2015. február 25., szerda

Bableves

Már említettem, hogy bablevest készítettem, mely után töltött háromszögeket ettünk. Egy bableves akkor az igazi, ha csülök is fő benne, de mi ketten egy hétig ehetnénk még a legkisebb csülköt is, amit kapni lehet. Szerencsére ugyanazon hétvégén Édesanyám is ezt készített, aki viszont vett csülköt, és adott a füstölt léből, így azért a mi levesünk is nagyon finom lett.

Hozzávalók 4 főre:
18 dkg bab
1 kisebb csülök
10 dkg répa
8 dkg fehérrépa
1 babérlevél
1 gerezd fokhagyma
30 dkg kolbász
4 dkg zsír
3 dkg liszt
3 dkg hagyma
5 g fűszerpaprika
petrezselyem
1,5 dl tejföl
 

A babot előző este beáztatom kétszer annyi mennyiségű vízbe, a csülköt pedig 1,5 liter vízben puhára főzöm. A zsíron megpirítom a zöldségeket (a répát és fehérrépát), hozzáadom a babot az áztatóvízzel együtt, majd felöntöm a csülök levével. Beleteszem a babérlevelet, az áttört fokhagymát és a sót. A kolbászt felkarikázom, majd zsírjára pirítom. Kiszedem őket, és a visszamaradt zsíron a liszttel és az aprított hagymával rántást készítek. Leveszem a tűzről és megszórom a paprikával, valamint petrezselyemmel. Összeforralom és addig főzöm, amíg a bab puhára fő. Ízlés szerint bekeverhetjük a tejfölt, de ezt később a tányérban is lehet.

2015. február 24., kedd

Grillezett lazac citromos mártással és sült brokkolival 18/1.

Nem nagy kedvencem a lazac, de ez a recept igazán finom volt. Nagyon hamar elkészül és a körete egyszerűen fantasztikus, ezt máshoz is el lehetne készíteni. Az öntet nagyon nagy adag, abból szerintem elég a kétharmada is.

Hozzávalók 2 adaghoz:
50 dkg brokkoli
0,5 dl olívaolaj
só, bors
0,5 dl frissen facsart citromlé
2,5 dl főzőtejszín
0,5 dl alaplé
2 szelet lazac
snidling
chilipehely


A sütőt előmelegítem 210°C-ra. A brokkolit rózsáira szedem és mindegyiket félbevágom. Egy neylon zacskóba öntöm az olajat, sózom, borsozom, majd beleszórom a brokkolit és jól összerázom. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket úgy, hogy a lapos oldaluk legyen lefelé, majd 20 percig sütöm.
Ez idő alatt elkészítem a mártást. Egy kis lábosban felteszem melegedni a tejszínt, a hideg alaplevet és összeforralom. Ha besűrűsödött félrehúzom, majd hozzáadom a citromlevet. A lazacfilét bőrös oldalával lefelé 3 percig sütöm, majd megfordítom és újabb 3 percig sütöm. A citrommártással és a sült brokkolival tálalom, tetejét megszórom aprított snidlinggel és chilipehellyel.

2015. február 23., hétfő

Fűszeres házi csokoládépuding ropogós ostyával 17/2.

A második desszert is elkészült a múlt hétvégén, de csak most jutottam oda, hogy megosszam veletek. Az íze nagyon hasonlít a csoki mousse-hoz, amit már korábban készítettem, nagyon finom volt. Ez nem egy egyszerű puding, finom fűszeres, és az ostya valóban még napok múlva is ropogós, ahogyan a recept írta.
A két desszert közül a szuflé nyert nálunk, így az állás jelenleg 10-9, így újra szoros az állás.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 dl habtejszín
2 dl tej
1 narancs héja
kb. 4 cm-es gyömbér 4 darabra vágva
1 rúd fahéj
csipetnyi só
4 tojássárgája
8 dkg cukor
20 dkg étcsokoládé
az ostyákhoz:
5 dkg liszt
5 dkg porcukor
5 dkg vaj
2 tojásfehérje
a tetejére:
aprított pisztácia ízlés szerint
 

A pudinghoz forráspontig melegítjük a tejet és a tejszínt, beleteszem egy narancs héját nagyobb darabokra vágva, a fahéjat és a darabolt gyömbért, majd lefedve 30 percig állni hagyom, hogy átvegye a fűszerek ízét. Egy tálban kikeverem a tojássárgákat a cukorral, majd ráöntöm a forró leszűrt tejet. Visszaöntöm a lábosba és állandó keverés mellett vaníliasodóhoz hasonló állagúra főzöm, végül egy csipet sót adok hozzá. A csokoládét kockákra töröm, majd ráöntöm a forró tejet és addig keverem, míg a csokoládé elolvad. Poharakba töltöm és 3 órára a hűtőbe teszem.
Ezalatt elkészítem az ostyát. Előmelegítem a sütőt 160°-ra. Elkeverem az összes hozzávalót, majd sütőpapírra kanalazom a tésztát és kb. 7 cm körökké vékonyan elkenem. Narancshéjat reszelek a tetejére és 12 percig sütöm (ez az adag 2 tepsire való). 
Tálaláskor a puding tetejét durvára aprított pisztáciával szórom meg. 

2015. február 22., vasárnap

Zöldséges burgonyakrémleves

Hétvégén készült ez a leves, hogy ne sima krumplileves legyen :)

Hozzávalók:
40 dkg burgonya
1 nagy póréhagyma
1 közepes fej hagyma
10 dkg sárgarépa
1 liter húsleves
só, bors
1 dl tejszín
1 csokor snidling


A zöldségeket megmosom, megtisztítom és felaprítom. Hozzáadom a húslevest, sózom, borsozom és fedő alatt puhára főzöm (kb. 40 perc). Botmixerrel pürésítem, hozzáadom a tejszínt és összemelegítem. Tálalom, majd a tetejét megszórom snidlinggel.

2015. február 20., péntek

Töltött háromszögek

Néhány héttel ezelőtt bablevest készítettem, mely után nem igazán lehet nagy főételt enni, biztosan van, aki tud, de mi nem. :) Elkészítettem ezeket a töltött háromszögeket, de ez se ment le a leves után, csak később, kvázi uzsonnaként. Én csak fél adagot készítettem, de ez is bőven elég volt kettőnknek, rengeteg maradt belőle.


Hozzávalók:
40 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
fél ek. cukor
2,5 dl tej
fél ek. só
1 dl olaj
töltelékhez:
15 dkg sonka
1 lilahagyma
fél kukoricakonzerv
15 dkg reszelt sajt
1 gerezd fokhagyma
fél pohár (nagy) tejföl
kevés bacon kockákra vágva
tetejére:
1 ek. tejföl
1 tojássárgája
szezámmag
 

Fél dl langyos tejben egy csipet cukorral felfuttatom az élesztőt, majd a többi hozzávalóval elkeverem és bedagasztom. Konyharuhával letakarva 40 percig pihentetem, amíg a duplájára kel. Vékonyra kinyújtom a tésztát, majd megkenem a zúzott fokhagymás tejföllel, megszórom a hozzávalókkal, majd szorosan feltekerem és éles késsel háromszögekre vágom.Megkenem a tetejüket a tejföl és tojás keverékével, megszórom szezámmaggal és 180 °-on 15-20 percig sütöm.

2015. február 16., hétfő

Csokoládészuflé vaníliaszósszal 17/1.

VÉGRE desszertek! :) Mióta elkezdődött a Lidl receptsorozat már egy ideje azt vártam, hogy mikor lesz már végre desszert vagy leves recept. A desszertek sora most eljött, remélem leves is lesz hamarosan.
Soha életemben nem készítettem még szuflét, de formám már volt jó ideje. Eddig csak csoki mousse készült benne, vagy szőlős morzsasüti, de szuflé sose. Most viszont igen, és szerintem szuper lett... férjem szerint is :)

Hozzávalók 4 formához:
vaníliaszószhoz:
1 dl tej
1 dl tejszín
2 tojássárgája
1 kk. vanília aroma
5 g liszt
10 g vaj
1 ek. cukor
szufléhoz:
20 g liszt
20 g vaj
2,2 dl tej
20 dkg étcsoki
3 tojássárgája
4 tojásfehérje
20 g cukor



A vaníliaszósz már előbb is elkészíthető. Egy lábasban összekeverem a tejet és a tejszínt, majd megsózom, hozzáadom a vanília aromát és forralni kezdem folyamatosan keverve, hogy nehogy leégjen. Közben eldolgozom a lisztet a vajjal, teljesen egyneműre, a tojássárgáját pedig kikeverem a cukorral.Ha felforrt a tej, hozzáadom a lisztes keveréket, egy-két percig forralom, majd a forró tejet a cukros tojáshoz csurgatom lassan, és folyamatosan keverem. Ha feloldódott, az egészet visszaöntöm a lábosba és közepesen tűzön, intenzíven keverve addig főzöm, amíg besűrűsödik, de nem szabad felforralni. Ha már majdnem forr, azonnal hideg vízbe állítom, folyamatosan keverem pár percig, hogy annyira lehüljön, hogy már betehető legyen a hűtőbe.
A szuflé formákat kivajazom és hűtőbe teszem. A sütőt előmelegítem 190°-ra. A lisztet eldolgozom a vajjal. A tejet felteszem forralni a cukorral és egy csipet sóval, majd folyamatosan keverem. Ha forr, hozzáadom a lisztes keveréket, besűrítem vele, majd leveszem a tűzről, hozzáadom a csokit és addig keverem, míg teljesen elolvad benne. A formákat még egyszer kivajazom és cukrot szórok bele, körbeforgatom, hogy mindenhol bevonja a falát az edénynek, a maradékot pedig kiszórom belőle. A fehérjéket kemény habbá verem, hozzáadom a csokis masszához, majd a formákba öntöm. Kb. 15-20 percig sütöm őket, amíg kb. 5 cm-re kiemelkednek a formából.
Forrón tálalom, egy kiskanállal lyukat csinálok a szuflé közepébe, és oda kanalazok a vanília szószból, majd megszórom porcukorral.

2015. február 15., vasárnap

Szalonnás paradicsomos penne 16/2.

Íme a második különleges, de egyszerű tésztaétel, amit Széll Tamás készített. Ez ízvilágában egy igazi olasz fogás, a paradicsom édeskés íze nagyon jól passzol hozzá. A mennyiségeken az eredeti recepthez képest alakítottam, de nem sokat :)
E két recept közül nehéz volt a döntés, de végül ez nyert, így az állás 10-8.



Hozzávalók:
16 dkg bacon
40 dkg penne tészta
1,5 dl vörösbor
6 paradicsom
fél fej vöröshagyma
1 répa
negyed zellergumó
3 gerezd fokhagyma
1 cukkini
20 levél friss bazsalikom (ehhez fontos, hogy tényleg friss legyen, ne szárított)
1 ek. paradicsompüré
2 gömb mozzarella
olaj
só, bors, cukor ízlés szerint

Egy kevés olajon megpirítom az apróra felkockázott hagymát. Hozzáadom a reszelt zeller és sárgarépát, majd pár perc alatt erős lángon megpirítom egy csipetnyi cukorral, hogy az karamellizálódjon rajta. Felöntöm a borral, hozzáadom a paradicsompürét és addig forralom, amíg a bor elpárolog belőle. ekkor hozzáadom a felkockázott paradicsomot, felforralom, sózom, borsozom és frissen aprított bazsalikomot adok hozzá, majd megvárom, míg egy kicsit besűrűsödik.
A bacont megpirítom, egy keveset félre teszek a tálaláshoz, a többihez pedig hozzáadom az aprított fokhagymát és egy kevés olívaolajat, majd félreteszem tálalásig.
A tésztát forró, sós vízben a főzési időnél 2 perccel rövidebb ideig főzöm, majd leszűröm és összeforgatom a baconnel, borsozom és hozzáadom a paradicsomszószt. A cukkinit egy hámozóval vékony csíkokra vágom, majd ezekből metélteket vágok és ezt is a tésztához adom. Egy hőálló tálba öntöm az egészet, egész bazsalikomleveleket teszek rá és betakarom a mozzarellával.
180°-on addig sütöm, míg a mozzarella megpirul a tetején. amikor kész megszórom a tetejét frissen aprított bazsalikommal és a félretett pirított baconnel valamint borssal.

2015. február 13., péntek

Croque madame szendvics - ráérős reggelekre

A recept ismét a Street Kitchen oldalról származik, akik a múlt hét vége óta elkezdték főzőműsorukat is a blogolás mellett. Ki tudja, egyszer lehet nekem is lesz ilyenem? :)
Ez a szendvics szerintem vacsorára nagyon durva, de biztosan van, aki arra is elfogyasztaná. Mi egy szombat reggel ettük. Igaz, kicsit hosszabb elkészíteni, mint egy egyszerű lekváros kenyeret, de higgyétek el, megéri. Férfiaknak 3 szelet kenyérből készülhet, viszont nőknek szerintem elég a kettő, én így is alig bírtam megenni, de ízlések és pofonok, kinek mekkora a gyomra, csináljátok, ahogy kedvetek tartja.


Hozzávalók egy 3 és egy 2 emeletes szendvicshez:
5 szelet toast kenyér
4 szelet sonka
20 g vaj
3 dkg reszelt sajt
2 tojás
a besamelhez:
20 g liszt
20 g vaj
3 dl tej
4 dkg reszelt sajt
só, bors, szerecsendió

Megjegyzés: a sajtok minél pikánsabbak, annál finomabb a kész étel, így lehet pl. ementáli vagy parmezán is :)


Először a besamelt célszerű elkészíteni, de addig a kenyereket meg lehet pirítani. Egy lábosban felolvasztom a vajat, beleszórom a lisztet és felhevítem, de nem engedem, hogy megbarnuljon. Kis részletekben hozzákeverem a tejet és csomómentesre keverem vele. Forralom, fűszerezem, majd belekeverem a sajtot, és addig forralom, amíg ez elolvad benne.
A sütőt előmelegítem. 3 szelet kenyeret megkenem vajjal, kanalazok rá a besamelből, teszek rájuk 1-1 szelet sonkát, megszórom reszelt sajttal és mehet be a sütőbe, amíg a sajt elolvad rajta. Ezután kiveszem őket, kanalazok rá még besamelt és szórok rá sajtot. A 3 emeletes szendvicshez 2 szeletet ezekből egymásra teszek, majd jön rá a tető és arra is besamel, illetve sajt, majd újra beteszem a sütőbe, amíg szépen megpirul a teteje. Ez idő alatt megsütöm a két tükörtojást, majd amikor kész a szendvics ráhelyezem a tetejére, megszórom aprított snidlinggel és kész :)
Nem ágyban evős reggeli, de ezért megéri kikelni :)

Spenótos-póréhagymás penne 16/1.

Nagyon szeretem a tésztákat, de azért a megszokott bolognai, túrós, sajtos-tejfölös mellett néha ebből is vágyok valami igazán különlegesre, így nagyon örültem, amikor megláttam, hogy a 15. heti Lidl receptek közül mind a kettő tésztás étel lett.

Hozzávalók:
40 dkg penne tészta
5 dkg vaj
1 nagyobb póréhagyma
25 dkg friss bébispenót
10 dkg kockázott bacon
3 tojás
10 dkg reszelt parmezán
só, bors
szerecsendió
chilipehely


A tésztát sós, lobogó vízbe teszem és  a főzési időnél 2-3 perccel rövidebb ideig főzöm. A bacont megpirítom és félre teszem, a zsírjával együtt. Megolvasztom a vajat, megfonnyasztom benne a póréhagymát és a végén hozzáadom a spenótot, amit csak addig pirítok, amíg összefonnyadnak a levelek, majd sózom és borsozom.
Egy tálban felverem a tojásokat, hozzákeverem a parmezánt és amikor kész a tészta, leszűröm, de nem hűtöm le, hanem forrón a tojásba keverem és gyorsan összeforgatom, mert a forró tészta főzi meg a tojást. Hozzáadom a bacont és a hagymás spenótot, majd a tetejét megszórom parmezánnal. Tálaláskor mindenki igény szerint megszórhatja chilipehellyel.




2015. február 11., szerda

Töltött, pezsgős, tejszínes édeskáposzta 15/2.

És íme a másik különleges de egyszerű recept. Hasonlít egy kicsit az erdélyiek által nagyon kedvelt nyári káposztához, de a pezsgő miatt egy teljesen új ízvilágban lesz része az embernek. Nem bonyolult, nem is tart sokáig, és nagyon finom :) Én a fél adagot készítettem, de három embernek ez is bőven elég lett, még maradt is belőle.
És hogy mi lett az eredmény? Mindkét étel nagyon finom volt, akár döntetlen is lehetne, de ilyet nem csinálunk, az egyik mindig jobb, ez pedig most ez az étel volt, azaz jelenleg az állás: Mautner-Széll 10-7.

Hozzávalók 2-3 főre:
15 dkg darált pulykahús
1 fej vöröshagyma
1 közepes fej káposzta
1 gerezd fokhagyma
fél pirított zsemle
1 tojás
5 dkg bacon szalonna
30 g kolbász (kb. fél szál)
2 dl alaplé
1 dl pezsgő
1 dl tejszín
kakukkfű
petrezselyem
paprika
só, bors, cayenne bors


A húst összekeverjük a pirított hagymával, az apró zsemlekockákkal, a tojással, az aprított petrezselyemmel, majd fűszerezem az aprított fokhagymával, a kakukkfűvel és sóval. Kicsit félre teszem, hogy a szemlekockák megszívják magukat. 
A káposztából 6-7 levelet leszedek a "gombócoknak", és sós, lobogó vízben 4-5 perc alatt előfőzöm őket, majd egyből hideg vízbe teszem őket, ezzel megállítom a főzést. Elosztom bennük a tölteléket, feltekerem őket és bedugdosom a végüket.
A maradék káposztát felcsíkozom. A bacont szintén felcsíkozom és zsírjára sütöm, majd hozzáadom a finomra aprított hagymát és apró részletekben hozzáadom a káposztát, így különböző állagúak lesznek a csíkok. Sózom, borsozom, majd kis részletekben hozzáadom a pezsgőt, mindig megvárom, míg elpárolog. ezután hozzáadom az alaplevet, pár percig forralom és felöntöm a tejszínnel. Még néhány percig forralom, majd beleteszem egy tál aljába a felét, rá a töltelékek, majd a másik adag káposzta és az összes szaft. Alufóliával letakarom és 180°-on 35 percig sütöm, majd felhúzom a hőfokot 200°-ra és további 5 percig pirítom. Pirított kolbászkarikákkal és aprított petrezselyemmel tálalom.

2015. február 9., hétfő

Gyömbéres húsgombóc hosszú szemű rizzsel 15/1.

Megcseréltem a receptek közzétételét. Sorrendben a két tésztás recept következne, de az még várat magára egy kicsit :) Ezek után a sorban két különleges, de aránylag egyszerű recept következett. Mindkettő viszonylag hamar elkészül, és nagyon különleges ízűek. Először Mautner Zsófi húsgombócait mutatom meg. Ő azt mondta a videóban, hogy ez könnyű vacsora is lehet, de azt hiszem csak begurulnék az ágyba, ha ilyet vacsoráznék, viszont ebédre nagyon finom és egyszerű. A recept eredetileg kókusztejjel vagy -tejszínnel készülne, ettől bizonyára még inkább indiai lenne az ízvilág, de én úgy döntöttem, hogy főzőtejszínnel is tökéletes lesz, így én már azzal csináltam.


Hozzávalók:
50 dkg darált hús
1 hagyma
1 tojás
só, bors
4 ek. olívaolaj
1 csokor újhagyma (csak a fehér része)
2 gerezd fokhagyma
4 cm friss gyömbér
1 tk. őrölt koriander
1 tk. curry
4 dl tejszín
2 tk. paprikakrém
25 dkg fagyasztott spenót
1 lime
2 ek. barnacukor
pisztácia/erdei mogyoró
snidling
30 dkg rizs

Egy tálban elkeverem a húst a finomra aprított hagymával, a tojással, sóval és borssal, majd diónyi gombócokat formálok belőle és forró serpenyőben egy kevés olajon körbe pirítom őket. Kb. 12 gombóc jön ki belőle, de nem baj, ha oldalt még úgy látjuk, hogy nyers a hús, a lényeg, hogy egy kérget kapjon, még úgyis fog főni a szószban. 
A gombócokat kiszedem egy tálra, és a serpenyőben megdinsztelem az újhagymát, a finomra aprított fokhagymát, valamint a reszelt gyömbért. Hozzáadom a fűszereket és pár percig pirítom. Felöntöm a tejszín, belekeverem a paprikakrémet, majd visszateszem bele a húsgombócokat és kb. 6-7 percig főzöm. Ekkor hozzáadom a fagyasztott spenótot és megvárom, míg összeesik. Közben megfőzöm a rizst a leírás szerint. A gombócokat leveszem a tűzről, belefacsarom a lime levét és belekeverem a cukrot. Tálaláskor megszórom pirított pisztáciával vagy erdei mogyoróval és aprított snidlinggel.


2015. február 8., vasárnap

Narancsos-olajbogyós csirkecomb 14/2.

Vasárnapi ebéd gyanánt Mautner Zsófi csirkecombjait készítettem el. Annak ellenére, hogy egyikünk sem rajong a csirkecombért, ez igazán finom volt.
E két recept közül, ez nyert, így az állás jelenleg Mautner-Széll, 10-6.

Hozzávalók 2 fő részére:
2 csirke felsőcomb
2 csirke alsócomb
2 narancs
2 gerezd fokhagyma
kevés chilipehely
1 cm friss gyömbér
0,2 dl olívaolaj
fél ek. méz
fél csokor petrezselyem
3 dkg vaj
1 fej vöröshagyma
5 dkg fekete olajbogyó
3-4 szál újhagyma
só, bors



Egy narancsot kifilézek, néhány filét félreteszek a tálaláshoz, a többit egy edénybe teszem. Hozzáfacsarom egy fél narancs levét, hozzáadom a fokhagymát, az olívaolajat, a chilit, a gyömbért, a mézet és a petrezselyem felét. Egy botmixerrel pürésítem. A combokat sózom és egy hűtőtasakba teszem őket, leöntöm a páccal és minimum fél órát a hűtőben pihentetem. 
Ez idő alatt egy serpenyőben megolvasztom a vajat, hozzáadok egy nagyon kevés olívaolajat, majd beleteszem a vékony félkarikákra vágott hagymát és lassú tűzön karamellizálom. 
190°-ra előmelegítem a sütőt. Egy hőálló tálat kiolajozok, beleteszem a combokat, ráöntöm a pácot, mellé teszem a hagymát, borsozom és a másik fél narancsot héjastól felkarikázom és ezeket is mellé teszem, majd 45 perc alatt pirosra sütöm.
Tálaláskor megszórom a felkarikázott újhagymával, az olajbogyóval, aprított petrezselyemmel és a narancsfilével. Sütőtökpürét ajánlanak hozzá, de én krumplipürével készítettem.

2015. február 2., hétfő

Dobozban sült camambert fokhagymás kenyérrel

Ezt a receptet a múlt héten találtam a Street Kitchen blogon. Szuper receptek vannak itt, érdemes böngészni folyamatosan :)
Nem szoktunk nagy vacsorákat rendezni mostanában, de hétvégente ezt azért néha felrúgjuk. A camembert-et már készítettem korábban is sütve, az is nagyon finom volt, de ez azért mindent visz :)


Hozzávalók 2 főre:
1 kis kör camambert
1-1 ág friss rozmaring és kakukkfű
frissen őrölt bors
0,2 dl fehérbor
1 bagett
2 ek. margarin
2 gerezd fokhagyma
oregánó
cayenne bors
néhány szelet sonka


A camambert egy késsel megszurkálom és a mélyedésekbe tömöm a fűszereket. Megszórom frissen őrölt borssal, egy hőálló tálba teszem és a tetejére öntöm a bort. A bagettet 2 cm-enként bevagdosom. A fokhagymát felaprítom, hozzákeverem a margarinhoz, fűszerezem sóval, borssal és oregánóval, majd a bagettet minden vágásnál megkenem vele és egy-egy sonkaszeletet is belenyomok. A sütőrácsra helyezem a bagettet illetve a sajtot és 180°-on addig sütöm, míg a sajt felpúposodik a bagett pedig megpirul. Egy szeletet letörök a bagettből, a sajtot megnyitom egy késsel, belemártom a bagettet és megeszem... valami mennyei. :)