2017. március 28., kedd

Sütőben sült lecsós tükörtojás 94/1.

Spanyol ételek következnek, de most lesz pár étel, aminek a párja csak később következik majd, de nézzétek el nekem, annál nagyobb lesz a várakozás :) Ezt az ételt elvileg reggelinek is lehetne enni, de mi még hétvégén se szoktunk ilyen nagy reggelit csapni, így ebédre ettük.

Hozzávalók:
4 ek. olívaolaj
2 fej vöröshagyma vékonyra szelve
1 tk. pirospaprika
50 dkg zöldpaprika
3 paradicsom
só, bors
8 tojás
1 csokor petrezselyem
1 csokor kapor

Egy serpenyőben olívaolajon üvegesre dinsztelem a hagymát, rászórom a pirospaprikát, majd hozzáadom a zöldpaprikát és fedő alatt addig párolom, míg félig megpuhul. Ekkor hozzáadom a paradicsomot, sózom, borsozom. Vagy egy nagy, vagy több kisebb hőálló tálba szétosztom a lecsót, és személyenként egy vagy két tojást beleütök az edény(ek)be. A tetejüket megszórom petrezselyemmel és grill fokozaton, 200°-on addig sütöm, míg a fehérje megszilárdul (ez sütőtől függően 5-10 perc).

2017. március 3., péntek

Böjti húsmentes fogások

Minden évben elérkezik húsvét előtt a 40 napos böjti időszak, amikor péntekenként, és hamvazó szerdán nem eszünk húst. Amúgy se eszünk az év minden napján húsos ételeket, de amikor tiltva van, akkor mindig nehezebb kitalálnom, hogy mit is együnk ebédre, vacsorára vagy akár reggelire. Úgy gondoltam, hogy egy bejegyzés erejéig, most összegyűjtök pár általam igazán kedvelt húsmentes fogást, hátha ötletet tudok adni többeknek erre az időszakra. Fogadjátok szeretettel :)

Ráérős reggelik:
Amerikai palacsinta mogyoróvajas vajjal és juharsziruppal
Joghurtos palacsinta mézes-gyömbéres körtekompóttal
Sajtos, aszaltparadicsomos omlett
Zabpehely reggelire
Zöld almás zöld turmix

Vacsoraötletek:
Bazsalikomos-paradicsomos omlós pite
Dobozban sült camambert fokhagymás kenyérrel

Grillezett feta
Kétszer sült burgonya körözöttel és pácolt lilahagymával

Petrezselymes bulgursaláta

Levesek:
Bazsalikomos zöldborsókrémleves
Brokkoli-karfiol krémleves pirított mogyoróval és parmezánnal
Olaszos paradicsomleves
Parmezános kukoricakrémleves chilis pattogatott kukoricával 

Tejszínes hagymakrémleves házi készítésű krutonnal

Főételek:
Császármorzsa 
Galuska gombával, tejföllel és petrezselyemsalátával
Paradicsomos-juhtúrós lasagne
Sajtos nudli hegyi sajttal, pirított hagymával és tökmagolajos salátával
Spenótos-kéksajtos palacsintatorta

 

Tökéletes Rib Eye steak 96/2.

Az én steakem biztos hogy nem lett tökéletes, de nekünk így ízlett igazán, mert nem szeretjük a véres húst. Most elkészült a páros mindkét étele, de gondolom egy húsimádó férjjel mellettem már sejtitek, hogy melyik étel lett a győztes :)
Az állás jelenleg Széll Tamás javára 48-37.

Hozzávalók:
90 dkg Ír rib eye steak
8 közepes méretű burgonya
2 köteg petrezselyem leveleire tépkedve
3 nagy marék rukkola
1 fej lilahagyma finomra vágva
12 dkg vaj
2-3 gerezd fokhagyma héjasan
4-5 ek. balzsamecet
fél dl olívaolaj
só, bors
 

A húst sütés előtt egy órával kiveszem a hűtőből. A héjas burgonyákat megsikálom, bőségesen megsózom, alufóliába csomagolom és 180°-on 45-60 percig sütöm, míg oldalról megnyomva érzem, hogy már puha.
A petrezselymet és a rukkolát nagyobb darabokra tépem, a lilahagymával összekeverem és hűtőbe teszem. 
Egy serpenyőbe kevés olajat hevítek, amikor füstöl egyenként jöhetnek bele a hússzeletek, minden oldalát 1-2 percig sütöm, közben sózom, borsozom. A tepsire rácsot helyezek, majd erre teszem a steakeket és beteszem a sülő burgonya mellé. 4-6 percig sütöm a húsokat, ha véresre szeretném, ha ennél jobban átsütve szeretitek, akkor minimum 10-15 percet is kell várnunk. Ha elkészült a hús, alufóliával lefedem és pihentetem tálalásig.
A hús sütő serpenyőben egy-két evőkanál vajat hevítek, megvárom, míg felhabzik, majd rádobom a héjas fokhagymákat és a megpihent, langyos húst ebben átforgatom még, folyamatosan locsolom a vajjal. A fóliás burgonyával és olívával, ecettel meglocsolt petrezselyemsalátával tálalom.

2017. március 1., szerda

Koronázási mangós csirkesaláta 96/1.

Két angol étel következik, de az összehasonlítás ismételten nem könnyű. Egy saláta és egy steak. Ez a saláta elvileg - ahogy a neve is mutatja - a koronázási ünnepségek egyik fő étele, ami mindig jelen van. Én nem éreztem ennyire ünnepi ételnek, de finomnak igencsak finom volt.

Hozzávalók:
2 csirkemellfilé
3 dl alaplé
6 ek. majonéz
3 ek. tejföl
4 ek. paradicsom chutney
2 ek. currypor
1 tk. kurkuma
3 lime leve és héja 
1 közepesen érett mangó
só, bors


A csirkemellet posírozom: 3 dl húslevest vagy bármilyen alaplevet gyöngyözően felforralok, majd belehelyezem a csirkemellet és fedő alatt alacsony hőfokon 7-8 percig főzöm. A lében hagyom kihűlni, hogy ne száradjon ki, majd felkockázom. Az öntethez kikeverem a majonézt a tejföllel, a chutneyval, a curryvel, a kurkumával, a lime-ok levével és héjával, majd sózom és borsozom. Összeforgatom a csirkével és a felkockázott mangóval, úgy a legjobb, ha egy napot állni hagyom.