2014. február 27., csütörtök

Rakott zöldbab

Sajnos erről az ételről nem készült fénykép, de azért a receptet megosztom Veletek, mert tényleg nagyon finom lett, egészséges, és még egyszerű is, kb. 20 perc alatt készen voltam vele, utána pedig már magában elvolt a sütőben :)

Hozzávalók 4 fő részére:
40 dkg zöldbab
25 dkg darált pulykahús
10 dkg rizs
1 fél doboz nagy tejföl
só, bors


A zöldbabot - mely ilyenkor sajnos csak mirelit, de nyáron természetesen frissből a legjobb - forrásban lévő, sós vízben 10 perc alatt megpároljuk. A húst olajon megpirítom, sóval és borssal fűszerezem. A rizst átmosom, majd kevés olajon megfuttatom, és kétszer annyi mennyiségű vízzel felöntöm. Megsózom, majd amint forr, takarékra veszem és addig főzöm, amíg elfövi a vizet, ez kb. 10 perc.
Egy hőálló tálat kiolajozok, majd rétegzem benne a hozzávalókat, hogy az aljára és a tetejére is baba kerüljön. A tetejét jól megkenem tejföllel, és 180°-on addig sütöm, amíg megpirul.

2014. február 24., hétfő

Császármorzsa

A sok sós és komoly étel után, jöjjön egy könnyedebb, édes főételnek való, a császármorzsa. Ausztriában ezt nem csak búzadarából készítik, hanem liszttel együtt, melynek neve Kaiserschmarrn. Síelésnél ezt az ételt mindig kipróbáljuk a Hüttében, de azért itthon az igazi, mégiscsak a búzadarás változat, melyet kínálhatunk porcukorral (bár nekem így egy kicsit száraz) vagy lekvárral. A legjobb szerintem sárgabarackkal, viszont a héten hallottam egy újabb verziót, az almapüréset, melyet legközelebb ki is fogok próbálni.

Hozzávalók kb. 3 adaghoz (vagy 4 kisebb étkűnek):
30 dkg búzadara
5 dl tej
3 tojás
8 dkg porcukor
fél citrom reszelt héja
ráma a forma kikenéséhez
5 dkg mazsola



A búzadarára ráöntöm a tejet és minimum fél óráig pihenni hagyom, hogy jól megduzzadjon. Hozzákeverem a tojások sárgáját, egy csipet sót és a citrom héját, illetve a cukor felét. A tojások fehérjét kemény habbá verem és óvatosan a masszához keverem, majd kivajazott, tűzálló tálba öntöm és 180°-os sütőbe helyezem. 
Nagyjából 5-10 percenként kiveszem, és egy fa lapáttal összetördelem, hogy darabosan süljön tovább. Az első kiszedés után rászórom a maradék cukrot és beleforgatom, majd tovább sütöm, nagyjából 30 percig.
A sütőből kivéve megszórom mazsolával, és porcukorral, vagy lekvárral tálalom.

2014. február 20., csütörtök

Húsos-zöldséges cannelloni

Ez egy tipikus olasz tészta étel, mely nagyon telítő, de mennyien finom. Nagyon sokféleképpen lehet megtölteni, egy receptet, már mutattam is itt korábban a blogon, csak akkor, mivel böjt volt, zöldséggel és juhtúróval töltöttem meg a csőtésztát. íme most egy újabb verzió.

Hozzávalók:
25 dkg darált hús
20 dkg mirelit zöldségkeverék
10 dkg tubusos sajtkrém
10 dkg reszelt sajt
2 dl tejszín
fél dl tej
1 tk. liszt (ez elhagyható)
só, bors
kakukkfű
12 db cannelloni tészta
vaj a forma kikenéséhez



A zöldségeket előfőzöm, de nem főzöm teljesen puhára, a darált húst egy kevés olajon megpirítom. Hozzáadom a sajtkrémet, és a megfőtt zöldséget. A tésztacsöveket megtöltöm a húsos zöldséges keverékkel, majd egy tűzálló tálat kivajazok és ebben elhelyezem őket. 
A tejszínt és a tejet elkeverem, hozzáadok 1 tk. lisztet (de ez utóbbi elhagyható)., fűszerezem, majd ráöntöm a tésztára. Alufóliával lefedve, 200 °-on 40 percig sütöm. Az utolsó 10 percben leveszem róla a fóliát, megszórom a sajttal és rápirítom.

2014. február 17., hétfő

Chips a sütőből

A TV előtti nassolás sokak átka, de hát olyan jó néha falatozni ilyenkor valamit. Mivel mostanában nagyon sokat vagyok itthon, így igyekszem mindig valami egészségeset nassolni, melyek a következők lehetnek:
- egy kis tálka felkockázott gyümölcs (pl.: narancs, alma, mandarin, banán)
- egy kis maroknyi mag, de még véletlenül sem sózott, hanem teljesen natúr, a legjobb a diákcsemege
- natúr joghurt egy evőkanál lekvárral, vagy házi befőttel ízesítve

...azonban van, hogy valami sósra vágyunk. Ilyenkor sokan elcsábulnak a sós mogyoróra, chipsre, ropira vagy a pattogatott kukoricára, de ezt is lehet egészségesen csinálni.

Hozzávalók 2-3 fő részére:
4 burgonya
2 ek. olívaolaj
fél ek. citromlé

A sütőt előmelegítem 200°-ra. A burgonyákat megmosom, meghámozom és uborkagyalun vékonyra gyalulom. Egy tálba teszem őket, majd meglocsolom az olívaolajjal és a citromlével. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a szeleteket, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz és 10-15 percig sütöm a burgonyaszirmokat (ez az adag két tepsinyi).



Igény szerint mártogatóst is készíthetünk hozzá.
Paradicsomos mártogatós:
1 kis paradicsompüré
1 ek. ketchup
pizza fűszerkeverék
fél gerezd reszelt fokhagyma
Majonézes mártogatós:
2 ek. majonéz
1 ek. tejföl
bors
fél gerezd reszelt fokhagyma
A hozzávalókat összekeverem, majd a chips-el együtt tálalom.

2014. február 15., szombat

Brokkolis sült krumplipüré

Ez az étel elkészíthető csak így magában is, de kiváló felhasználási módja a maradék krumplipürének.

Hozzávalók 2 adaghoz:
3-4 krumpliból készült krumplipüré
30 dkg brokkoli
1 dl tejszín
fél tubusos sajtkrém
só, bors
kb. 5 dkg reszelt sajt


A brokkolit ropogósra párolom. Egy hőálló tálat kivajazok, eloszlatom benne a krumplipürét, ráhelyezem a párolt brokkolit, majd nyakon öntöm a tejszín és a sajtkrém keverékével és 15 percre 200°-os sütőbe helyezem. Ekkor kiveszem a sütőből, megszórom a reszelt sajttal és további 10 percre visszateszem a sütőbe, amíg a sajt jól rápirul.

2014. február 10., hétfő

Márványsajtos csirkemell

Gyors, egyszerű, de annál finomabb főétel készült ismételten a sajt jegyében :) Nem kell hozzá sokféle hozzávaló, de az íze felbecsülhetetlen annak, aki szereti a pikáns sajtokat.

Hozzávalók:
50 dkg csirkemell
só, bors
1 nagy gerezd fokhagyma
20 dkg márványsajt
1,5 dl tejszín
bazsalikom



A csirkemellet megmosom és felkockázom, majd sózom, borsozom, hozzáadom az áttört fokhagymát, és egy kis olajat és jól összekeverem. Forró serpenyőben hirtelen megpirítom, majd, ha elfőtte a levét, akkor hozzáadom a felkockázott márványsajtot, a bazsalikomot és felöntöm a tejszínnel. Lassú tűzön összeforralom, majd rizzsel tálalom.

2014. február 6., csütörtök

Pohárkrém az erdő gyümölcseivel

Csapó 3, azaz a desszert :) Nem ez volt az eredeti terv, de mivel habtejszínem nem volt itthon az eredetileg tervezett (és majd egyszer ezt is biztosan elkészítem) desszerthez, így változtattam a terven, és egy másikat készítettem, melynek eredeti receptjét kicsit átalakítottam, csak ahogy szoktam :)

Hozzávalók 4 adaghoz:
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejföl
2 ek. tej
2 ek. porcukor
1 cs. vaníliás cukor
5 g zselatin
2 ek. citromlé
35 dkg vegyes erdei gyümölcs (fagyasztott is jó)


A gyümölcsöt, amennyiben fagyasztottat használok, kiveszem a mélyhűtőből és hagyom kiengedni.
A mascarponét habosra keverem, melyhez hozzáadom a tejfölt és a tejet, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a citromlevet, majd tovább keverem. A zselatint feloldom 3 ek. vízben, és éppen csak felmelegítem. Hozzáadok egy merőkanál krémet, ebben jól elkeverem, majd az egészhez keverem.
A gyümölcsből félreteszek a díszítéshez néhány szemet, majd a maradék felét szétosztom a poharak aljába. Erre jön a krém fele, majd megint gyümölcs és végül a maradék krém. Egy órára (de lehet akár egy éjszaka is) hűtőbe teszem, majd a félretett gyümölccsel díszítem.

2014. február 3., hétfő

Brokkolis-szezámmagos csirkemell

Csapó 2, azaz íme a hétvégi vendégség főétele. Valami igazán pikáns ízvilágot szerettem volna alkotni, ami szerintem sikerült is, ezt az is bizonyítja, hogy férjem, aki nem rajong túlságosan a brokkoliért is azt mondta, hogy ez nagyon finom volt... hát kell ennél jobb dicséret egy feleségnek? :)

Hozzávalók:
50 dkg csirkemell
3 ek. szójaszósz
1 citrom héja és leve
só, bors
3 ek. olaj
35 dkg brokkoli (lehet fagyasztott is)
1 dl fehérbor
3 dkg szezámmag


A csirkemellet megmosom és felkockázom. Meglocsolom a szójaszósszal, a citrom levével, ráreszelem a citrom héját, majd sózom, borsozom és pár percig hagyom, hogy az ízek összeérjenek. A brokkolit kis rózsákra szedem, majd forró vízben 2 percig főzöm, hogy még ne főjön szét, csak ropogós maradjon. Egy serpenyőben szárazon megpirítom a szezámmagot, majd ezt félreteszem. Az olajat a serpenyőbe öntöm, és megpirítom benne a húst. Amikor elfőtte a levét, akkor felöntöm a borral és hozzáadom a brokkolit, majd hagyom, míg elpárolog a bor. Tálalás előtt hozzákeverem a pirított szezámmagot, köretként krumplipürét adok hozzá.

2014. február 1., szombat

Sajtkrémleves

Még egy hónapunk van vendégeket fogadni, utána jön egy kis szünet :), így most a februárt még egy kicsit bezsúfoljuk, már amennyire tudjuk. Ma is barátaink voltak nálunk, akiknek ebédet készítettünk, drága férjem nagyon jól kuktáskodott mellettem. :)

Az első fogást mutatom most meg nektek, ezt már többször elkészítettem, de sosem tudtam lefotózni, az valahogy mindig elmaradt, de ma sikerült. :)

Hozzávalók:
25 dkg reszelt füstölt és trappista sajt vegyesen
10 dkg tömlős sajtkrém
10-12 dkg márványsajt
4 dkg vaj
3 gerezd fokhagyma
1 dl fehérbor
1,5 l erőleves
2 dl tejszín
4 dkg liszt vagy étkezési keményítő
só, bors



A vajon megfonnyasztom az áttört fokhagymákat, hozzáadom a felkockázott márványsajtot és a többi sajtot, majd felöntöm az erőlevessel. Beleöntöm a fehérbort, fűszerezem, és felforralom. Ez idő alatt a lisztet elkeverem a tejszínnel, majd amikor a leves már forr, lassan hozzáadom, és habverővel simára keverem. Addig főzöm még, míg újra forrni kezd, majd azonnal leveszem a tűzről és pirítóssal tálalom.