2015. január 31., szombat

Zabpelyhes csirkemell pácolt krémfehér sajttal 13/2.

Ez a recept már régóta várt rám, a sajt már egy hete pácolódott (meg is lett az eredménye, mennyei lett), de csak azért, mert égen földön nem kaptam cikóriát, ugyanis az eredeti recept szerint az lenne a köret. Mostanra megelégeltem, és elkészítettem anélkül, helyette krumplipürét csináltam, és így is nagyon finom volt. Olyan jó lenne, ha a LIDL-ben minden összetevőt meg lehetne kapni a receptjeikhez. :(
Ezen párosítás közül ismét Széll Tamás nyert, így az állás javult, 9-6.

Hozzávalók 2 főre:
a pácolt sajthoz:
125 g krémfehér sajt
25 g szárított paradicsom
25 g fekete olívabogyó
5 szem egész feketebors
1 szál rozmaring
1 szál bazsalikom
2 gerezd tisztított fokhagyma
1 babérlevél
1-2 dl olívaolaj
a csirkéhez:
30 dkg csirkemell (1 nagyobb filé)
10 dkg zabpehely
10 dkg liszt
2 tojásfehérje
10 g vaj
1 citrom
3-4 dl tej
2 gerezd fokhagyma áttörve
só, bors


A sajtot felkockázom. Összekeverem a felkockázott aszalt paradicsomot, a félbevágott olajbogyókat, a négybe vágott fokhagymagerezdeket és a fűszereket és hozzáadom a sajtot. A "leveleket" egy üveg aljára teszem, majd rákanalazom a fűszeres sajtot és annyi olívaolajjal öntöm fel, hogy teljesen ellepje az üveg tartalmát. Minimum 3-4 napot érleljük a hűtőben, majd felhasználás előtt 1 órával kivesszük, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
A csirkemellet előző nap fokhagymás, sós tejbe áztatom és hűtőben állni hagyom. Másnap kiemelem belőle, szárazra törlöm, majd hosszában felszeletelem (nekem 4 szelet lett belőle). Sózom, majd lisztbe, tojásfehérjébe (ezáltal sokkal roppanósabb lesz a bunda) és zabpehelybe forgatom, forró olajban kisütöm őket, és rácsra szedem.
Kettőnknek 5 közepes krumpliból készítettem mellé krumplipürét, majd ezzel és a pácolt sajttal tálaltam.

2015. január 29., csütörtök

Brokkoli-karfiol krémleves pirított mogyoróval és parmezánnal

Az olyan hideg téli napokon, mint amilyenekben a napokban van részünk, mindenkinek jól esik szerintem egy meleg leves, ami belülről teljesen átmelegít bennünket. Nem nagyon szoktunk vacsorára meleget enni, de ezt a levest vacsorára is szívesen megenném és nem is mondható kalóriadús ételnek, így igazán belefér a menübe :)

Hozzávalók 2 adaghoz:
10 dkg brokkoli
10 dkg karfiol
kb. 5-7 dl víz
1 leveskocka
bors, szerecsendió
1 dl tejszín
1 tk. liszt
mogyoró
parmezán


A zöldségeket annyi vízzel öntöm fel, ami kb. egy ujjnyira ellepi őket. Hozzáadom a leveskockát és forrástól számított 10 percig főzöm őket. ez idő alatt megpirítom a mogyorót, de ehelyett bármilyen más mag is megfelel. Egy száraz serpenyőbe öntöm és pár perc alatt rázogatva megpirítom. Egy vágódeszkára helyezem és összeaprítom. A levest leveszem a tűzről és botmixerrel pürésítem. Fűszerezem borssal és szerecsendióval, majd hozzáadom a liszt és tejszín keverékét. Egyet rottyantok rajta és lezárom. A pirított, aprított mogyoróval és egy kevés parmezánnal tálalom (ez akár el is hagyható).

2015. január 28., szerda

Galuska gombával, tejföllel és petrezselyemsalátával 12/2.

Széll Tamás receptje szerint kézzel kellene szaggatni a galuskát ehhez az ételhez. Biztosan egészen más úgy, de mivel a hétvégén a pörkölt mellé galuska volt a köret és rengeteg maradt belőle, nem akartam, hogy az kárba vesszen. De ígérem, egyszer ki fogom próbálni a kézzel szaggatottat is és majd beszámolok róla, hogy milyen volt :) 
Ebből a párosból egyértelműen ez az étel, azaz Széll Tamás nyert, így az állás jelenleg 9-5 Mautner Zsófi javára.

Hozzávalók 2 főre:
15 dkg liszt
1 tojás
1 ek. tejföl
0,5-1 dl tej
15 dkg csiperke gomba
10 dkg tejföl
2 tojás
néhány szál petrezselyem és snidling
egy kis marok madársaláta
1 ek. olívaolaj
1 ek. fehérborecet
cukor és só ízlés szerint 1-1 csipet

A galuska hozzávalóit összekeverem és sós, lobogó vízbe szaggatva kifőzöm, majd leszűröm, kevés olajat öntök rá, hogy ne ragadjon össze és félreteszem. Egy serpenyőt felhevítek, kevés olajat öntök bele, majd megpirítom benne a gombát. amikor pirult csak akkor sózom, hogy előzőleg ne engedjen levet. Hozzáadom a galuskát, pár percig együtt pirítom őket, addig elkeverem a tojást és a tejföl kétharmadát. Ráöntöm a galuskára és folyamatos keverés mellett addig sütöm, amíg megsül a tojás, de még nem szárad ki, hanem szaftos marad.
A petrezselyem leveleket lecsipkedem, a snidlinget felaprítom, a madársalátát is leveleire szedem, összekeverem, sózom, cukrozom és meglocsolom az olívaolajjal, valamint a borecettel. A galuskára kanalazok még egy kevés tejfölt, ráhalmozom a petrezselyemsalátát és azonnal fogyasztom.

2015. január 27., kedd

Mustáros fokhagymás ínyenc raguleves

Már előző hétvégén is el akartam készíteni ezt a levest, de mivel nagyon megcsúsztam délelőtt, elmaradt, most viszont elkészült és nem bántuk meg. Gyakran szoktunk ragulevest enni, de ez annak egy pikánsabb változata, megéri kipróbálni. :)

Hozzávalók 2 főre:
25 dkg csirkemell (lehet pulykamell vagy pulykacomb is)
1 leveskocka
7 dl víz
1 sárgarépa
fél fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 petrezselyemgyökér
1/4kisebb zellergumó
7,5 dkg zöldborsó
1 babérlevél
1 ek. tejföl
fél ek. liszt
fél ek. mustár
fél csokor petrezselyem



A hagymát felaprítom és üvegesre pirítom. Hozzáadom a felkockázott csirkemellet és a babérlevelet, majd kb. 10 percig pirítom, amíg elfövi a saját levét. A zöldségeket felaprítom és a mustárral együtt a húshoz adom. 2-3 percig pirítom, megszórom a liszttel, felöntöm a vízzel, hozzáadom a leveskockát és kb. 25 percig forralom. 15 perc után hozzáadom a borsót. A fokhagymákat felaprítom a petrezselyemmel együtt, és 2 perccel a vége előtt ezt is a leveshez keverem. A tejfölt elkeverem egy kevés lével, majd behabarom vele a levest.

2015. január 26., hétfő

Narancsos gombocskák

Idén, azaz akarom mondani tavaly (ezt mindig olyan nehéz megszokni :)) karácsonyra összesen négy féle süteményt készítettem, de férjem csak múlt héten vitte be az irodába az utolsó darabokat :) Sütöttem bejglit, mézeskalácsot, narancsos gombocskákat, illetve meggyes raviolit. Most a gombocskák receptjét mutatom meg, de jön majd a meggyes ravioli is. Nem szeretem a kész, vagy félkész termékeket, igyekszem mindent inkább én magam elkészíteni, de ehhez a sütihez egy sűrűbb cukormázra van szükség, amit házilag nem tudtam elkészíteni, így nagyon praktikus volt ez a kész változat.
Egyik sütemény sem kifejezetten karácsonyi, így bármikor elkészíthetitek :)

Hozzávalók (kb. 100 db-hoz):
75 g búzaliszt
fél tk. sütőpor
150 g zabpehely
80 g porcukor
1 vaníliás cukor
csipetnyi só
100 g lágy vaj
1 citrom reszelt héja
2 rojássárgája
4 ek. narancslé
a díszítéshez:
50 g kandírozott narancshéj
1 tasak Dr. Oetker Kész Cukormáz


A lisztet elkeverem a sütőporral, a zabpehellyel, a cukorral, vaníliás cukorral, sóval, vajjal, reszelt citrom héjjal, a tojássárgákkal és a narancslével, majd alaposan összedolgozom. 4 részre osztom és mind a négyet egy-egy 2 cm átmérőjű hengerré formálom. Beteszem a hűtőbe legalább 3 órára, hogy jól megdermedjen. A tésztahengereket ezután 1 cm-es karikákra vágom, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem és légkeveréses sütőben 160°-on kb. 15 percig sütöm. Rácsra húzva hagyom kihűlni, majd beborítom a cukormázzal és belenyomkodom a narancshéjat. Mivel nálunk a családban nem mindenki rajong a kandírozott dolgokért, így volt olyan "gombocska", melyre konfetti cukorka került. :)

2015. január 24., szombat

Narancsos csirkecomb sült répával és rukkolás burgonyapürével 14/1.

Férjem a csirkecombot nem igazán szereti, de ez azért neki is ízlett, majd meglátjuk milyen lesz a párja, mármint az ételnek. :) A krumplipürébe én nem tennék ennyi tejet, csak kb. a 2/3-adát, mert így nagyon híg volt.

Hozzávalók 2 főre:
2 csirkealsócomb
2 csirkefelsőcomb
2 narancs
2-3 répa 
15 dkg burgonya
1,5 ek. méz
fél ek. szójaszósz
30 g rukkola
1 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj
0,5-1 dl tej
7 dkg vaj
só, bors 


A narancsokat kifilézem, a megmaradt levet pedig kifacsarom egy tálba. Egy serpenyőben körbepirítom a combokat, de a felsőcombokat csak a bőrös felükön. A répákat alaposan megmosom, de nem hámozom meg. Felcsíkozom. A combokat sózom, borsozom, egy hőálló tálba teszem a répával együtt, amit szintén megsózok. A serpenyőben felolvasztom a mézet, amikor habzik, leveszem a tűzről. Hozzáadom a narancs levét, a szójaszószt és borsot. Beecsetelem vele a csirkét, és 180°-on 30 percig, majd 200°-on 10 percig sütöm. Sütés közben még 2-3 alkalommal megkenem a páccal.
A krumplit felkockázom, sós vízben 10-15 perc alatt megfőzöm, majd azonnal összetöröm burgonyanyomóval. A tejet meglangyosítom, a felét a krumplihoz keverem a tűzhelyen, ha felvette, hozzáadom a másik felét és addig melegítem, míg egyet "pukkan". Leveszem a tűzről és belekeverem a vajat is. A rukkolát a már használt serpenyőben megfonnyasztom, és a burgonyapüréhez adom.
A tányérra kanalazok a püréből, ráfektetem a combokat és a répát, majd a tetejére teszek a narancsfiléből és a csirke szaftjából.

2015. január 22., csütörtök

Sült paprikás csirkesaláta mézes, grillezett krémfehér sajttal 13/1.

Ez egy mennyei vacsoraötlet. Egyszerűen fantasztikus volt, igazán jól laktunk vele. Ha egy finom, különleges, de egyben egyszerű vacsorára vágytok, ezt a receptet csak ajánlani tudom :)

Hozzávalók 2 fő részére:
1 piros kaliforniai paprika
2,5 dkg vaj
25 g fekete olajbogyó
0,25 dl olívaolaj
1 csirkemellfilé
só, bors
125 g krémfehér sajt
2 ek. méz
25 g hámozott mandula
két marok madárbegy saláta
fél citrom
fél csokor petrezselyem

 
A paprikát félbevágom, kimagozom és 200°-on, grill fokozaton 15 perc alatt feketére pirítom a héját. Egy tálba teszem, frissen tartó fóliával lefedem és hagyom kihűlni. Ezután lehúzom a héját (ez kézzel is megy), csíkokra vágom, sózom és borsozom, majd félre teszem.
A csirkemellet sózom, borsozom és egy serpenyőben vaj és olívaolaj keverékén mindkét oldalát megsütöm.
A sajtot felkockázom kb. 1*1 cm-es kockákra, hőálló tálba teszem, meglocsolom 1,5 ek. olívaolajjal, és ugyanennyi mézzel, majd grillfokozaton 15-20 perc alatt megpirítom. 
A salátát elkeverem a citrom levével, fél ek. mézzel és ugyanennyi olívaolajjal, majd tányérra rendezem. Ráfektetem a felszeletelt csirkemellet, a sült paprikát, a grillezett sajtot és a mandulát, valamint megszórom petrezselyemmel. (Ha nem kapunk hámozott mandulát, akkor tegyük forró vízbe, forraljuk 1-2 percig, öntsünk rá hideg vizet és így könnyedén kinyomhatjuk a héjából a mandulákat.)


2015. január 20., kedd

Fűszeres gombapaprikás cobbler 12/1.

A gomba nem tartozik férjem kedvenc ételei közé, de mivel a Mautner kontra Széll sorozatnak úgy indultunk neki, hogy ebből minden receptet megeszünk, így ezt is kénytelen volt. Még nem készítettem el a másik receptet, de ez nem volt az igazi, bár lehet, ha teljesen frissen ettük volna, nem pedig melegítve, akkor jobb lett volna, próbáljátok ki úgy :)

Hozzávalók 2 főre:
gombapaprikáshoz:
2 ek. olívaolaj
1 hagyma
kevés chili
1 ek. pirospaprika
fél kg csiperkegomba
1 dl víz
2 dl tejföl
1 ek. keményítő
fél csokor petrezselyem
kevés kapor
cobbler tésztához:
37 g liszt
37 g teljes kiőrlésű lisztfél tk. sütőpor
6 dkg vaj
2,5 dkg parmezán sajt
só, bors


Olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát, hozzáadom a chilit, sózom, paprikázom úgy, hogy előtte leemelem a tűzről. Rádobom a cikkekre vágott gombát, borsozom és pirítom, majd csak később sózom, hogy ne engedje ki a vizet, és piruljon, ne párolódjon. Felöntöm 1 dl vízzel és felforralom. A tejfölt elkeverem a keményítővel, a petrezselyemmel és a kaporral, majd hozzáadom egy kevés főzőlevet, csomómentesre keverem és behabarom vele a gombát, majd egy hőálló tálba öntöm.
A tésztához összekeverem a liszteket, a sütőport, a reszelt sajtot, sózom, borsozom, majd hozzáadom az olvasztott vajat, és eldolgozom. Evőkanállal a gombapaprikás tetejére szaggatom, majd 200°-on 30 perc alatt megsütöm. Frissen aprított petrezselyemmel tálalom.

2015. január 19., hétfő

Pulykamell májas zsemletöltelékkel és almapürével 10/2/2.

Ahogyan a kacsánál is csináltam, a pulykánál is az egyik receptet egész bébipulykából készítettem, míg a másikat csak pulykamellből. Mivel karácsonykor az egyik rokon vendégségben ettük ezt a receptet egész pulykából, így itthon már csak mellből készítettem el, de ez is négy főre való mennyiség volt, viszont az almapüréből készítenék másfél adagot is legközelebb, mert ez a legjobb része az egésznek.  :)
A közös szavazás eredménye szerint azonban Mautner Zsófi pulykája nyert, így az állás 9-4.

Hozzávalók:
60 dkg pulykamell
1 l víz
6,4 dkg só
2 répa
1 fej vöröshagyma
1 póréhagyma
zsemletöltelékhez:
1 zsemle
0,35 l tej
1 ek. olaj
fél fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
4 dkg darált pulykamell
4 dkg csirkemáj
3 dkg szalonna
fél csokor petrezselyem
2 tojássárgája
1 tojásfehérje
só, bors
almapüréhez:
2 alma
1,5 dl fehérbor
2 ek. méz
1 kk. fahéj 


A sütés előtti este elkészítem a sóoldatot. Elkeverem a vizet a sóval és belefektetem a pulykamellet. A répát és a hagymákat meghámozom, majd nagyobb darabokra vágom. Egy hőálló edény aljába rendezem, megsózom és annyi vizet öntök rá, ami éppen ellepi. Ráfektetem a szárazra törölt pulykamellet és 1 órán keresztül 150°-os sütőben megsütöm, közben néha rákanalazok a szaftból.
A tölteléket külön szuflé formában készítem el, amiket előre kivajazok és a hűtőbe teszek. A zsemlét félbevágom, megpirítom, felkockázom és tejbe áztatom. Egy serpenyőben megpirítom az apró kockákra vágott szalonnát, hozzáadom az apróra vágott hagymát és a fokhagymát, majd a kinyomkodott zsemlét, és addig pirítom, amíg besűrűsödik. Ezután egy tálba teszem, hozzákeverem a felaprított petrezselymet, a kockákra vágott májat, a darált pulykamellet, a tojássárgákat, sót, borsot, és a nem túl kemény habbá vert tojásfehérjéket. Szétosztom a formákban (nekem ez háromra volt elegendő, de lehet négybe is, csak akkor alacsonyabbak lesznek), és 30 perccel azelőtt hogy a pulyka készen lenne, beteszem mellé a sütőbe.
Egy almát feldarabolok, felforralom a borral és a mézzel, majd puhára főzöm és botmixerel pürésítem. A másik almát apró kockákra vágom, hozzáadom a püréhez a fahéjjal együtt és a pulykamellel, valamint a töltelékkel tálalom.

2015. január 16., péntek

Vaníliás mákos darázsfészek 10/1/3.

Síleni voltunk a múlt héten, ahol mindig este ettünk meleg ételt. Édesanyám csinált egy finom csorba levest, ez tipikus erdélyi étel, egyszer talán majd én is megcsinálom, és utána ettük azt a darázsfészket. Finom volt, de nekem nem elég szaftos, több narancsöntetet készítenék másodszorra, és abban is több narancslevet kevesebb cukorral, a receptbe már ezeket az arányokat írom. Ezen a héten a tegnap megmutatott császármorzsa nyert, így az állás jelenleg 8-4.

Hozzávalók:
1,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 ek. cukor
25 dkg liszt
3 tojássárgája
fél citrom reszelt héja
3 dkg vaj
a töltelékhez (szerintem ez is sok, elegendő véleményem szerint 2/3-ad adag):
7,5 dkg mák
7,5 dkg porcukor
10 dkg puha vaj
1 tk. vanília aroma
1 narancs reszelt héja
20 dkg mazsola
5 dkg vaj a forma kikenéséhez
a narancs öntethez:
5 dkg porcukor
5 ek. frissen facsart narancslé (ez kb. 1 narancs leve)


Az élesztőt a langyos tejbe morzsolom, belekeverem a cukrot és meleg helyen felfuttatom.
A lisztet a tojások sárgájával, a reszelt citromhéjjal, a sóval, az olvasztott vajjal valamint a felfuttatott élesztővel összegyúrom, bucit formálok belőle és letakarva 1 óra alatt a háromszorosára kelesztem. Közben elkeverem a mákot a cukorral, valamint a vajat a reszelt narancshéjjal és a vanília aromával. 
Egy piteformát kivajazok és előmelegítem a sütőt 180°-ra. A tésztát 20*40 cm-es téglalappá nyújtom, megkenem a puha vajjal, megszórom a cukros mákkal és a mazsolával majd feltekerem. Kb. 4 cm-es darabokra vágom, és a tálba fektetem őket, nem túl közel egymáshoz, mert sütés közben még kelni fognak. 30 perc alatt pirosra sütöm és a narancsmázzal tálalom, amihez csak egyszerűen elkeverem a porcukrot a narancslével.

2015. január 15., csütörtök

Mákos császármorzsa trópusi gyümölcs chutney-val 10/2/3.

Ezt a desszertet mi főételként ettük és igazán ízlett mindenkinek. Ez volt az egyetlen fogás, amit sikerült még karácsony előtt elkészítenem, de a feltöltéshez csak most jutottam el. Majd jön a másik mákos desszert is, az eredményt a kettő között csak ekkor fogom hirdetni :) 

Hozzávalók:
chutney-hoz:
10 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg aszalt mangó
10 dkg aszalt ananász
5 dkg aszalt gyömbér
1 citrom leve és héja
2 narancs leve és héja
2 egész fahéj
5 szem egész szegfűszeg
15 szem egész feketebors
12 dkg barna cukor
6 dl fehérbor
császármorzsához:
4 tojás
5 dl tej
20 dkg liszt
10 dkg darált mák
6+6 dkg cukor
4 ek. búzadara
15 dkg vaj
fél-fél narancs és citrom héja
2 csipet só
2 ek. olaj


A chutney-t már előző nap elkészítettem, hogy a száraz dunsztban legyen ideje kihűlni. Az aszalt gyümölcsöket apró kockákra vágom. A fehérbort felforralom a barna cukorral és a fűszerekkel, majd addig főzöm, amíg a fele elpárolog. A fűszereket érdemes egy teatojásba tenni, így egybe ki lehet őket emelni. Amikor elkészült a szirup, kiszedem a fűszereket, hozzáadom a gyümölcsöket, a citrom és narancs levét, valamint reszelt héját és lassan forralom kb. 10-15 percig. Egy tiszta üvegbe merem, jól lezárom, 5 percre fejre állítom, majd száraz dunsztban hagyom kihűlni.
A tojássárgákat kikeverem a sóval és a cukor felével, majd apránként hozzáadom a lisztet és a tejet felváltva. Utána belekeverem a mákot, a búzadarát, a narancs és citrom reszelt héját, valamint a barnított vajat (ez úgy készül, hogy addig olvasztom serpenyőben a vajat, míg felhabosodik, és elkezd barnulni), majd a kapott masszát 10-20 percig pihentetem. A fehérjéket felverem a cukor másik felével és egy csipet sóval, majd óvatosan a tésztához keverem. Forró serpenyőben kb. 15-20 cm átmérőjű pufi palacsintákat sütök, amit ha mindkét oldala megsült apró darabokra szaggatok. 
Még melegen a felmelegített chutney-val tálalom.

2015. január 14., szerda

Lencsekrémleves füstölt sonkás tojáskrémes pirított bagettszeletekkel 11/2.

Ez a leves nem elsején készült el, mert akkor ettük a lencsefőzeléket, de még január első hetében főztem. Maga a leves egy egyszerű lencseleves, én a recepttel ellentétben bennehagyném a lencsét magát is, és nem passzíroznám át, hogy ne csak lé legyen, de ízlések és pofonok. A hozzá kínált bagett és a rajta lévő halas tojáskrém viszont mennyei, ezt biztos, hogy külön is el fogom készíteni a jövőben, akár vendégvárónak is kiváló. 
Ezen a héten a győztes a lencsefőzelék, tehát Mautner Zsófi újra győzött, így az állás nálunk 8-3.

Hozzávalók:
40 dkg lencse
20 dkg füstölt sonka
1-1,5 l víz
1 sárgarépa
1 vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
15 szem egész bors
2 dl főzőtejszín
1+1 ek. mustár
3 ek. olívaolaj
só, bors, cukor
pár csepp 10%-os ecet
1 kis bagett
1 főtt tojás
1 kis konzerv tonhal
1 csomag újhagyma zöldje 
1/4 fej lilahagyma
5 dkg vaj
3-4 koktélparadicsom



A lencsét előző este átmosom és kétszeres mennyiségű vízbe beáztatom. Másnap leszűröm és egy fazékba teszem, kétszeres mennyiségű vizet öntök rá. Hozzáteszem a sonkát, a répát a cikkekre vágott hagymát, fokhagymát, néhány szár petrezselymet és egy teatojásban az egész borsokat, hogy majd könnyebb legyen kivenni. Addig forralom alacsony lángon, amíg a lencse megpuhul (ez kb. 30 perc). Ekkor a lencsén kívül mindent kiveszek belőle. A lencsét a főzővízzel leturmixolom, majd a felét átszűröm egy szitán a többit a lencsével együtt hagyom a fazékban. Az eredeti recept szerint az egészet át kell szűrni, de nekem úgy túl híg lé volt. Ízesítem sóval, cukorral, pár csepp ecettel és a mustár felével. Hozzáadom a tejszínt és az olívaolajat és félre teszem, majd tálalás előtt még egyet forralok rajta.
A tojáskrémhez egy villával összetöröm a tojást, hozzáadom a tonhalat, egy diónyi vajat, mustárt, valamint a finomra vágott petrezselymet és lila hagymát. Sózom és borsozom.
A bagettet ujjnyi szeletekre vágom, mindkét oldalát megkenem vajjal és egy serpenyőben megpirítom mindkét oldalát. Megkenem őket a tojáskrémmel, ráhalmozom az apró csíkokra vágott sonkát és teszek rájuk néhány cikk koktélparadicsomot és megszórom frissen őrölt borssal, majd a lencsekrémleves mellé tálalom.

2015. január 11., vasárnap

Egyben sült bébipulyka gyömbéres sültalma szósszal 10/1/2.

Gyarapodik az egészben sült állatok köre a konyhámban a Mautner kontra Széll kihívásnak köszönhetően. :) Sütöttem már kacsát, halat, most pedig a pulyka következett. A legkisebb bébipulykát próbáltam választani, de ez is több volt, mint 3 kg, nem tudom meddig fogjuk még enni, pedig vendégeket is hívtunk :) Sajnos a nagy sietségben az egész pulykát nem sikerült lefotózni, de Édesanyám blogján megtekinthetitek, az enyém is így nézett ki, csak 1 kilóval kisebb volt. A férfiaknak azért nem elég mellé az almaszósz, így készítettem mellé én is krumplipürét.

Hozzávalók:
1 bébipulyka (kb. 3,5 kg)
sóoldathoz:
5 l víz
20 dkg só
10 dkg cukor
1 ek. egész bors
10 szem szegfűbors
2 narancs reszelt héja
gyömbér felkarikázva (kb. 4 cm)
töltelék:
2 fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 narancs
pulyka megkenéséhez:
10 dkg vaj
1 dl olívaolaj
só, bors
almaszószhoz:
2 zöld alma
2 piros alma
2 cm gyömbér
5 dkg vaj
1 narancs

Egy nappal korában elkészítem a sóoldatot. Felforralom a vizet, hozzáadom a sót és a cukrot és addig főzöm, amíg ezek feloldódnak benne. Leveszem a tűzről, hozzáadom a fűszereket, a narancs reszelt héját, valamint a felkarikázott gyömbért és hagyom, hogy szobahőmérsékletűre hűljön.A pulykára rá kell önteni ezt az oldatot, de mivel nekem nem volt ekkora tálam, egy nagy szemeteszsákba tettem a pulykát, erre öntöttem a levet, majd beleültettem egy lavórba és a lépcsőházba tettem éjszakára, mert az elég hűvös, kint a teraszon viszont megfagyott volna így a nagy mínuszokban.
Másnap a pulykát kiveszem az oldatból és alaposan szárazra törlöm. A belsejét megtöltöm a cikkekre vágott hagymával és naranccsal, valamint a fokhagymával és a petrezselyemmel. A töltelék mennyisége változhat annak függvényében, hogy mekkora a pulyka, én ezt nem tudtam mind beletenni. A pulykát megkenem az olajjal, majd kézzel "rámasszírozom" a vajat (ebből sem kellett nekem ennyi). Kicsit megsózom, de óvatosan, mert az oldat sós volt, illetve borsozom, majd összekötöm a lábait és 220°-on 30 percet sütöm. Ezután csökkentem a hőmérsékletet 140°-ra és így további 1,5-2 óráig sütöm, majd felemelem a hőmérsékletet újra 220°-ra és 30 percig pirítom. Szeletelés előtt legalább 30 percig pihentetem.
A pulykát mellével lefelé helyezem egy tepsibe, melybe rácsot tettem, hogy kicsit kiemelkedjen és ne a szaftban "üljön" a pulyka. Az almaszószhoz előkészítem az almákat, mindegyiket cikkekre vágom, a zöldet meghámozom, a pirosat nem muszáj. A sütési idő vége előtt 30-40 perccel a pulyka mellé teszem, de figyelni kell, nehogy megégjenek.
Amíg a pulyka pihen, az almákat simára pürésítem egy botmixerrel, hozzáadom egy egész narancs levét, a reszelt gyömbért és a vajat, majd a pulyka mellé kínálom krumplipürével együtt.

2015. január 5., hétfő

Marinált rántott ponty hidegen, zöldségekkel és hagymásan 10/2/1.

Ma vacsorára elkészítettem a karácsonyi menüsor Széll Tamás féle előételét. Finom volt, de ha a két előétel közül kell választani, akkor Mautner Zsófi halsalátája finomabb volt, így most már magasan vezet 7-3-ra.

Hozzávalók 2 főre:
2 pontyszelet (kb. 25 dkg)
liszt
1 tojás
zsemlemorzsa
olaj
fél, kis fej vöröshagyma
fél, kis fej lila hagyma
1 kis sárgarépa
2 szál újhagyma zöldje
fél csokor petrezselyem
1 paradicsom
1/2 zöld kaliforniai paprika
1/4 piros kaliforniai paprika
marinádhoz:
1 kávéscsésze cukor
2 kávéscsésze 10%-os ecet
3 kávéscsésze víz
1 kk só

A  pontyokat megsózom és pár percig állni hagyom, hogy a húsa feszes legyen.
A marinádhoz felforralom a vizet, az ecetet, a cukrot és a sót. amikor forr, hozzáadom a felkarikázott hagymákat és a vékony csíkokra vágott répát, majd további 1 percig forralom. Lehúzom a tűzről és hagyom szobahőmérsékletűre hűlni.
A pontyszeleteket lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatom, majd forró olajban kisütöm őket, és rácsra téve hagyom langyosra hűlni.
Előkészítem a többi zöldséget. A paradicsomot leforrázom, lehűtöm, így könnyebb meghámozni, majd kiveszem a magját és apró kockákra vágom. A piros és a zöld paprikát szintén felkockázom, a petrezselymet és az újhagyma zöldjét felaprítom.
Amikor langyosra hűlt a marinád, egy közepes tálba öntöm, ráfektetem a pontyokat úgy, hogy a lé teljesen ellepje, majd rászórom a felaprított zöldségeket és a petrezselymet, frissen tartó fóliával lefedem és minimum egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek.

2015. január 4., vasárnap

Gasztroajándékok csapó 3.: Fahéjas almalekvár

Ez pedig a második lekvár, ami viszont nagyon hamar elkészül, ha van egy szuper kuktátok, aki meghámozza és felkockázza nektek az almát... nekem volt :)

Hozzávalók kb. 5-6 db 2 dl-es üveghez:
1,5 kg alma
1 citrom leve
1/2 tk. fahéj
1 csomag Dr. Oetker 2:1 dzsemfix
50 dkg cukor


Az almákat megmosom, meghámozom, és felkockázom. A felét egy kevés vízzel sűrű péppé főzöm - ez kb. 10-15 percet jelent. Beleteszem a többi almát is, a cukrot, a dzsemfixet, a citromlevet és a fahéjat, felforralom és 4 percig zubogva forrni hagyom. Kissé összeturmixolom, de csak annyira, hogy maradjanak benne darabok. Az esetlegesen keletkezett habot szűrőkanállal leszedem róla, majd az előkészített üvegekbe töltöm. Lezárom őket és 5 percre fejre állítom.

2015. január 3., szombat

Majonézes pontysaláta marinált hagymával 10/1/1.

A 10. héten nem kettő, nem is négy, hanem hat fogás jelent meg a Lidl receptfüzetben, amit egy hét alatt nem igazán tudtam elkészíteni, de folyamatban van. Ugyan karácsonyi előételnek írták, de mivel mi nem itthon töltöttük a szentestét, ezért nem én voltam a karácsonyi menü összeállítója sem. Ezt a salátát a szilveszteri menü részeként készítettem el, és nagyon kellemesen csalódtunk benne, kifejezetten ízlett mindkettőnknek.

Hozzávalók 2 főre:
2 pontyszelet (patkó)
1 dl almaecet
1 dl víz
3 dkg cukor
fél tk. só
1 babérlevél
2 szegfűszeg
fél kk. mustármag
fél kk. koriandermag
az öntethez:
1,5 ek. majonéz
1 dl tejföl
fél tk. mustár
fél citrom reszelt héja
fél zöldalma
1 szárzeller
só, bors
a marinált hagymához:
1 kis fej lilahagyma
1 kis fej vöröshagyma 
fél ek. porcukor
0,25 dl almaecet
fél kk. só
kapor


A pontyszeleteket megsózom és 5 percig állni hagyom, hogy feszesebb legyen a húsa. Egy lábasban elkészítem a pácot, akkorában, hogy majd a pontyokat ebben kell megfőzni. Összeforralom az almaecetet, a vizet, a cukrot és a sót, majd hozzáadom a babárlevelet, a szegfűszeget, a mustármagot és a koriandermagot. Miután felforrt, közepesre veszem a hőfokot és 15 percig forralom. A pontyszeleteket szárazra törlöm, majd beleteszem a lábasba és 10 percig főzöm őket, amíg kifehérednek. Ezután egy üvegtálba teszem őket a páclével együtt és 24 órára a hűtőbe teszem.
A hagymákat vékony karikákra vágom és összekeverem a porcukorral, az ecettel és a sóval, majd minimum 15 percig állni hagyom. A majonézes öntethez elkeverem a majonézt, a tejfölt, a mustárt a citrom reszelt héját, majd sózom és borsozom. Hozzáadom a felkockázott zöld almát és a szárzellert, illetve a marinált hagyma 1/3-adát. A pontyszeleteket kifilézem, belekeverem az öntetbe, a tetejére teszem a marinált hagymát és megszórom kaporral.

2015. január 2., péntek

Gasztroajándékok csapó 2.: Fűszeres narancslekvár

Íme a második gasztroajándék. Nem mondom, hogy ez lett az eddigi leghamarabb elkészülő lekvárom, de szerintem megérte, remélem az ajándékozottak is így gondolják majd. Tavaly vörösboros fahéjas meggylekvárt csináltam, idén pedig kettőt is, remélem kíváncsiak vagytok, hogy mi a másik ;)

Hozzávalók 6 db kb. 2 dl-es üveghez:
3 kg narancs
2 cs. vaníliás cukor
fél tk. fahéj
fél tk. szegfűszeg
35 dkg cukor
1 cs. Dr. Oetker dzseemfix 3:1



A narancsokat meghámozom, majd a 2/3-adát kifilézem - a levét közben felfogom - a maradékot pedig kifacsarom. A filé kb. 85 dkg lesz, a lé pedig 4 dl. Mindent egy főzőedénybe teszek, elkeverem a cukorral, a dzsemfixszel, a vaníliás cukorral és a fűszerekkel. Amikor felforrt további 3-5 percig zubogva forrni hagyom, majd leveszem a tűzről. A habot lekanalazom, és az előmelegített üvegekbe töltöm, jól lezárom és 5 percre fejre állítom. Hűlés közben érdemes többször megforgatni az üveget, hogy a narancsdarabok összekeveredjenek.

2015. január 1., csütörtök

Sütőben sült lencsefőzelék narancsos-mustáros sonkával 11/1.

Először is Boldog Új Évet kívánok minden olvasómnak. Ismét eltelt egy év, ami számomra nagyon tartalmas volt. Megszületett első gyermekünk, így a mindennapjaink teljesen átalakultak a szó legjobb értelmében :) Szuper életünk van vele és nagyon boldoggá teszi a legunalmasabb napokat is. Sokat van velem a konyhában, már ismertetem a főzés tudományával... na jó ez persze csak vicc, egyenlőre a hűtő előtti játszószőnyegén játszik a hűtőmágnesekkel és a műanyag konyhai eszközökkel és hangosan asszisztál :) Remélem 2015-ben is sokan követitek majd ételeimet, és ki is próbáljátok azokat, amik tetszenek. :)

A Mautner kontra Széll sorozatot is folytatom, most a karácsonyi menüvel eléggé lemaradtam, készítettem már ételeket a 10. heti receptekből, csak a karácsonyi készülődés miatt nem jutottam el a felöltésig, de szép lassan pótolom majd, ígérem. Ma viszont, hogy az újév első napjához passzoljon az étel, amit megosztok veletek, Mautner Zsófi lencsefőzelékét mutatom meg, ez volt a mai ebéd. Nem a hagyományos ízvilág, de igazán pikáns, nekünk nagyon ízlett.

Hozzávalók 3 fő részére:
25 dkg lencse
1 babérlevél
1 kicsi sárgarépa
1 kisebb szárzeller
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej hagyma
25 dkg füstölt sonka
4 szem szegfűszeg
só, bors
sűrítéshez:
fél ek. mustár
1 ek. almaecet
2 tk. cukor
1 ek. narancslé
a sonka mázához:
1,5 ek. narancslekvár - ehhez majd mutatok receptet :)
1 narancs
fél ek. mustár
1 gerezd fokhagyma
3 tk. cukor


A sütőt előmelegítem 150°-ra. A lencsét már előző este kétszeres mennyiségű vízbe beáztatom. Másnap leöntöm róla a vizet és egy olyan hőálló tálba teszem, aminek van fedele. Eredetileg öntöttvasedényben írja a recept, de mivel nekem ilyenem nincs, egy jénaiba tettem, és ez is tökéletes volt. A lencsét annyi vízzel öntöm fel, amennyi éppen ellepi. Belenyomom a répát, a szárzellert, a gerezdekre vágott hagymát, a fokhagymagerezdeket, a babérlevelet, valamint sózom és borsozom. A sonkába beletűzdelem a szegfűszeget és a lencsére "ültetem", lefedem az edényt, majd kb. 60 perc alatt megsütöm-főzöm.
A mázhoz összekeverem a narancslekvárt, a narancs héját (ebből keveset félreteszek a tálaláshoz) és levét, a mustárt, a reszelt fokhagymát és a cukrot. Amikor elkészült a lencse és a sonka, egy alufóliával bélelt tepsibe átemelem a sonkát, megkenem a mázzal és grillfokozaton 180°-on további 15 percig sütöm, hogy rákaramellizálódjon a máz. Amikor elkészült, szeletelés előtt 15 percig pihentetem.
A lencséből kiemelem a zöldségeket, ezekre már nem lesz szükség, kiveszem az 1/3-adát, amit pürésítek egy kevés főzőlével, a mustárral, az almaecettel, a narancslével és a cukorral. Visszakeverem a maradék lencséhez, ráhelyezem a felszeletelt sonkát, megszórom a félretett narancshéjjal és tálalom.