2013. november 15., péntek

Rakott padlizsán

Ez a hét a rakott ételek jegyében telik. Volt már rakott káposzta, most pedig rakott padlizsánt készítettem. Ez nem igazán őszi étel, de mivel a nyár idén kicsit elhúzódott és mi a kiskertünkben később ültettük el a zöldségeket, így nekünk mostanra nőttek ki a kis padlizsánjaink. Az egész család azt mondta, hogy ezt felejtsem el, már nem lesz belőle semmi, ezt nem így kellett volna nevelgetni, de én hittem bennük, és lássatok csodát, a magról otthon nevelgetett palántákból két 10 cm-es padlizsánunk nőtt. 
Na ez az étel persze nem csak ebből készült, mert az egy kisegérnek lett volna elég, hanem "felturbóztam" bolti padlizsánnal, de így, hogy az általunk nevelgetett zöldség van benne, sokkal finomabb.


A receptet már korábban is elkészítettem, megtaláljátok itt. Most csak fél adagot csináltam, és annyi pluszt tettem a korábbi recepthez képest, hogy tetejére pirított hagymát szórtam, így még ízletesebb lett. Siessetek, a boltokban még biztosan találtok padlizsánt, és akkor ez elkészíthető még ebben az évben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése