2014. november 18., kedd

Ropogós karaj napraforgómaggal és "tojássalátával" 4/2.

Elérkezett a második karajos recept is. A nevében nem véletlen az idézőjel, mert ez nem egy hagyományos tojássaláta, hanem egy, a lágy és a kemény tojás állagú tojás majonézes öntettel és zöldségekkel.

Hozzávalók 2 személyre:
2 szelet csontozott karaj
7 tojás
1 ek. mustár
fél citrom leve
só, bors
kevés cukor
fél dl tökmagolaj
fél dl napraforgóolaj
kevés fehérborecet
kevés snidling
5 dkg sótlan, hántolt napraforgómag
10 dkg koktélparadicsom
3 dkg rukkola
liszt, zsemlemorzsa a panírozáshoz


4 tojást 20 percig meleg csapvízbe áztatok. Erre azért van szükség, hogy a tojások főzés közben ne repedjenek meg. ezután felforralok egy liter vizet 1 evőkanál sóval, majd amikor forr belehelyezem a tojásokat és újraforrástól számítva 6 percig főzöm. Ezután jeges vízbe teszem őket 10 percre, majd amikor teljesen kihűlt megpucolom őket.
2 tojássárgáját elkeverek a mustárral a citrom levével, kevés cukorral és sóval, majd a tökmagolaj és napraforgóolaj keverékét lassanként hozzácsurgatom és folyamatosan keverem. először szinte cseppenként kell adagolni, hogy a tojás fel tudja venni az olajat és ne csapódjon ki. Utána ízesítem egy kevés ecettel, borssal és sóval, illetve frissen aprított snidlinggel. 
A napraforgómag kétharmadát felaprítom és elkeverem a zsemlemorzsával. A hússzeleteket enyhén kiklopfolom, majd lisztbe, 1 felvert tojásba és a napraforgó magos zsemlemorzsába forgatom, majd kb. fél cm olajban aranybarnára sütöm őket. 
A tálaláshoz teszek a tányér aljára egy kevés öntetet, ráhalmozom a megmosott rukkola leveleket, a félbe vagy negyedbe vágott koktélparadicsomokat, rá még egy kevés öntet, megszórom a maradék napraforgómaggal, és egy kevés frissen aprított snidlinggel, majd ráfektetem a karajt.

A negyedik héten nálunk ismét Széll Tamás nyert, így most ő vezet, de egyenlőre még csak 2/1-re, hiszen egy kacsás étel még hátra van a harmadik hétről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése