2018. június 1., péntek

Sajtos minibagett

Limara receptkönyvéből már kipróbáltam jó pár péksüteményt, és bizton állíthatom, a saját készítésűvel nem vetekedhet semmilyen más boltban kaphatóval. Az az illat ami ilyenkor belengi az egész lakást, na és persze után nem lehet megállni hogy még szinte melegen meg ne kóstoljuk. Eddig bárkinek készítettem, mindenki odáig volt érte, de a kedvenc még mindig a sima sós kifli, az már majdnem megy fejből is.
Ezek a minibagettek egy vacsorára készültek, de másnap reggel is ugyanolyan finomak voltak, viszont vacsorára sajnos nem maradt, azt már nem tudtam 1 naposan megkóstolni, de lefagyasztottam belőle 2 darabot, hogy lássam hogyan bírják, és azt kell mondjam, hogy nagyon jól.
Aki szeretné reggelire meglepni családját friss péksüteménnyel, de nem bír felkelni órákkal korábban mint a többiek - mondjuk mint én -, annak van egy jó hírem, amit szintén a könyvben olvastam: formázásig kell eljutni előző este, akkor mehet egy sütőpapírral bélelt tepsire a péksütemény, jelen esetben a minibagett, be kell tenni a hűtőbe, ahol reggelre csodálatosan megkel. Így elegendő csak a sütési idővel előbb megébredni, előmelegített sütőbe tolni a tepsiket és nagyjából 10 perccel tovább sütni őket, mint az eredeti receptben megszabott sütési idő. Ez idő alatt vissza lehet bújni az ágyba, és az egész család ébredhet a friss péksütemény illatára.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1,5 tk. só
2 ek. burgonyapehely - ez elhagyható
1,5 dl víz
1,5 dl tej
0,5 dl olaj
2 dkg élesztő
5 dkg reszelt sajt

Elkészítési idő: 3 óra kelesztéssel és sütéssel együtt
Sütési hőfok: 200°



Egy tálba szitálom a lisztet, amit összevegyítek a sóval és a burgonyapehellyel. Közepébe mélyedést csinálok, ide jön a víz, a tej, az olaj, és a morzsolt élesztő, majd kidagasztom a tésztát és meleg helyen 45 percig kelesztem.
10 egyforma gombóccá osztom, majd lefedem konyharuhával és további 15 percig kelesztem. Ezután minden gombócot kinyújtok 2 mm vékony 14*30 cm-es ovális formára, melyet félbehajtok és feltekerek. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetem, letakarom és 30 percig kelesztem (itt lehet betenni a hűtőbe).
A sütő aljába egy fém edényt készítek tele forró vízzel, a megkelt kifliket lepermetezem vízzel, megszórom sajttal, majd 20 perc alatt megsütöm őket és rácsra téve hagyom hűlni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése