2021. február 18., csütörtök

Tonhalkrémes szendvicsek

Újra uzsisdobozvaló ötletet hoztam Nektek, ezúttal a böjt jegyében egy húsmentes szendvicskrémet. Reggelire, tízóraira, vagy vacsorára egyaránt fogyaszhatjátok, és ahogyan, azt korábban a tojáskrém receptemnél már tanácsoltam, zöldségeket is bele tudtok csempészni a szendvicsekbe, bár ezt a folyamatot még én is gyakorlom. Hétvégén, mikor egy kisebb marék mikrozöldséget tettem a reggeli pirítósom tetejére, akkor kislányom nagy szemekkel rám nézett és egy sóhaj után azt mondta: "Anyuci, én szerintem felnőtt koromban se fogom szeretni a salátát, bár ha a Férjem igen, akkor nekem is kell majd." Szóval tanulom én is a zöldségek megszerettetését, de lehet Ti már ügyesebbek vagytok.

A recept megjelent a februári Kifőztük magazinban.

 

Hozzávalók 4 személyre:

2 doboz tonhalkonzerv (egyenként 80 g)

3 evőkanál majonéz

1 evőkanál mustár

½ fej lilahagyma

1 evőkanál kapribogyó

1 kávéskanál só

1 kávéskanál frissen őrölt színes bors

1 keményre főtt tojás

a tálaláshoz:

pirított kenyér vagy bagett szeletek

1 marék BIOHÁLÓ vöröshagymacsíra, vagy bármilyen más mikrozöldség


A tonhalat lecsepegtetem, majd villával áttöröm. Hozzáadom a majonézt és a mustárt és krémesre keverem. A lilahagymát apróra vágom a kapribogyóval együtt, majd a tonhalhoz keverem. Sóval és borssal fűszerezem, és belereszelem a tojást, majd pirítóssal és a csírával tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése