2016. február 25., csütörtök

Svéd húsgolyó házilag - olyan mint az Ikea-s, sőt jobb

Amikor eljutunk az IKEA-ba igyekszünk úgy időzíteni a vásárlást, hogy az ebédidő is beleessen, hogy ehessünk húsgolyókat, de most már hogy megvan a receptje a Street Kitchennek köszönhetően, bármikor ehetünk ilyet itthon is. Az eredeti recepten annyit módosítottam, hogy nem marhahúsból, hanem pulykából késztettem, de most már ilyet is lehet kapni az IKEA-ban, ezért ez nem akkora csalás.

Hozzávalók (kb. 60 db golyóhoz):
1 kg darált hús
1 kis fej hagyma reszelve
3 szelet kenyér
1,5 dl tej
2 tojás
3 szegfűbors mozsárban összetörve
negyed tk. szerecsendió
só, bors
4 ek. vaj
2 dl húsleves
1 ek. liszt
1,5 dl tejföl
szójaszósz 1 csurranásnyi


A kenyeret késes aprítóban ledarálom és felöntöm a tejjel. A darált húshoz keverem a reszelt hagymát, a fűszereket és a tojásokat, valamint a kenyeret, ami magába szívta a tejet és 15 percig állni hagyom. Kicsi gombócokat formálok és egy nagy serpenyőben kb. 3 ek. vajon megsütöm őket, de egyszerre nem túl sokat, hogy jól elférjenek egymás mellett. 
A serpenyőből kiöntöm a felesleges zsiradékot és az ott maradt pörzsanyaghoz hozzáadom a lisztet, lepirítom, majd habverővel kevergetve hozzáöntöm a levest és a felére beforralom, ha szükséges átszűröm. Hozzáadom a vajat és a tejfölt és összemelegítem, szójaszósszal ízesítem. A mártást a húsgolyókra kanalazom, majd sült krumplival és áfonya- vagy ribizlilekvárral tálalom.

2016. február 24., szerda

Egészben sült karaj zöld salátával és serpenyős sült krumplival

Már megosztottam veletek néhány Street Kitchen receptet, most megint következik majd néhány, mert a szombati műsorokban nagyon jók vannak. Ezek nem mindegyike gyors recept, de hétvégén, amikor Emmát van aki lefoglalja, akkor ilyenekre is jut időm még egy darabig, amíg nem születik meg a kistesója :)
Nagyon finom vasárnapi ebéd lett ebből, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Hozzávalók:
4 gerezd fokhagyma
1 nagyobb ág kakukkfű levelei
1 ág rozmaring
3 levél zsálya (nekem csak szárított volt)
1 nagy ek. dijoni mustár
2 ek. olaj
1 egész csontos karaj
1 ek. juharszirup
a körethez:
8 nagyobb szem krumpli
1-1 csokor petrezselyem, tárkony, snidling 
fél citrom leve
2 gerezd fokhagyma
néhány szardella (elhagyható)
só, bors
2 nagy ek. kefír
2 ek. majonéz
vegyes zöldsaláták (rukkola, madárbegy)
2-3 sárgarépa zöldséghámozóval vékony szeletekre vágva
néhány retek vékonyra szeletelve 


Egy mozsárban összezúzom a fokhagymát egy kevés sóval majd hozzáadom a zöldfűszereket, a mustárt és egy kevés olajat. A karajt sózom és borsozom és minden oldalát egy forró serpenyőben megpirítom, majd tepsibe fektetem és körbe megkenem a páccal. 170°-on 1 óráig sütöm.
A salátaöntethez egy késes aprítóba teszem a durvára vágott zöldfűszereket, belefacsarom fél citrom levét, hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, a szardellát, sózom, borsozom és a kefirrel valamint a majonézzel összeturmixolom.
A héjában megfőtt krumplikat forró serpenyőbe dobom olívaolaj és vaj keverékére és lepirítom, majd kicsit összenyomom és tovább pirítom, majd megszórom nagy szemű sóval.
A karajt kiveszem a sütőből, megkenem a juharsziruppal és grillfokozaton további pár percig sütöm. 
A húst pihentetem, utána szeletelem. A salátához összekeverem a zöldeket, hozzáadom a répát és a retket, majd meglocsolom az öntettel, és a hús, valamint a krumpli mellé tálalom.

2016. február 23., kedd

Füstölt pisztráng uborkás-tejfölös-majonézes salátával és ropogós bagettel 53/1.

Egy újabb olyan ételt készítettem és kóstolhattunk meg, amit enélkül a sorozat nélkül valószínűleg sose csináltam volna meg, de abszolút kellemesen csalódtunk, és egyáltalán nem bántam meg, lehet majd még el fogom készíteni máskor is.

Hozzávalók:
375 g füstölt pisztráng filé
2 tojássárgája
1,5-2 dl olaj
cayenne bors
1 ek. mustár
néhány csepp citromlé és egy kevés héj
2 dl tejföl
2 ek. torma
2-3 csemege uborka apró kockákra vágva 
1 zöldalma kockákra vágva
1 héjában főtt burgonya apró kockákra vágva
fél fej lilahagyma
3-4 db sprotni
2 ek. 10%-os ecet
1 ek. cukor
3 ek. olívaolaj
negyed piros kaliforniai paprika
1 bagett
1 citrom leve és héja
1-1 csokor kapor, snidling és petrezselyem
3-4 retek cikkekre vágva
néhány koktélparadicsom félbe vágva 


A tojássárgájához lassan hozzácsurgatom az olajat és majonézt készítek belőle. Hozzáadom a sót, a cayenne borsot, a mustárt, a citromlevet és héjat. Ha kész, hozzáadom a tejfölt, a tormát és a többi hozzávalót (uborkát, almát, burgonyát, finomra vágott lilahagymát, fűszereket és az aprított sprotnit).
Az ecetet, a cukrot, a sót, az olívaolajat, az apróra vágott paprikát, a kaprot és a petrezselymet egy befőttes üvegben összerázom, majd a tányérra helyezett pisztrángra öntöm, fóliával letakarom és tálalásig hűtőbe teszem. 
A bagettet felszeletelem és 200°-os sütőben megpirítom, a salátával, a pisztránggal és a zöldségekkel együtt tálalom.

2016. február 22., hétfő

Tormás-céklás szendvicskrém rozsos pirítóssal 52/2.

Felvágott helyett szuper szendvicsfeltét és mind e mellett nagyon jó vasforrás is :)
A párosból ez a nyertes, tehát az állás jelenleg 29-25 Széll Tamás javára.

Hozzávalók:
25 dkg túró
2,5 dl joghurt
1 közepes cékla
1 zöld alma reszelve
2 tk. torma
3 ek. olívaolaj
zöld citrom leve és héja (1 kk.)
só, bors
1 marék sózott pisztácia
pirított rozskenyér 


A céklát 200°-os sütőben 1 óra alatt puhára sütöm egy kevés olívaolajjal és sóval alufóliába csomagolva, meghámozom, majd lereszelem. Hozzáadom az áttört túrót, a joghurtot, a reszelt almát, a tormát, az olívaolajat, valamint sózom, borsozom. Pirítós kenyérrel tálalom, megszórom a lime héjával és a durvára vágott pisztáciával.

2016. február 21., vasárnap

Sós túrógombóc ropogós rozskenyér morzsával, fokhagymás tejföllel, kaporral és magvakkal 52/1.

Most se volt teljesen egy kategória a két étel, de az összehasonlítás könnyebb volt. ehhez a recepthez nagy reményeket fűztem, de már túl sok összetevője volt, így nem ez lett a kedvenc, na de erről majd később. Egy biztos, túrógombóc készítéséhez mindig dobozos túrót használjatok, a zacskós túl darabos és szétfő miatta a gombóc, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Hozzávalók:
1 kg túró
3-4 ek. búzadara
3 tojás
1 ek. cukor
10 dkg liszt
ropogós morzsához és tejfölhöz:
50 dkg rozskenyér
20 dkg vaj
50 dkg tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
4-5 ek. olívaolaj
só, bors
1 csokor kapor
10-20 g pirított mag vegyesen (napraforgó, tökmag)


A tojássárgákat habosra keverem a cukorral és a sóval, majd hozzáadom a túrót, a búzadarát és a habbá vert tojásfehérjét, majd 20 percig pihentetem a hűtőben. Tálalás előtt közvetlenül gombócokat formázok belőle, majd lisztbe forgatom és forró vízben megfőzöm amíg feljön a víz tetejére.
A kenyér héját levágom, rusztikus darabokra tépkedem a belsejét, majd habzó vajban ropogósra sütöm. Szűrőben és papírtörlőn leitatom a felesleges zsiradékot róla. A tejfölt sózom, borsozom, hozzáadom a reszelt fokhagymát, egy csurranásnyi olívaolajat és hűtöm tálalásig.
Egy mélytányérba kanalazok a tejfölből, ráhelyezem a gombócokat, megszórom a norzsával, a magvakkal és az aprított kaporral.

2016. február 19., péntek

Kacsamell carpaccio karamellizállt körtével, kéksajtos zöld salátával és ropogós hagymával 51/2.

Íme a körtés sütemény párja. Mint említettem, a döntés nehéz, mert maga az összehasonlítás nehéz, de ez nyert. 
Így az állás jelenleg Széll Tamás javára 29-24.

Hozzávalók:
2-3 körte
2 kacsamell
fél marék rukkola saláta
fél marék madársaláta
1 fej hagyma
2 narancs leve és héja
10 dkg gorgonzola
fél dl olívaolaj
3 dl napraforgóolaj
3-4 ek. porcukor
fél dl balzsamecet
10-15 szem mogyoró 
2-3 ek. liszt
só, bors 


A kacsamellek bőrét bevagdosom és megsózom, majd forró serpenyőben a bőrös felükkel lefelé megsütöm addig, amíg a zsír kisül belőle és a bőr szép aranybarna lesz. Ekkor megfordítom és a másik felét is megpirítom. 170°-os sütőben kb. 10 percig sütöm a kacsát, majd kivétel után kicsit pihentetem szeletelés előtt.
A körtéket meghámozom és felcikkezem, kimagozom, majd egy serpenyőbe szórom a porcukrot, beleteszem a körtéket és csak ezután kapcsolom be a tűzhelyet. Amikor egyik felük karamellizálódott, akkor megfordítom, de előtte még újabb adag porcukorral megszórom. A körtéket félre teszem, majd ugyanabba a serpenyőbe öntöm a balzsamecetet és besűrítem, hozzáadom a narancsok levét és reszelt héját, sót és borsot, valamint az olívát. Lehúzom a tűzről és a körtékre öntöm.
A hagymákat vékony karikákra vágom, lisztbe forgatom és forró olajban ropogósra sütöm. A kacsamelleket vékonyra szeletelem és elrendezem a tányéron, mellé helyezem a zöldsalátát és a körtéket, majd rámorzsolom a gorgonzolát, megszórom a felaprított mogyoróval és a ropogós hagymával. Meglocsolom a balzsamecettel és frissen őrölt borssal megszórom.

2016. február 18., csütörtök

Körtés clafoutis 51/1.

Megint nem volt könnyű az összehasonlítás, mert egy vacsorát és egy desszertet kellett összehasonlítani, de megint egy vacsora alkalmával készítettem el mindkét fogást, így annyi könnyebbség volt, hogy egyből el tudtuk végezni az összehasonlítást, és meg is született az eredmény, de ezt majd csak a páros másik receptje után árulom el. :)
Ez a sütemény szerintem bármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, próbálkozzatok bátran.

Hozzávalók:
2 tojás
1 tojássárgája
6 dkg porcukor
csipetnyi só
4,5 dkg liszt
1,5 dl habtejszín
1 dl tejszín
1 vaníliarúd kikapart magja
3 dkg vaj az edények kikenéséhez
3 érett, de nem puha körte felkockázva
5 dkg vörösáfonya
porcukor és mandulaforgács a tálaláshoz 
 

Előmelegítem a sütőt 180°-ra, a tésztát pedig érdemes egy kancsóban elkészíteni, mert abból könnyebb lesz kiönteni. A  tojást és a tojássárgáját elektromos habverővel kikeverem a porcukorral és a sóval, majd hozzáadom a lisztet és apránként a tejet valamint a tejszínt. Belekaparom a vanília magját is, akkor jó a tészta, ha sűrű palacsinta tészta állagú. Egy hőálló tálat (én piteformát használtam) kivajazok, beleszórom a körtét és az áfonyát, majd ráöntöm a masszát és 20-30 percig sütöm, amíg aranysárga nem lesz és már nem remeg. Langyosan tálalom porcukorral és mandulaforgáccsal megszórva.

2016. február 15., hétfő

Póréhagymás burgonyakrémleves tejföllel és szójás-gyömbéres, sült kacsahúsos rétessel 50/2.

Széll Tamás eheti receptje sokkal jobban elnyerte tetszésünket, mint a céklás főzelék. Nehéz levest és főételt összehasonlítani, de ebben az esetben annyira nem volt nehéz, mert ez megállta a helyét egytálételként a rétessel együtt.
Az állás jelenleg Széll Tamás javára 28-24.

Hozzávalók:
30 dkg burgonya
fél szál póréhagyma
10 dkg vaj
1-1,5 l alaplé
1,5 dl fehérbor
20 dkg tejföl
szerecsendió
2 babérlevél
réteshez:
1 csomag réteslap
2 kacsacomb
fél szál póréhagyma
1-2 fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1-2 ek. szójaszósz
1-2 ek. méz
1 tojásméretű gyömbér vékony csíkokra vágva 
3-4 ek. kacsazsír
1 tk. majoranna


Kevés vajat teszek a lábosba, amikor habzik hozzáadom a vékonyra szeletelt póréhagymát, és ha megpirult, akkor a vékonyra szeletelt krumplit is hozzáadom, majd együtt párolom néhány percig. Sózom, hozzáadom a babérlevelet, szerecsendiót, fehérbort, és megvárom, amíg ez elpárolog. Felöntöm a levessel és 15-20 percig főzöm. Leveszem a tűzről és simára turmixolom, hozzáadom a tejfölt, ha kell még fűszerezem, turmixolom és tálalás előtt röviden felforralom. 
A combokat sózom, majoránnával megszórom, kevés vizet öntök alá, hozzáadom a cikkezett hagymát és fokhagymát, majd 170°-on 1 órán át sütöm. Amikor megsült, a kacsa húsát letépkedem a csontról, hozzáadom a sült hagymákat, szójaszósszal, gyömbérrel, mézzel ízesítem és hozzáadom a metéltre vágott póréhagymát. Ezt a rétesbe töltöm, szorosan felcsavarom, majd forró serpenyőben kacsazsíron aranybarnára sütöm és a levessel tálalom.

2016. február 10., szerda

Céklás burgonyafőzelék fokhagymás kelkáposztával 50/1.

Sajnálom, de én őszintén akarom csinálni ezt a blogot, őszintén nyilatkozom az ételekről is, ezért most is az leszek: ez volt az első olyan étel, amit nem tudtam megenni. Nagyon szeretem Mautner Zsófi ételeit, mert a házias ízekbe csempész valami extra dolgot, de egyben egyszerűen készíti el őket, viszont ez a párosítás már sok volt, sajnálom, de elkészítettem.

Hozzávalók:
5 dl víz vagy alaplé
50 dkg burgonya
1 babérlevél
só, bors
50 dkg cékla
2 dl tejföl
2 ek. keményítő
1 citrom
1 tk. méz
5-6 kelkáposztalevél 
1 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
1 csokor újhagyma zöldje


A vízben felteszem forrni a felkockázott burgonyát, a vizet sózom, borsozom, hozzáadom a babérlevelet. Miközben forr, felkockázom a céklát, amit előtte 200°-on 1 órán keresztül héjában megsütöttem kevés sóval és olívaolajjal. A burgonyához adom a felkockázott céklát, a tejfölt csomómentesre keverem a keményítővel és néhány merőkanál főzőlével, majd behabarom vele a főzeléket, hozzáadom a citromlevet, a mézet és ha kell még sózom, borsozom. 
A rusztikus darabokra vágott kelkáposztát az újhagyma zöldjével együtt kissé megfonnyasztom a fokhagymás olívaolajon és a főzelékre halmozom.

2016. február 9., kedd

Szalagos fánk

Családunkban Nagymamám vezette be azt a hagyományt, hogy húshagyó kedden, azaz ma fánkot sütünk, ez a húsvéti böjt előtti utolsó nagy nassolás. Már néhány éve Vele vagy Édesanyámmal együtt készítettem el ezt az édességet, de idén először egyedül várt rám ez a feladat, de hála a férjemtől kapott szuper gépemnek, nagyon jó tésztát dagasztottam, ami másfél óra alatt kb. háromszorosára kelt meg, és megsütve is nagyon finom levegős lett.

A másik nem elhanyagolható téma, hogy öcsikémnek köszönhetően, ma új arculatot kapott a blogom, amiért nagyon hálás vagyok neki; azt mondta, hozzám ez illik, egy komolyabb háttér... szerintem szuper lett, nagyon büszke vagyok rá.

És akkor jöjjön a fánk receptje.
Hozzávalók:
60 dkg liszt
2 dkg élesztő
1+3 dl tej
3 tojássárgája
5 dkg cukor
6 dkg vaj
1 vaníliás cukor
csipetnyi só 

 

Az élesztőt 1 dl langyos tejben feloldom, a lisztet átszitálom. Elkeverem a 3 dl tejet, a tojássárgákkal, a vajjal és a vaníliás cukorral, majd hozzáadom a feloldott élesztőt és az átszitált lisztet, valamint a sót. Jól kidolgozom a tésztát és meleg helyen hagyom kb. 1-1,5 órán át kelni.
Ujjnyi vastagra nyújtom lisztezett felületen, majd kiszaggatom (én egy kb. 6 cm átmérőjű poharat használtam), letakarom egy konyharuhával és további 1 órán át kelni hagyom. Egy serpenyőben vagy lábosban felhevítem az olajat és beleteszek egyszerre annyi fánkot, amennyi kényelmesen elfér benne úgy, hogy a fánkoknak az az oldaluk legyen lefele az olajban, ami a pulton felül volt (azaz nem lisztes). Lefedem az edényt, majd néhány perc múlva megfordítom őket és ekkor már nem fedem le. Papírtörlővel bélelt tálcára szedem ki őket, majd porcukorral meghintem és lekvárral tálalom.

2016. február 8., hétfő

Zöldséges szárnyasaprólék leves szalonnával és kézzel szaggatott galuskával 49/2.

Ahogy tésztaételből is sok van mostanában úgy levesből is szerencsére, mert ezeket nagyon szeretem. Egy jó levessel én jól is lakom, de a család ezt nem díjazná, szóval ilyenek ebédre nem elegek.
Az állás jelenleg Széll Tamásnak kedvez ezzel a levessel, tehát továbbra is ő vezet 27-24-re.

Hozzávalók:
10 csirkeszárny
15 dkg csirkemáj
15 dkg csirkezúza
10 dkg bacon
4-5 ek. kacsazsír
2-3 ek. liszt
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma reszelve
1-2 sárgarépa
1 fehérgyökér
2-3 újhagyma
néhány rózsa karfiol 
10 csiperkegomba
10 dkg zöldborsó
2 dl fehérbor
2 l alaplé
0,5 l főzőtejszín
20 dkg tejföl
1 citrom
1 köteg petrezselyem
1 köteg snidling
1 ek. ecet
galuskához:
2 tojás
8-10 dkg liszt


A hagymát finomra aprítom, kacsazsíron megpirítom a bacont, majd hozzáadom a hagymát és a fokhagymát, valamint a zúzát. Addig pirítom, amíg a hagyma szép aranysárga nem lesz, kevés vizet adok hozzá és így párolom az egészet 30 percig. Közben a répát, a fehérgyökeret és az újhagymát karikákra, a gombát cikkekre vágom, a fűszereket felaprítom. Amikor a zúza majdnem megpuhult, az összes folyadékot elpárologtatom, megvárom, míg sistereg. Hozzáadom a répát, a gyökeret és a gombát, ráöntöm a bort, elpárologtatom. Felöntöm annyi levessel, amennyi 2-3 cm-el ellepi, megsózom és csendesen forrni hagyom. Közben kacsazsíron megpirítom a szárnyat és a májat, majd ezeket is hozzáadom a leveshez a borsóval, az újhagymával és a karfiollal együtt. Lassan főzöm, amíg minden megpuhul.
A tejszínből és a tejfölből habarást készítek a liszttel, behabarom vele a levest és újra felforralom, hozzáadom az ecetet, a snidlinget és a petrezselymet.
A tojásokat elkeverem a liszttel és a sóval, majd lobogó sós vízbe szaggatom egy vágódeszkáról a tésztát, néhány percig főzöm és leszűröm, majd tálaláskor a leveshez adom.

2016. február 6., szombat

Spagetti pirított kelkáposztával és baconnel 49/1.

Akkor íme a 101. recept. Na jó, nem fogom egyenként számolni mostantól, de annyira jó érzés, hogy már ilyen sokat megcsináltam :)
Mostanában sok a tésztaétel, ez is egy a sok közül, de ez az az étel aminka a tálalására egyáltalán nem vagyok büszke, éppen ezért nem is a saját képemet osztom meg, hanem a Lidlkonyha honlapján lévőt, majd legközelebb jobban fogok igyekezni.

Hozzávalók:
40 dkg spagetti
25 dkg kelkáposzta vékonyra szelve
1 fej vöröshagyma vékonyra szelve
10 dkg bacon
10 dkg gorgonzola morzsolva
5 dkg pirított mogyoró, durvára vágva
1 csokor friss petrezselyem
2-3 ek. olaj
só, bors
Spagetti pirított kelkáposztával és baconnal
Kép forrása: http://www.lidlkonyha.hu/
A tésztát sós vízben felteszem főni, közben elkészítem a feltétet. Felhevítek egy serpenyőt, zsiradék nélkül beledobom a bacont és lepirítom, majd kiveszem és a serpenyőbe öntöm az olajat. Rádobom a hagymát és a kelkáposztát és addig pirítom amíg kissé összeesik és a széle lepirul. Sózom, borsozom. A tésztát leszűröm, hozzáadom a káposztát, a gorgonzolát, ami ráolvad, a bacont, az aprított petrezselymet és a pirított mogyorót. Összeforgatom és tálalom.

2016. február 5., péntek

Fahéjas, bundás alma édes tejföllel 48/2.

Ez a recept igazán különleges volt számomra, de nem az étel miatt. Persze ízlett, nagyon finom pénteki uzsonna volt az egész családnak, igazi jó nasi. Amiatt volt különleges, mert a Mautner kontra Széll kihívásból ez volt a 100. recept amit elkészítettem. Nagyon jó érzés, és kicsit büszkeséggel is tölt el, hogy ebben ilyen kitartó voltam. Az, hogy a blogon mostanában nagyon ritkán jelenik meg recept nem a lelkesedésem hiányának az oka, hanem csak annak, hogy egyre extrább hozzávalókból készülnek az ételek, de ettől függetlenül csinálom őket, csak a blogoláshoz nem jutok, de majd igyekszem, ígérem. 

Szóval jöjjön a 100. recept, melynek végén az állás 26-24 Széll Tamás javára, vajon a jövőben ki fog győzni?

Hozzávalók:
4 alma
4 tojássárgája
2 tojásfehérje
5 dkg porcukor 
20+20 dkg liszt
1-1,5 dl tejszín
1-1,5 dl szénsavas víz
1 kk. sütőpor
1 csipet só
kb. 1 l olaj
néhány csepp citromlé
fahéj
édes tejfölhöz:
30 dkg tejföl
1 citrom héja és leve
2 ek. porcukor 
1 vanília rúd


A tejfölt simára keverem a porcukorral, pár csepp citromlével és a reszelt héjával, egy rúd vanília kikapart belsejével, majd hűtőbe teszem tálalásig.
Elkeverem a tojássárgákat a porcukorral és a sóval, majd a tejszínnel, a liszttel és a sütőporral. Ha kellően sima, akkor hozzáadom a vizet és pár percig pihentetem, majd óvatosan beleforgatom a habbá vert fehérjéket és hűtőbe teszem tálalásig. Az almákat meghámozom és felcikkezem és meglocsolom a citromlével, hogy ne barnuljon be.  
Felhevítem az olajat, az almákat kevés lisztbe forgatom, majd belemártom a tésztába és aranybarnára sütöm. Csepegtetőtálcára teszem, kicsit lehűtöm, megszórom porcukorral, majd az édes tejföllel tálalom.