2021. január 28., csütörtök

Rakott karfiol lilahagymás besamellel

Nagyon szeretem a különféle rakott ételeket. Több érv is szól mellettük: egyrészt hamar elkészülnek, kevés vele az effektív feladat, van benne hús és rizs is, így igazán tápláló, és bármilyen zöldséggel varriálható. Ami nálunk biztosan minden hónapban elkészül, az a tavasszal mutatott, Nagymamám féle rakott zöldborsó, de gyakran készítek rakott káposztát, kelkáposztát, nyáron a sok cukkiniból lerakva is ettünk, vagy írhatnám a rakott padlizsánt, a rakott krumplit (bár az kicsit más vonal), vagy éppen ezt a rakott karfiolt. 

Általában tejföllel, vagy holland szósszal szoktam összesütni őket, de nemrég Szotyicreations Bea oldalán láttam az ötletet a besamelre, amit lilahagymával bolondított meg, ezt használtam most én is, és fogom is a jövőben, mert nagyon klassz ízt ad neki és mivel rengeteg snidlingünk volt nyáron a kertben, amit felaprítva lefagyasztottam és ebből is tettem bele.


Hozzávalók:

70 dkg karfiol (fagyasztott is lehet)

50 dkg darálthús

fél fej lilahagyma

20 dkg rizs

4 dl víz

besamelhez:

4 dkg vaj

4 dkg liszt

4 dl tej

fél fej lilahagyma

1 tk. só

1 kk. őrölt bors

1 kk. őrölt szerecsendió

1 ek. aprított snidling

sütéshez:

kevés vaj az edény kikenéséhez

3 ek. zsemlemorzsa

15 dkg reszelt sajt

Elkészítési idő: 1 óra

Sütési hőfok: 180°

 

Ebben az ételben, mint ahogyan az a legtöbb rakott ételre igaz, egyszerre, egymás mellett párhuzamosan lehet készíteni a három réteget, ami felgyorsítja a folyamatokat. Felteszem főni a karfiolt sós, vegetás vízbe és forrástól számított 10-15 percig főzöm, majd leszűröm és félreteszem. Sós vízben felteszem főni a rizst is, amit 15-20 percig főzök lefedve. A húsos réteghez felaprítom a hagymát, majd kevés olajon megdinsztelem, és amint megpuhult hozzáadom a húst, amit szintén lepirítok. Utolsó lépésként a besamelt készítem el, amihez először megolvasztom a vajat, amin megdinsztelem a felaprított lilahagymát, megszórom a liszttel és folyamatos keverés mellett felöntöm a tejjel, majd addig főzöm, amíg besűrűsödik. Fűszerezem sóval, borssal és szerecsendióval, valamint hozzákeverem a snidlinget is.

Egy hőálló edényt kivajazok, megszórom zsemlemorzsával, majd alulra helyezem a rizst, erre jöhet a húsos réteg, majd a karfiol és legvégül a krémes besamel, amit megszórok alaposan reszelt sajttal és előmelegített sütőben 30-35 percig sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése