2016. február 25., csütörtök

Svéd húsgolyó házilag - olyan mint az Ikea-s, sőt jobb

Amikor eljutunk az IKEA-ba igyekszünk úgy időzíteni a vásárlást, hogy az ebédidő is beleessen, hogy ehessünk húsgolyókat, de most már hogy megvan a receptje a Street Kitchennek köszönhetően, bármikor ehetünk ilyet itthon is. Az eredeti recepten annyit módosítottam, hogy nem marhahúsból, hanem pulykából késztettem, de most már ilyet is lehet kapni az IKEA-ban, ezért ez nem akkora csalás.

Hozzávalók (kb. 60 db golyóhoz):
1 kg darált hús
1 kis fej hagyma reszelve
3 szelet kenyér
1,5 dl tej
2 tojás
3 szegfűbors mozsárban összetörve
negyed tk. szerecsendió
só, bors
4 ek. vaj
2 dl húsleves
1 ek. liszt
1,5 dl tejföl
szójaszósz 1 csurranásnyi


A kenyeret késes aprítóban ledarálom és felöntöm a tejjel. A darált húshoz keverem a reszelt hagymát, a fűszereket és a tojásokat, valamint a kenyeret, ami magába szívta a tejet és 15 percig állni hagyom. Kicsi gombócokat formálok és egy nagy serpenyőben kb. 3 ek. vajon megsütöm őket, de egyszerre nem túl sokat, hogy jól elférjenek egymás mellett. 
A serpenyőből kiöntöm a felesleges zsiradékot és az ott maradt pörzsanyaghoz hozzáadom a lisztet, lepirítom, majd habverővel kevergetve hozzáöntöm a levest és a felére beforralom, ha szükséges átszűröm. Hozzáadom a vajat és a tejfölt és összemelegítem, szójaszósszal ízesítem. A mártást a húsgolyókra kanalazom, majd sült krumplival és áfonya- vagy ribizlilekvárral tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése