2020. december 20., vasárnap

Bejgli, ahogy Nagyikámtól tanultam, és egy új íz

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, ahogyan már sokszor említettem itt a blogon is, hogy Édesanyám és mindkét Nagymamám is nagyon finoman és jól sütött, főzött, Nagyikám a mai napig, de ő sokszor bánkódik, hogy míg Nagymamámtól van pár jellegzetes étel, amit megtanultam, és ez az ő specialitása volt, addig neki nincs ilyene, de most itt az ékes bizonyíték rá, hogy van. A bejglit minden évben ő sütötte és jó ideig nem csak karácsonykor, hanem húsvétkor is. Amíg kisgyerekként a közös titkos ajándékkészítés volt a mi közös karácsony előtti programunk testvéreimmel és Vele, addig gimnazista koromban már felmentem hozzá a karácsony előtti napokban és a bejgli sütése lett ez a közös hagyomány. A töltelékeket általában már előző nap Ő elkészítette, a tésztát és a töltést, sütést viszont már együtt csináltuk, Nagypapám be-be nézett hozzánk a konyhába és mindig csak annyit mondott: Tudjátok az arányt: sok töltelék, kevés tészta. Ezeket a pillanatokat megőrzöm és viszem magammal, és remélem nemsokára kislányommal is eljön az az idő, amikor már a bejgliben is segíteni fog, és majd az unokáimnak én is így adhatom át ezeket a recepteket és hagyományokat, ahogyan én tanultam.

Idén a hagyományos töltelékeket kicsit megvariáltam: mákos-aszalt szilvás, narancslikőrös-diós és narancsos-gesztenyés bejgliket sütöttem.

 

Hozzávalók 4 rúdhoz:

65 dkg liszt

20 dkg puha margarin

9 dkg zsír

7 dkg porcukor

7 g só

2 tojássárgája

2 dl langyos tej 

2 dkg élesztő

1 rúd mákos-szilvás töltelékhez:

15 dkg víz

10 dkg cukor

15 dkg darált mák 

2,5 dkg zsemlemorzsa

fél BIO citrom reszelt héja

4 ek. aszalt szilva (kb. 5 dkg)

1 rúd mákos-mazsolás töltelékhez:

15 dkg víz

10 dkg cukor

15 dkg darált mák 

2,5 dkg zsemlemorzsa

fél BIO citrom reszelt héja

5 dkg mazsola

1 rúd diós-narancsos töltelékhez:

15 dkg víz

10 dkg cukor

15 dkg darált dió

2,5 dkg zsemlemorzsa

fél kezeletlen narancs reszelt héja 

1 ek. narancslikőr

6,5 dkg mazsola

1 rúd gesztenyés-narancsos töltelékhez:

25 dkg gesztenyemassza

2 ek. narancslikőr

fél kezeletlen narancs reszelt héja

4 ek. kandírozott narancs (kb. 5 dkg)

a kenéshez:

1 tojásfehérje 

2 tojássárgája

Elkészítési idő: 2,5 óra

Sütési hőfok: 180°

A hozzávalókat egy tálba öntöm, majd alaposan kidagasztom a tésztát, és ami nagyon fontos, hogy az élesztőt véletlenül se futassuk fel, mert a bejgli tésztájának egyik titka, hogy ne keljen túl. Amennyiben túl ragacsosnak érzem a tésztát, még adok hozzá egy kevés lisztet, mert ezt ebben a szakaszban kell jól beállítani, ugyanis, ha azt szeretnénk, hogy a bejglink tésztája fényes legyen, akkor a nyújtás és formázás során nem szabad lisztezett felületen dolgozni vele. A kész tésztát a tállal együtt a hűtőbe teszem 30 percre, ami alatt elkészítem a töltelékeket.

A diós és a mákos töltelékekhez a vízből és a cukorból szirupot főzök. A mákos töltelékekhez összekeverem a mákot, a morzsát és a citrom héját, majd leöntöm a sziruppal és hagyom kihűlni. A diós töltelékhez a diót vegyítem össze a narancshéjjal, és a morzsával, beleöntöm a narancslikőrt, majd felöntöm a sziruppal és szintén hűlni hagyom. Az utolsó töltelékhez a gesztenyemasszát villával összetöröm, majd lazítom a narancslikőrrel és hozzáadom a narancs héját.

Amikor a tésztát kiveszem a hűtőből 4 egyenlő részre osztom, majd egyenként nagyjából 25*30 cm-es téglalapokra nyújtom őket. A töltelékeket egyenletesen eloszlatom a tésztalapokon úgy, hogy a szélén nagyjából egy 2 centiméteres sáv üresen maradjon, ahol majd be lehet hajtani. Az egyik mákos tölteléket megszórom az aprított aszalt szilvával, a másikat mazsolával, ahogyan a diósat is, a gesztenyéset pedig a narancshéjjal, és mindegyiket szorosan feltekerem, a végüket benyomkodom majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetem őket, figyelve arra, hogy a hajtás alulra kerüljön.

A rudakat egymástól nagyjából 2-3 centiméter távolságra fektetem és egy hurkapálcával mindegyiket 4-5 helyen megszurkálom úgy, hogy egészen az aljáig átszúrjam őket. Megkenem őket tojássárgájával, majd hűtőben 30 percig pihentetem. Ezek után az enyhén felvert tojásfehérjével is megkenem őket, majd megvárom a pulton míg ez a réteg is megszárad rajta (ez nagyjából szintén 30 perc), ezzel érhető el, hogy sütéskor szép márványos legyen a bejgli felülete. Előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm, majd mielőtt felvágom őket hagyom teljesen kihűlni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése