2014. augusztus 18., hétfő

Körtés szederlekvár

Ismét előkerült a már sokszor emlegetett szakácskönyvem, melyből finomságokat készítek a kamrába. Nagyikám barátnője jött hozzánk a múlt héten babalátogatóba, és ő hozta nekem a szedret. Nagyon szeretem, de sajnos nem sűrűn lehet boltban kapni. Persze nem főztem be az egészet, ettem is belőle magában, de elkészítettem ezt a remek lekvárt is. A szeder önmagában savanykás lenne, de körtével kombinálva, remek ízvilágot alkot, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Hozzávalók 3 kis üveghez:
60 dkg szeder
50 dkg körte
35 dkg cukor
1 csomag Dr. Oetker dzsemfix (3:1)


A szedret megmosom, a körtét meghámozom, kimagozom és nagy lukú reszelőn lereszelem. A gyümölcsöket a cukorral és a dzsemfixszel együtt elkeverem és minimum 2 órán keresztül állni hagyom (én egy éjszakáig úgy hagytam). Állandó keverés mellett felforralom, majd 4-5 percig forrni hagyom. A lekvárt tiszta, előmelegített üvegekbe töltöm, jól lezárom és 5 percre fejre állítom, majd ha kihűltek mehetnek a polcokra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése