2016. január 9., szombat

Sajtos rúd köményes-sajtos paradicsomdippel 42/2.

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Elnézéseteket kérem, hogy több, mint egy hónapja nem jelentkeztem, de ez nem jelenti azt, hogy ne főztem volna, sőt, túl sokat főztem, ezért nem értem rá blogolni. A karácsonyi előkészületek sora idén megszaporodott, nem volt könnyű évünk, így a lezárása sem, de bízunk benne, hogy az idei már sokkal jobb lesz. Idén, azaz tavaly Szenteste először voltam én a háziasszony, nagyon jól sikerült minden, elkészítettem életem első töltött káposztáját is egyedül Nagymamám receptje alapján, és számtalan süteményt is. Emellett kislányunknak az angyalok babakonyhát hoztak KArácsonyra, azzal is sok dolgunk volt, de így már együtt tudunk főzni :)
Szóval jelentem, visszatértem és folytatom a receptek megosztását, remélem idén is sokaknak tudok majd ötleteket adni egy-egy ebédre, vacsorára, vendégségre.

Ez volt az a vacsora ami alig fért belénk, még tavaly volt róla szó, viszont kevés olyan recept van, amit ebből a kihívásból kétszer is elkészítettem már, de ez közéjük tartozik és még el is fogom készíteni a jövőben többször, ebben biztos vagyok.
Így azt hiszem a szavazás is egyértelmű, ez nyert, az állás tehát Széll Tamás javára 26-23.

Hozzávalók:
sajtos rúdhoz:
18 dkg liszt
7 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
25 dkg áttört túró
25 dkg vaj
25+10 dkg reszelt sajt
15 g élesztő
10 g só
1 tojás
paradicsomdiphez:
2 kk. kömény 
25 dkg sajtkrém
8 dkg füstölt sajt
3-4 ek. tejföl
3 paradicsom
1 kk. paradicsompüré
2 gerezd fokhagyma
1 fej lila hagyma
só, bors

A tészta hozzávalóit összekeverem: a lisztet és a vajat robotgépben kidagasztom, majd hozzáadom a túrót, a reszelt sajtot, a sót és rámorzsolom az élesztőt, majd elkeverem. Lisztezett felületen téglalap alakúra nyújtom, fóliába csomagolom, majd 30 percig a hűtőben pihentetem, utána 5 mm vastagra nyújtom, majd félbe- és még egyszer félbe hajtom. Ezután ismét kinyújtom és hajtogatom, majd 30 perc pihentetés után ismét kinyújtom. Egy felvert tojással megkenem a tetejét, megszórom sajttal, majd éles késsel rudakat vágok belőle és 180°-on aranysárgára sütöm majd a paradicsom dippel. tálalom.
A köményt szárazon megpirítom egy serpenyőben, majd késsel durvára vágom. Hozzáadom a héj nélküli, felkockázott paradicsomokat, a finomra vágott lila hagymát, a reszelt fokhagymát, a sajtkrémet, a sajtot, a paradicsompürét és a fűszereket, majd a dip sűrűségét a tejföllel szabályozom és felhasználásig hűtőbe teszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése