2014. június 18., szerda

Spenótos-kéksajtos palacsintatorta

Íme egy újabb finomság. Ez most nem édesség, nem is lekvár, hanem végre egy főétel, amit már régen tettem itt közzé. Finomabb lett volna friss spenótból, de az még csak jövő héten lesz szedhető, így most maradt a fagyasztott, de ebből is finom volt.

Hozzávalók:
A palacsintákhoz (kb. 8-9- db):
30 dkg liszt
2 tojás
1 tojássárgája
3 ek. olaj
3,75 dl tej
csipet só
ásványvíz ízlés szerint
A töltelékhez:
50 dkg spenót
4 dkg margarin
2 gerezd fokhagyma
só, bors, szerecsendió
5 dkg reszelt sajt
tejföl
20 dkg márványsajt
kevés főzőtejszín a tetejére


A palacsinta hozzávalóit összekeverem és 30 percig pihentetem a hűtőben, majd kisütöm őket. A spenótot megpárolom, hozzáadom a margarint és fűszerezem. 
Egy tűzálló tálban rétegzem a hozzávalókat az alábbiak szerint. A palacsintát vékonyan megkenem tejföllel (egy réteg kb. 2 ek.), megszórom egy kevés reszelt sajttal, rákanalazom a spenótot és rámorzsolom a kéksajtot. Ezt addig csinálom, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére palacsinta megy és morzsolt kéksajt, illetve egy kevés tejszín, hogy ne legyen száraz. 200°-os sütőben 20 percig sütöm, majd torta szerűen szeletelem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése