2016. június 10., péntek

Melegszendvics Széll Tamás módra 59/2.

Mint már párszor leírtam, nem nagyon szeretem, amikor ebben a sorozatban két teljesen különböző fogást kell összehasonlítani, mert nagyon nehéz, de most is így volt ez. Leves kontra melegszendvics. A levesnél már írtam, hogy nem ért annyit a hagyma hossza dinsztelése szerintem, kicsit magasabb hőfokon, rövidebb idő alatt is elérhető hasonló eredmény, de egyszer ki lehet próbálni (ezen a héten, újra ilyen hosszas hagymadinsztelős recept van soron, de az itt még sokára fog következni).
Na de vissza a "versenyhez": az állás jelenleg, mivel ezt a hetet Széll Tamás nyerte ezzel a szendviccsel, az ő javára 32-27. 


Hozzávalók:
2+2 ek. vaj
1 ek. liszt
3 dl tej
5 dkg kockázott bacon
1 ek. olaj
3 sonkahagyma finomra vágva
fél gerezd reszelt fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1-2 csipet szerecsendió
2 tojássárgája
12 szelet toast kenyér
2+4 ek. mustár
20 dkg sonka
5-6 savanyú ubokra
10-12 koktélparadicsom
20 dkg reszelt sajt
só, bors


A vajat habzásig melegítem, majd hozzáadom a lisztet, kicsit pirítom, és felöntöm a tejjel. Felforralom, sózom, habverővel folyamatosan keverve 3-4 percig főzöm. A szalonnát egy kevés olajon lepirítom, hozzáadom a hagymát, a fokhagymát, ha elkészült mehet a besamelbe, majd a többi hozzávalót is belekeverem (finomra vágott petrezselyem, reszelt sajt, szerecsendió, só, bors, tojássárgája). Hűtőbe teszem, a melegszendvics készítéséig.
A kenyerek felét megkenem mustárral, teszek rájuk egy-egy szelet sonkát, majd a melegszendvics krémből kanalazok rá, megszórom sajttal és ráhelyezem a másik kenyeret. Kívül vékonyan megkenem vajjal, majd forró serpenyőben mindkét oldalát aranysárgára sütöm. Tálaláskor félbevágom, uborkával, paradicsommal, mustárral tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése