, a zöldfűszereket, a porcukrot és a citromlevet, majd sózom, borsozom. Összeforgatom és tálalásig hűtőbe teszem.
A tojásból, a keményítőből, a lisztből és fél dl sörből elkezdem keverni a sörtésztát, ha ez már csomómentes, akkor adagolom hozzá a többi sört, amíg palacsinta tészta állagú nem lesz a massza. A csirkét felcsíkozom, sózom, borsozom, majd belemártom a sörtésztába és forró olajban ropogósra sütöm őket.
A zsemléket félbevágom, megszórom a sajttal és száraz, forró serpenyőben ráolvasztom, majd kiveszem, rápakolom a salátalevelet, a csirkecsíkokat, a kovászos uborka salátát, majd "lezárom" a zsemle tetejével.

2016. június 17., péntek

Tormás morzsával sült lazac, langyos salátával és hollandi mártással 61/2.

Íme egy újabb extra vacsora, mely egy kettesben eltöltött estéhez tökéletesen passzol. Ennél jobban figyeltem a köretre, így nem pirult meg, és ez is lett a finomabb, de persze nem csak emiatt.
Az állás így jelenleg ismét Széll Tamás győzelmével 34-27.

Hozzávalók:
3-4. ek. ecetes torma
20 dkg toast kenyér belseje
1-1 csokor petrezselyem és snidling finomra vágva
40 dkg lazacfilé (4 szelet)
1 tojás
1 marék spenót (fagyasztott is lehet)
egy marék rukkola
fél-fél cukkini és padlizsán nagyobb kockákra vágva
1 marék gomba nagyobb darabokra vágva
1 gerezd fokhagyma
12 koktélparadicsom félbe vágva
2 dl fehérbor
2 dl víz
1 babérlevél
10 szem fekete bors
1 sonkahagyma vékonyra szeletelve
1 köteg petrezselyem
1 kk. tárkony
fél ek. 10%-os ecet
1 citrom
4+1 tojássárgája
20 dkg vaj
só, bors


A tormából egy konyharuha segítségével kipréselem a nedvességet, majd hozzáadom a kenyér belsejét amit apró kockákra vágtam, a zöldfűszereket, sót, borsot, egy tojássárgáját és a citrom reszelt héját. A lazacot sózom, és serpenyőben vaj, valamint olaj keverékén mindkét oldalát megpirítom. A tetejét megkenem a felvert egész tojással és megszórom a tormás morzsával, majd 190°-ra előmelegített sütőben 4-6 percig sütöm.
A cukkinit, a padlizsánt és a gombát hirtelen kevés olajon megpirítom, egy villára szúrt fokhagyma gerezddel kevergetem, majd hozzáadom a leveles zöldségeket és a paradicsomokat, sózom és borsozom. 
A bort és a vizet felteszem forrni, adok hozzá babérlevelet, szemes borsot, sót, egy karikázott sonkahagymát, pár karika citromot, petrezselymet, tárkonyt és ecetet. Felére redukálom, és közben vajat olvasztok. A redukciót leszűröm, hozzáadom a tojássárgáját, majd vízgőz felett besűrítem. Amikor már habos az állaga, leveszem a gőzről, és folyamatosan keverve, vékony sugárban hozzáadom az olvasztott vajat.
A zöldségsalátát tányérra szedem, rá a lazac, és meglocsolom a hollandi mártással.

2016. június 16., csütörtök

Lazacfilé narancsos vajmártásban, sütőben sült édesburgonyával 61/1.

Különleges vacsoraként készítettem el ezt a fogást. Ilyenkor nem együtt szoktunk kislányunkkal enni, mert neki azért ilyet nem adunk, és így van egy pici nyugodt időnk beszélgetni egymással, de természetesen a bababeszéd mellett is imádok vacsorázni. :) A köretet viszont aközben készítettem, hogy Emma vacsorájához asszisztáltam, így sajnos egy picit többet pirult, mint amennyit kellett volna, de azért így is finom volt.


Hozzávalók:
2 nagyobb édesburgonya
0,5 dl olívaolaj
só, bors
4 lazacfilé
2 ek. olívaolaj
4 narancs leve
8 dkg vaj 
só, bors
ravigoté mártáshoz:
2 ek. fehérborecet
1 kk. mustár
1 dl olívaolaj
1 fej lila hagyma
4 csemegeuborka kockázva
1 főtt tojás finomra aprítva
1-1 csokor petrezselyem és snidling finomra aprítva


A sütőt előmelegítem 200°-ra, az édesburgonyát vékony szeletekre vágom, majd olívaolajjal megkent tepsire helyezem, sózom, borsozom és 30 perc alatt (szerintem kb. 20 is elég légkeveréses sütőnél) aranyszínűre sütöm. A ravigoté szószhoz simára keverem a fehérborecetet a sóval, mustárral és az olívaolajjal, majd hozzáadom a többi finomra aprított hozzávalót. 
Kifacsarom a narancsokat, 4 dl narancslére lesz szükség. A filéket szárazra törlöm, sózom, borsozom. Olajat hevítek egy serpenyőben és a lazacok bőrös oldalát erős tűzön megpirítom. Ráöntöm a narancslevet és kb. 8 percig erős lángon főzöm. Amikor a narancslé nagy része elpárolgott, az edényt leveszem a tűzről, belekockázom a jéghideg vajat és besűrítem vele a mártást. Az édesburgonyával tálalom és rákanalazom a ravigoté mártást.

2016. június 14., kedd

Rakott, sajtos, sült karfiol pirított morzsával és csirkemellel 60/2.

Nagyon szeretjük a rakott ételeket, ezért ez ismét egy olyan fogás volt, amit szívesen készítettem el. Azt nem értem, hogy í morzsához miért búzadarát kellett pirítani, én legközelebb zsemlemorzsával csinálnám inkább.
A két recept közül egyértelműen ez nyert, így az állás jelenleg Széll Tamás javára 33-27.

Hozzávalók:
1-2 közepes karfiol, kb. 1 kg
5-6 ek. vaj
2-3 ek. liszt
5 dl tej
5 dl tejszín
2-3 csipet szerecsendió
1 tojás
20 dkg reszelt parmezán, vagy más pikáns kemény sajt
35 dkg csirkemell
1 citrom 
10 dkg búzadara (vagy zsemlemorzsa)
2-3 ek. kacsazsír
2 gerezd fokhagyma
só, bors


A karfiolt nagyobb rózsáira szedem, majd lobogó, sós vízben 2 percig főzöm, utána hideg vízben lehűtöm és leszárítom. Pár perc múlva félbe vágom őket, sózom, borsozom és kevés vajon minkdét oldalát megpirítom. 
kb. 3-4 ek. vajat felhevítek, beleszórom a lisztet, kicsit pirítom, majd felöntöm a tejjel és a tejszínnel. Felforralom, sózom és habverővel folyamatosan keverve 3-4 percig főzöm. Szerecsendióval, borssal ízesítem, majd a tűzről levéve hozzáadom a tojást és a parmezánt, majd félre teszem. 
A csirkemellet ujjnyi vastag szeletekre vágom, majd sózom, borsozom, citromhéjat reszelek rá. A darát a zsíron lepirítom úgy, hogy egy villára szúrt fokhagymagerezddel kevergetem közben. Kétszeres mennyiségű forró vizet öntök rá, sózom, lefedem és addig párolom, míg beszívja a vizet.
Egy hőálló tálba öntök egy kevés besamelt, rá a karfiol és s csirke váltakozva, majd a mélyedésekbe darát kanalazok. Ráöntöm a maradék besamelt, de nem kell elkenni. Megszórom még egy kevés sajttal és 180°-ra előmelegített sütőben addig sütöm, míg a csirke megpuhul és a rakottas teteje aranybarna lesz.

2016. június 12., vasárnap

Serpenyős kelkáposztás csirkemell 60/1.

Családom nem nagyon rajong a kelkáposztáért, de ugye minden receptet elkészítek, így ezt is kipróbálták, és ízlett nekik. Egyszerű és gyors, próbáljátok ki, csak zöldség és hús, de nagyon laktató, és a friss kelkáposztából szerintem még finomabb lehet.


Hozzávalók:
50 dkg kelkáposzta
2 csirkemellfilé felkockázva (kb. 50 dkg)
só, bors
3 cm gyömbér frissen reszelve
2 gerezd fokhagyma szeletelve
1 kk. köménymag
3 dl tejszín
4 ek. olívaolaj
1 csokor petrezselyem finomra aprítva


Egy nagy serpenyőt felforrósítok, majd hozzáadom az olajat beledobom a gyalult káposztát és dobva-rázogatva pirítom, majd kiveszem és félre teszem. A serpenyőben megsütöm a felkockázott csirkemellet, amit előtte sóztam és borsoztam, sütés közben hozzáadom a reszelt gyömbért, a fokhagymát és a köménymagot, felöntöm a tejszínnel és pár percig főzöm, amíg a tejszín kicsit besűrűsödik, majd visszakeverem hozzá a kelkáposztát és megszórom a petrezselyemmel.

2016. június 10., péntek

Melegszendvics Széll Tamás módra 59/2.

Mint már párszor leírtam, nem nagyon szeretem, amikor ebben a sorozatban két teljesen különböző fogást kell összehasonlítani, mert nagyon nehéz, de most is így volt ez. Leves kontra melegszendvics. A levesnél már írtam, hogy nem ért annyit a hagyma hossza dinsztelése szerintem, kicsit magasabb hőfokon, rövidebb idő alatt is elérhető hasonló eredmény, de egyszer ki lehet próbálni (ezen a héten, újra ilyen hosszas hagymadinsztelős recept van soron, de az itt még sokára fog következni).
Na de vissza a "versenyhez": az állás jelenleg, mivel ezt a hetet Széll Tamás nyerte ezzel a szendviccsel, az ő javára 32-27. 


Hozzávalók:
2+2 ek. vaj
1 ek. liszt
3 dl tej
5 dkg kockázott bacon
1 ek. olaj
3 sonkahagyma finomra vágva
fél gerezd reszelt fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1-2 csipet szerecsendió
2 tojássárgája
12 szelet toast kenyér
2+4 ek. mustár
20 dkg sonka
5-6 savanyú ubokra
10-12 koktélparadicsom
20 dkg reszelt sajt
só, bors


A vajat habzásig melegítem, majd hozzáadom a lisztet, kicsit pirítom, és felöntöm a tejjel. Felforralom, sózom, habverővel folyamatosan keverve 3-4 percig főzöm. A szalonnát egy kevés olajon lepirítom, hozzáadom a hagymát, a fokhagymát, ha elkészült mehet a besamelbe, majd a többi hozzávalót is belekeverem (finomra vágott petrezselyem, reszelt sajt, szerecsendió, só, bors, tojássárgája). Hűtőbe teszem, a melegszendvics készítéséig.
A kenyerek felét megkenem mustárral, teszek rájuk egy-egy szelet sonkát, majd a melegszendvics krémből kanalazok rá, megszórom sajttal és ráhelyezem a másik kenyeret. Kívül vékonyan megkenem vajjal, majd forró serpenyőben mindkét oldalát aranysárgára sütöm. Tálaláskor félbevágom, uborkával, paradicsommal, mustárral tálalom.

2016. június 9., csütörtök

Zabkeksz fél óra alatt? - Igen!!!

A Street Kitchen oldalon több isteni finom édesség között megtalálható 3, fél óra alatt elkészíthető keksz, melyeket mind elkészítettem már, és valóban csak fél óra kell hozzájuk. A kókuszos csók, nekem túl édes, a citromos vajas keksz túl vajas, de a zabkeksz valami fantasztikus. Sokkal finomabb, mint bármilyen zabkeksz amit a boltban vettem eddig, és egyszer kipróbáltam, meddig bírja (véletlenül), mert elfelejtettem, hogy egy sütis dobozban még maradt a kamrában, és két hónap múlva is ropogott. És ami pluszban jó, hogy annyira nem érezhető a liszt, hogy nyugodtan lehet teljes kiőrlésűt tenni benne, a vaj lehet laktózmentes, így a családban a glutén és laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatják :)

Ezt használtam legutóbb a Cheesecake-hez is, mondhatom, sokkal finomabb vele.

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg cukor
10 dkg barnacukor
fél vaníiliarúd
1 tojás
15 dkg liszt
1 cs. sütőpor
3 g szódabikarbóna
csipet só
25 dkg zabpehely (10 dkg finomszemű és 15 dkg nagyszemű) 


Egy tálban elkeverem a lisztet a sóval, a sütőporral és a szódabikarbónával. Robotgépben habosra keverem a vajat a cukrokkal, hozzáadom a tojást és a vanília kikapart magját, majd eldolgozom és fokozatosan hozzáadom a lisztes keveréket, majd a zabpelyhet. 
2 tepsit kibélelek sütőpapírral, gombócokat formálok a masszából, amit kicsit lelapítok és egymástól 5 cm-re elhelyezem őket, majd 180°-ra előmelegített sütőben 13-16 percig sütöm. A sütőből kivéve rácson kihűtöm (vagy a sütőpapírt lehúzom a hideg kőre), majd jól záródó dobozban tárolom.

2016. június 8., szerda

Ropogós tésztával burkolt vadas vaddisznóragu 57/2.

Íme a másik vaddisznó fogás, amit szintén nem kóstoltam, illetve a hús mellett sült zöldségeket igen, és azok finomak voltak, viszont a családnak ez így köretként kevés volt.
Ennek eredményeként Széll Tamás étele nyert, azonban legközelebb tészta helyett krokettel kérik. Az állás Széll Tamás javára 31-27.


Hozzávalók:
2 ek. olívaolaj
3 dkg vaj
1 kg vaddisznó gulyáshús
2 fej hagyma vékonyra szeletelve
2 gerezd fokhagyma
3 sárgarépa 4 cm-es darabokra vágva
2 fehérrépa 4 cm-es darabokra vágva
1,2 l alaplé
1 citrom
2 babérlevél
6 szem borókabogyó
2 dl tejföl
5 dkg mustár 
2 ek. citromlé
1 ek. nádcukor
1 csomag friss leveles tészta
1 tojás a kenéshez
só, bors


A sütőt előmelegítem 150°-ra, a húst megszárítom konyhai papírtörlővel, sózom, borsozom, majd egy nagy öntöttvas lábost szárazon felforrósítok, beleteszem a olajat és a vajat és a húskockákat körbepirítom. Hozzáadom a hagymát, fokhagymát, a répákat, felöntöm az alaplével, hozzáadom a felszeletelt citromot, a babérlevelet, a borókabogyót, sózom, borsozom, majd lefedem és a sütőben addig párolom, amíg a hús puha és omlós lesz, ez kb. 2 óra. Kiveszem a húsdarabokat, a babérlevelet és a citromot, majd a zöldségek felét összeturmixolom és annyi lével öntöm fel, hogy közepesen sűrű mártást kapjak (én majdnem az egészet leturmixoltam). Visszaöntöm a lábosba, hozzáadom a tejfölt, a mustárt, a citromlevet és a cukrot, majd hozzákeverem a húst is. Egy hőálló tálat kivajazok, beleteszem a ragut, ráillesztem a leveles tésztát, a szélét lenyomkodom, a tetejét megkenem a felvert tojással és 200°-on 25 perc alatt aranyszínűre sütöm.

2016. június 6., hétfő

Sütőtökös rizottó mini húsgombóccal 55/2.

Már készítettem rizottót, de csak "natúr" sajtos verzióban, ez a sütőtökös nagyon finom volt, azóta már paradicsomos mozzarellásat is készítettem, ami Apukám ízlését is elnyerte, aki nem szereti magát a rizst, de hiszen ez nem is egyszerű rizs. :)A húsgombócokat azóta többször is elkészítettem más mellé, mindig nyerő volt.
Ugyan a rizottó frissen az igazi, de nálunk a családból mindenki másnap eszi, az előző nap főzött ételt, mégis ez az étel nyert, így az állás jelenleg Széll Tamás javára 30-27.

Hozzávalók:
50 dkg darált hús
1 tojás
4-5 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
só, bors
4 ek. balzsamecet
3+3 dkg vaj
3 ek. olívaolaj
1 fej vöröshagyma finomra aprítva
25 dkg rizottó rizs
1,5 dl fehérbor
8 dl alaplé
50 dkg sütőtök
6 dkg parmezán


A húsgombócokhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd diónyi gombócokat formázunk, majd 200°-on 15 perc alatt a sütőben megsütjük. Tálalás előtt serpenyőben balzsameceten, erős lángon átpirítjuk őket.
A sütőtököt felkockázom és sütőben puhára sütöm, majd pürésítem.
A rizottóhoz a fele vaj és olaj keverékén üvegesre dinsztelem a hagymát, hozzáadom a rizst, átforgatom, majd hozzáöntöm a fehérbort, elforralom, hozzáadom az alaplé negyedét, takarékra veszem a hőt és állandó keverés mellett addig főzöm míg a rizs teljesen felszívja a folyadékot, és addig adagolom hozzá a további alaplevet merőkanalanként, amíg a rizs majdnem teljesen megpuhul. Ekkor hozzáadom a sütőtökpürét és a parmezánt, majd közvetlenül a tálalás előtt a maradék vajat és a balzsamecetes mázzal bevont gombócokkal tálalom. 

2016. június 5., vasárnap

Tripla hagymaleves sajtos krutonnal 59/1.

A levesek számomra nagyon fontosak, mindig örülök, amikor ilyen recepteket "kell" kipróbálnom. Már szerepelt itt a blogon hagymaleves korábban, ez is nagyon finom volt, de ennyit időt nem biztos, hogy megért, mint amennyit a hagyma párolásával kellett eltölteni, de azért egyszer érdemes mindenképpen kipróbálni.

Hozzávalók:
5 dkg vaj
50 dkg vöröshagyma vékonyra szelve
1 szál póréhagyma vékonyra szelve
4 gerezd fokhagyma vékonyra szelve
1 kk. kakukkfű
1 ek. nádcukor
1,2 l alaplé
só, bors
1 alma meghámozva és felkockázva
bagett vagy rozskenyér
10 dkg reszelt sajt


A vajat felolvasztom, és amikor habzik már, hozzáadom a hagymákat és a kakukkfüvet, majd lassú tűzön aranyszínűre karamellizálom, ez akár 30 perc is lehet. A legvégén hozzáadom a nádcukrot, felöntöm az alaplével, sózom, borsozom és beleteszem a felkockázott almát, majd még fél óráig főzöm alacsony hőfokon. A kenyereket megszórom sajttal és sütőben meggrillezem őket és a leves mellé tálalom.